Ők a sorozattörténelem legokosabb bűnözői

A legizgalmasabb főgonoszok nem azok, akik zsigerből gonoszkodnak, hanem akiket egy kicsit még csodálni is tudunk az intellektusukért, még ha ezt nem is valljuk be.

A filmtörténelem legokosabb bűnözőit már összegyűjtöttük, most következzenek a tévés kollégáik.

Wilson Fisk

Forrás: Marvel / Netflix

 

A Netflix sorozata, a Daredevil – amely idén február végén eltűnt a platformról – felvonultatott egy klasszikus Marvel-gonoszt is. A Vezér, azaz Wilson Fisk 1967-ben született meg a képregények oldalain, és azóta is folyamatosan megkeseríti Pókember, a Fenegyerek és a Megtorló életét. A sorozatban Vincent D'Onofrio kelti életre, és a tagbaszakadt, 192 centi magas színész kiválóan adja vissza a karakter kettősségét, vagyis hogy legalább annyira fenyegető a fizikai jelenléte, mint egy dühkezelési problémákkal küzdő MMA-harcosnak, miközben a bűnszervezetét agyafúrt stratégaként irányítja. Nem is csoda, hogy D'Onofriót azóta felkérték rá, hogy a Sólyomszem című sorozatban is játssza el a figurát.

Tony Soprano

Forrás: HBO

 

A Maffiózók sorozat legendás keresztapája, a James Gandolfini által életre keltett Tony Soprano megjelenését, modorát, beszédmódját tekintve nem tűnt túl kifinomult figurának, ráadásul számos komplexussal küzdött a depresszió és az önbizalomhiány mellett. Éppen ezért az ellenfelei is gyakran alábecsülték, amit aztán kénytelenek is voltak megbánni, mert a faragatlansága ellenére Tony pontosan értette az utca törvényeit, és az üzleti érzékét sem lehetett soha kétségbe vonni. A Maffiózók előzményfilmjéből, amelyben Gandolfini fia alakította az ifjú Sopranót, az is kiderül, hogy hogyan tanulta ki az ipart a karakter.

Lex Luthor

Forrás: DC Comics

 

Lex Luthor majdnem olyan ikonikus figurája a Superman-történeteknek, mint maga a főszereplő, a DC-univerzum megszámlálhatatlanul sok leágazásában szerepelt már a képregényektől az élőszereplős filmeken át az animációig. 1996-ban mutatták be a Superman animációs sorozatát, amelyből egy filmverzió is készült (Superman - A Krypton utolsó fia), és amelyben természetesen a kryptoni hős legfőbb ellenlábasa is feltűnt. A karakter, akinek az eredetiben Clancy Brown kölcsönözte a hangját, attól különleges, hogy sikerült megtartani a „befolyásos közéleti szereplő” és a „gonosz zseni” típusfigurája között félúton, ráadásul egész sokáig el tudta titkolni a nyilvánosság előtt, hogy milyen ördögi terveket dédelget.

Hannibal Lecter

Forrás: Port.hu

 

A kannibál doktorból már a filmverzióban is sütött az intelligencia, de ott nem lehetett kétsége senkinek arról, hogy egy közveszélyes figuráról van szó. A Mads Mikkelsen által alakított sorozatgyilkos a tévés verzióban (Hannibal) viszont épp attól félelmetes, hogy képes elbújni a köztiszteletben álló, elismert pszichiáter álcája mögé, és még össze is tud barátkozni a másik főszereplővel, Will Graham FBI-ügynökkel. Ahhoz pedig hogy valaki ennyire hatékonyan és ennyire sokáig vezesse orránál fogva a hatóságokat az átlagosnál jóval magasabb IQ-ra van szükség.

Gustavo Fring

Forrás: AMC

 

A Breaking Bad legkarizmatikusabb antihőse – a főszereplő Walter White mellett – a második évadban színre lépő Gustavo Fring, aki a felszínen egy sikeres gyorsétteremlánc tulajdonosa és a helyi közösségek nagylelkű támogatója. A „vendéglátózás” azonban csak álca, Fring valójában nagyban gyártja és forgalmazza a kristálymetet, és ügyel rá, hogy a saját kezét soha ne kelljen bepiszkolnia. Amikor mégis előtör belőle az állat, mint a Box Cutter című epizódban, az olyan pillanat, amit nehéz elfelejteni. Giancarlo Esposito később a Breaking Bad előzménysorozatában, a Better Call Saulban is eljátszotta a karaktert, ugyanazzal a nyugtalanító szenvtelenséggel.

A Mester

Ha a Ki vagy, doki? főhősét, az időutazó Doktort egyfajta Sherlock Holmesnak tekintjük, akkor az ő James Moriartyja egyértelműen A Mester. Mivel a Doctor Who már hatvan éve fut, jó pár ikonikus, visszatérő gonoszt láthattunk a sorozatban, pl. a Dalekokat vagy Cybermant, de mind közül talán az a Mester a legizgalmasabb, aki a 2. Doktor idején tűnt fel, amikor is Roger Delgado keltette életre, majd a színész 1973-ban bekövetkezett halála után úgy döntöttek az alkotók, hogy a Doktorhoz hasonlóan a karaktert alakító színészeket is rendszeresen lecserélik, így vehette át a stafétát többek közt Anthony Ainley, Eric Roberts, Derek Jacobi, Jon Simm, Michelle Gomez és újabban Sacha Shawabn. Minden új Mester más egy kicsit, mint az előző, ráadásul az újabb inkarnációk egyre okosabbak és gonoszabbak is.

Jagami Light

Forrás: Netflix

 

A halállistának vagyis a Death Note-nak köszönhetjük minden idők egyik legizgalmasabb rajzolt sorozatgyilkosát, Jagami Lightot, aki mangaverzióban született meg, majd átköltözött egy animesorozatba, és azóta láthattuk már élőszereplős formában is. A sztori szerint Light, aki legalább annyira intelligens, mint amennyire unja az átlagos középiskolások életét, rátalál a halálisten, Ryuk által az emberi világba dobott Halállistára, melynek különleges ereje, hogy akinek beleírják a nevét, az meghal.

Nem sok idő kell hozzá, hogy Light teljesen bekattanjon a hatalomtól, és a Halállista erejét felhasználva elkezdje gyilkolni az általa elítélt embereket. A célja, hogy előbb megtisztítsa a gonoszságtól és a bűnözőktől a világot, majd át is vegye felette az uralmat. Tettei természetesen a rendőrség figyelmét is felkeltik, akik nagy erőket mozgósítanak elfogására. Light pedig annyira kiismerhetetlen, hogy sok esetben még a néző sem sejti, hogy mi a végcélja.

Via: Looper