Kemény meccseken van túl Mickey Rourke. Bár az Oscarért folyó küzdelmet elveszítette, egyelőre igencsak pozitív a mérlege: egy fantasztikus alakítás és a nyomában járó számos díj, jelölés és szerepajánlat.
Lehet nem szeretni A pankrátort. Nyilván lesznek is sokan, különösen, ha nem csípik a naturális erőszakot, vagy éppen ellenkezőleg, szupervéres akciófilmre számítanak. Lehet nem szeretni A pankrátort, de lekicsinyleni Mickey Rourke alakítását nem igazán lehet. Nem hiába volt ő az Oscar legnagyobb várományosa, s bár a díjat nem kapta meg - jegyezzük meg halkan, senkinek sincsen esélye az utóbbi években az Akadémiánál, ha a konkurensei között akad, aki meleget/feketét/félszeműt/kisebbségit/szociopatát alakított -, ez semmit sem von le az alakítás értékéből. Az eddig igencsak alulfoglalkoztatott Mickey most duskál az ajánlatokban - 2010-ben az IMDb szerint nem kevesebb, mint 7 filmet forgat -, tökéletesen megérdemelten.
Darren Aronofsky filmje klasszikus visszatérés történet. Randy Robinson (Mickey Rourke), az egykor szebb napokat látott pankrátor dicstelen hétköznapjait egy szívroham rázza fel. Kénytelen szembesülni vele, hogy a ringen kívül számára nem létezik világ, így amikor orvosa eltiltja a birkózástól, újra fel kell építenie emberi kapcsolatait. Már éppen kezdenének a dolgok jól alakulni lányával (Evan Rachel Wood) és újdonsült barátnőjével (Marisa Tomei), amikor a ring hívószava minden mást elnyom.
Aronofsky - aki munkájáért elhozta Velencéből az Arany Oroszlánt - az emberi kapcsolatok ábrázolásának nagy mestere, aki gazdag képekkel festi meg most Randy és környezete viszonyát. Nagyszerű segítségre lel mindebben színészeiben, nem csupán Rourke, de Marisa Tomei - akit szintén Oscarra jelöltek az alakításért - és Evan Rachel Wood is remekel.
