Francia kapcsolat

A (romantikus) vígjátékok tekintetében a nyugat-európai filmesek közül az angolok, németek, olaszok és spanyolok ingadozó teljesítményt mutatnak, pontosabban hol felívelő időszakokkal büszkélkedhetnek, hol szinte észre sem vehetőek. A franciák azonban konstans résztvevői az iparnak. Részben a rutinnal – a nagy múltú hagyományokkal –, részben a néplélekkel magyarázhatjuk a folyamatos jelenlétet. A gallok értenek a komédiázáshoz, ha egyszerű bohózatról-burleszkről van szó, ha az érzelmi húrok pengetéséről, netán a kettő kombinációjáról. (Hangsúlyozzuk, kifejezetten nem a „művész-” vagy alkotói filmekről beszélünk.)
David Moreau forgatókönyvíró-rendező Felcsípve című romantikus komédiája sem újítja meg a műfajt, de amit és pláne: ahogy elénk tár, kedves, egyszerű, és semmiképpen sem szégyellnivaló érzelmes mese. Szórakoztatás. Minőségi iparos munka.

A nemrégiben mozifilm-forgalmazóként jelentkező MTVA úgy tűnik a „francia kapcsolatra” összpontosít, legalábbis bemutatói között többségben vannak a gall-országi produkciók, közöttük romantikus bolondozás éppúgy szerepel (A boldogság sosem jár egyedül), mint „sima” komédiázás (A Csodacsapat), vagy éppen – mint legutóbb – alkotói mozi (Michel Gondry eredeti Boris Vian-feldolgozása, a Tajtékos napok). Örülhetnek a frankofónok, de elégedett lehet az is, aki egy nem túl bonyolult, ám egyáltalán nem igénytelen egynyári multiplex-kikapcsolódásra vágyik. (Azt már csak halkan tesszük hozzá, hogy ezek a filmek – sajnos – igazi kifutásukat a televíziók képernyőin teszik majd.)

[img id=486173 instance=1 align=left img]Korosztályok

A 37 éves Moreau debütáló kalandvígjátéka (Back to Saint-Tropez), majd egy-egy a hazájában, illetve a tengerentúlon forgatott horrorja – Ils („Ők”), illetve A szem (Jessica Albával a főszerepben és Xavier Paluddel társrendezésben) – után látott neki negyedik rendezésének (és – ezúttal Amro Hamza közreműködésével – harmadik forgatókönyvének).

A Felcsípve című filmjét abból a szempontból korosztályos mozinak nevezhetjük, hogy Moreau főhősül egy 38 esztendős figurát választott, mintha a saját, a hamarosan a negyedik ikszbe lépő kortársait helyezné középpontba, sajátos csavarral, miszerint a filmbeli „alteregója” egy nő. Másrészt a történet alakulása és a szerepe szerint húszéves társfőhős miatt a film éppúgy megszólíthatja az ifjabb nemzedéket. Azért is, mert a fiatalabb férfiak (fiúk) számára kellemesen bizsergető érzést hordoz (kissé a Kamaszkorom legszebb nyarára hajazva). Hiszen ki ne szeretett volna „tejbajszú” ifjúként egy tapasztalt, dögös, igencsak szemrevaló korosabb szeretővel dicsekedni?

A „milf”-faktor

De mindez csupán mellékzönge, a történetben nem ez viszi a prímet. A Rebelle divatmagazin szerkesztője, a 38 éves Alice (Virginie Efira) csak a munkájának és az előmenetelének szenteli életét, nemde, hogy elvált. Az aktuális brazil kiadást követően a hazafelé vezető repülőúton – véletlenül – ismeretségbe keveredik egy húszéves, várostervező-szakos egyetemista fiatalemberrel, Balthazarral (Pierre Niney), többszöri (turbulens) véletlenek folytán nehezen máshogy értelmezhető helyzetekben kapják lencsevégre őket. Mint kiderül, a dolog sokkalta előnyösebb Alice számára, mintsem kínos: a fotók láttán a lapnál férfiszív-tiprónak könyvelik el, ami abszolút illeszkedik a független, öntudatos, testét és lelkét uraló nő eszmeiségét hirdető kiadvány szellemiségébe, ahol a szerkesztőasszony főnöki babérokra tör. Hogy ténylegesen elnyerje a főszerkesztői széket, Alice „látszólagos” viszonyt kezdeményez a sráccal, hogy az ifjú „húskellék” álmai beteljesüléshez segítse. Balthazar Alice-ban azonban nem csupán a még a negyven küszöbén is fölöttébb csinos és kívánatos „milfet” látja, hanem a komoly kapcsolat lehetőségét. Mint szokott, a szerelem bekavar, és a haszonelvűség is elkezd felülíródni, ahogy a szép szerkesztő-asszonyban szintén jelentkeznek a belepistulás tünetei. Persze a révbe érés – mint szokott – nem olyan egyszerű, különösen egy ennyire eltérő habitusú és korú páros esetén…

Romantika (és humor) kezdőknek és haladóknak

A Luc Besson-cég, az EuropaCorp nevezetes arról, hogy bevált, a kasszáknál szépen teljesítő trendeket hasznosít. Most az Amerikában épp divatos, a szexualitásba csomagolt (már amennyire újabban a végtelenségig prűd Hollywood „értelmezi” a testiséget) romantikázó vígjátékok módszereit alkalmazza (Csak szexre kellesz, Barátság extrákkal).

A hazai forgalmazásban a Felcsípve elnevezést kapott produkció magyar címe megtévesztő (eredetileg: 20 ans d’écart, kb.: „20 év különbség”) az amerikai analógiákat illetően. Amellett, hogy kevés köze van a fentebb említett hollywoodi mozikhoz, hiába rímel a Felkoppintva vagy a Lepattintva című Judd Apatow-franchise-okhoz, csekély azonosságot mutat velük. Egy – ha úgy tetszik – hagyományos, a helyzetkomikumra építő francia romantikus vígjátékkal van dolgunk, amely a „találkozás–megszerelmesedés–elvesztés–visszaszerzés” ismert műfaji menetén halad. Öröm, hogy kifejezetten viccesen és szórakoztatóan teszi. Ha fordulataiban – és a kissé arányt tévesztett (giccsbe hajló) zárlata miatt – nem is hagy nyomot a filmemlékezetben a Felcsípve, poénjai, általában hitelesen bemutatott érzelmei és azok motivációi, a jól megírt központi karakterek, valamint Efira és Niney összeillő és tetszetősen együttjátszó – Niney elsőre kissé jellegtelennek tűnik, de utóbb bebizonyítja: méltó partner – kettőse révén kifejezetten kellemes nyárszaki időtöltés. Kezdő és haladó szerelmeseknek egyaránt, a kor és különbség nem számít.

Kinek ajánljuk?
- Randevúzóknak.
- Könnyed, de nem igénytelen nyári mozis szórakozásra vágyóknak.
- Frankofónoknak.

Kinek nem?
- Látványfilmre éheseknek.
- Aki szerint valami vagy romantikus, vagy vicces.
- Aki politikai és vagy egyéb okok miatt elutasítja a gallokat.

6/10