Hollywoodban a tévések elég hosszú idő óta közutálatnak örvendenek. Akik a képernyők műsorait összeizzadják, sátáni gépezet részei, többnyire tehetségtelen és korrupt pancserek, szenzációhajhász kóklerek, született patkányok. Noha akad természetesen ellenpélda is, a tipikus tévés személyiség elhessegethetetlen piaci légy, Federico Fellini undorító paparrazzóinál is kártékonyabb sakál, az életet megkeserítő és a polgárokat félrevezető moderátor.
Costa-Gavras, a modern film nagy leleplezőinek egyike is rátalált a témára. Nem kellett hangot és stílust váltania. Korábban már többször bevilágított a politika piszkos kulisszái mögé, csapkodott hevesen jobbra is, balra is, ahogy éppen időszerű meggyőződése sugallta, keményen ostorozta a társadalom gátlástalan haszonélvezőit, beletenyerelt a múlt legendáiba, most pedig a médiumokra vetette ki immár tartósan konfekciós minőségű hálóját. A Cinématheque, a párizsi filmszentély vezetőjeként - több istent képes szolgálni! - ízig-vérig amerikai látványosságot készített a bulvártelevíziózás áldozatairól.
A konfliktus - vagy nevezzük csak a nevén: a show - alapját az képezi, hogy Sam Baily elbocsátott múzeumi biztonsági őr szeretné visszakapni az állását, s ennek érdekében fegyverrel fenyegetőzik. A jelenetnek véletlenül szemtanúja Max Brackett, az éppen forgatásra készülő televíziós munkatárs. A helyszín egy kaliforniai kisváros, a férfi "parkolópályán" van itt. Most úgy érzi: eljött az ő pillanata, s megkísérelheti a visszakapaszkodást. Bejelentkezik a stúdiójába, s "helyszíni közvetítésben" számol be az egyre drámaibbá váló eseményekről. A botcsinálta lázadó ugyanis véletlenül megsebesít egy őrt, túszul ejt egy iskolás osztályt, s ezzel felfordulást, sőt pánikot okoz. A vérszemet kapó Brackett rutinosan irányítja a fokozódó érdeklődést s minden elképzelhető trükköt bevet, mert azt akarja: mindenki úgy értelmezze a történéseket, ahogyan ő teszi. Nem lenne hamis próféta, ha a dolgok lényegére érezne rá, ám ezzel aligha boldogulna. Ezért áldozatnak, sőt hősnek láttatja a bűnügy pitiáner sztárját, a megzavarodott fickót. A színes hazugság hatásos, de mások is részt kérnek az attrakcióból. Működésbe lépnek a mogulok, és a New York-i sztár túlharsogja a tetszetős sztori-változatot. Elszabadulnak az indulatok, semmi sem számít, csak a nézettségi mutató. A végkifejletet a bonyodalmak logikája sejteti.
"A film két, tökéletesen eltérő világból jött ember között kialakuló kapcsolatról szól" - magyarázza Costa-Gavras üzleti címmel felruházott produktumáról. Eszerint "Brackett művelt és agresszív, Sam ennek az ellentéte. Különbözőségük ellenére mindketten a közönyös rendszer csapását szenvedik el, mely egykor alkalmazta és használta őket." Mondanivalónak sovány ez a gondolat, akárcsak Tom Matthews forgatókönyvíró érvelése arról, hogy az Őrült Város-beli elkábított nézők képesek átélni Sam kétségbeesését, s tetszik nekik a "szórakoztatás" bravúrja is, hiszen "minden történetben van legalább szemernyi igazság, a jó és a rossz közötti határvonal pedig nem egyértelmű". Hasonló mélységű közhelyekkel és féligazságokkal zsúfolták tele a mesét a szerzők - beleértve a hangsúlyos motívumot, a riporter félreállításának epizódját. Brackettet annak idején azért rúgták ki, mert nem volt hajlandó vájkálni egy tragédia viszolyogtató részleteiben. Nemes kiállás. Igaz, jellemének tökéletesen ellentmond későbbi viselkedése, ám Costa-Gavrast az ilyesmi nem zavarja. Sajnos meglehetősen hamisak a gesztusok, művi az atmoszféra, üresen konganak a "leleplező mondatok" a gyanúsan ismerős dramaturgiával megstoppolt cselekményben.
Népszerű hírességek asszisztálnak a szimpla mutatványhoz: John Travolta fásultan, Dustin Hoffman temperamentumosan. Utóbbi azt állítja, sajátos kulcsot talált figurája megjelenítéséhez. A New York Times fotósa Vietnamban önmagát felgyújtó szerzetest kapott lencsevégre. Megkérdezte a fényképészt, miért nem avatkozott be. A válasz: "Az ember sosem oltja el a tüzet - csak fotóz." Hát ez az. A magyarázat megható, de a hasonlat rossz. Az Őrült Városban ugyanis műtüzek lobognak, s akik mindezt megörökítik, feltűnően rosszul exponálnak.
