"Ha ezt tudom, harmincöt évvel ezelőtt felteszem azt a szemkötőt" - viccelődött John Wayne, amikor 1970-ben megkapta egyetlen Oscarját A félszemű seriff címszerepéért (bár a díj legalább annyira szólt az életművének, mint filmbéli alakításának). 41 év elteltével újabb Oscart hozhat a szerep, ezúttal Jeff Birdgesnek, aki szintén hatvanas éveinek elején jár, akárcsak Wayne annak idején.
Nagy a kísértés további párhuzamok keresésére, de tévútra vinné a Coen-testvérek új mozija, a tíz Oscarra jelölt A félszemű kritikáját. A film ugyanis nem az 1969-es A félszemű seriff remake-je, hanem az alapjául szolgáló Charles Portis-regény egy új adaptációja. Coenék a könyvhöz voltak hűek, és Bridges is megmondta jó előre, hogy ő aztán nem akar Wayne sarkantyús csizmájába belebújni. Jó döntésnek bizonyult mindkettő – még akkor is, ha A félszemű lett az eddigi legkevésbé Coen-filmes Coen film.
A regény nem túl bonyolult bosszútörténetet mesél el, de főhőse szokatlan: egy tizennégy éves kislány, Mattie Ross határozza el, hogy megbosszulja apja halálát. Az 1880-as évek Amerikájában ez lehetetlen küldetésnek tűnik, amíg Mattie meg nem nyer az ügynek egy iszákos és félszemű, de karakán békebírót és egy pojáca texasi rangert. A trió útra kel, állandó konfliktusaik és a zord oklahomai vidék rejtette veszélyek ellenére egyre közelebb jut Mattie apjának gyilkosáig – remek alapanyag egy vadnyugati road movie-hoz.
A könyvben Mattie a főhős, de az 1969-es feldolgozásban Cogburn békebíró karakterét tolta előre a forgatókönyv, nyilván Wayne miatt. Ezenkívül a film elhagyta a regény narrátorát és a végkifejletet is alaposan megváltoztatta (például meghalt benne olyan szereplő is, aki a könyvben nem).
Joel és Ethan Coen adaptációja ezzel szemben csak ritkán tér el az eredeti szövegtől, sőt a rendezőpáros olyan alázatot tanúsított, amilyet még nem láthattunk tőle. Már az is szokatlan, hogy a testvérek adaptált forgatókönyvből dolgoztak, de ezúttal lemondtak a rájuk jellemző kifordított látásmódról és fanyarságról – legtöbb stílusjegyüket bekötötték annak az arkansasi kisvárosnak az istállójába, ahol a történet kezdődik.
Coenék azért zabolázták meg magukat, hogy készítsenek egy tankönyvbe illő westernt, amin nem érezni spagettiszagot és ami nem kalandozik el más zsánerek felé, így csak néhány briliáns dialógus és a békebíró szájába adott ordas beszólások emlékeztetnek arra, hogy Coen-filmmel van dolgunk. És persze az állandó tettestárs Roger Deakins gyönyörű képei a XIX. század nem vénnek való vidékeiről, amin a cselekmény elégikus hangulatban, szép komótosan poroszkál előre, mint egy rég betört musztáng.
A színészválasztás elsőrangú, a Cogburnt alakító Jeff Bridges megint megmutatta, hogy bárkit képes eljátszani, ezúttal rondábban és nyersebben, mint valaha. Matt Damonra meglepően jól passzol a rangergúnya, a fő rosszfiúkat alakító Barry Pepper és Josh Brolin pedig hitelesen veszedelmesek. A név, amit meg kell jegyeznünk, azonban Hailee Steinfeldé, aki tizenötezer jelentkező közül volt befutó Mattie szerepére. Tizenhárom éves volt forgatáskor, mégis a legnagyobb profikra jellemző eleganciával játszotta el a főhőst, akiben keverednek a protestáns erkölcsök és egy szimatot fogott vadászkopó céltudatossága. És ennek fényében érthetetlen, hogy miért csak a legjobb mellékszereplő kategóriájában jelölték Oscarra.
Mert a csodásan sikerült műfajgyakorlatot természetesen az akadémia is értékelte. A félszemű készítői február 27-én tíz kategóriában kaphatnak aranyozott szobrocskát: Coenék akár hármat is (legjobb film, rendezés és adaptált forgatókönyv), Jeff Bridges duplázhat (tavaly kapta első Oscarját az Őrült szív főszerepéért), a nagy kérdés azonban az, hogy Steinfeld kiskorú létére megkapja-e a díjat (ilyen utoljára 1994-ben volt, akkor Anna Paquint díjazták A zongoraleckéért), illetve hogy a nyolcadszor jelölt Roger Deakinshez hozzávágnak-e végre egy Oscart.
A nézők is hálásak voltak a rendezőpáros visszafogottságáért, ami a PG-13-as besorolásban is megmutatkozott (a Coen-filmek közül utoljára a 2003-as Kegyetlen bánásmód kapott ilyen enyhe korhatár-kategóriát). A félszemű amerikai bevételei már 160 millió dollár fölött járnak, amivel egyértelműen a Coen-korpusz legsikeresebb filmje, és a westernek között is csak kevesen előzik meg.
A Coen-testvérek új filmje tisztelgés egy szebb napokat látott műfaj előtt, ugyanazt mutatta meg, amit pár éve a Börtönvonat Yumába és a Jesse James meggyilkolása: a vadnyugatnak mindig lesz helye a gyöngyvásznon. Főként, ha vannak zseniális színészek, akikre jól illik egy szemkötő.
