A flash back igazi mozis eszköz. Képekben lehet a múltat a legérzékletesebben megidézni. Játszani az idővel, ki-be ugrálni, ez is a filmre jellemző igazán. A rendezők szeretik az efféle titokzatosnak tűnő játékokat. Szeretik borzolni a nézőt, és szeretik a titok látszatát kelteni.
David Cronenberg új filmje, a Pók, kizárólagos múltidézés. London külvárosában, egy lerobbant szállóban vagy otthonban (ez nem derül ki pontosan) vagyunk, melyet Mrs. Wilkinson (Lynn Redgrave) irányít kemény kézzel. Igazi főnővértípus. Katonásan kegyetlen asszony. A lakók mind valamilyen szempontból "hibásak". Távol kerültek a való élettől, szorongásaikkal, rémképeikkel küzdenek.
A mozi ott kezdődik, amikor az otthonba új lakó érkezik, aki hosszú pszichiátriai kezelés után nyert elhelyezést ebben a "szabadabb" intézményben. Kosz és szürkeség mindenütt. Lehangoló környezet. Idegbetegeknek különösen nem kedvez.
Az új lakó alig képes beszélni. Motyog, makog magában. Belső képeivel van elfoglalva. A film alapvetően két szálon bonyolódik. Követi az otthon életét, és követi Pók (Ralph Fiennes) gyermekkori kálváriáját. A férfi sorra felkeresi élete ismerős helyszíneit, és újra átéli a vele történt borzalmakat.
Tipikus londoni munkáscsalád. Az apa vízvezeték-szerelő, az anya háztartásbeli. Este a kocsmázás a program. Az életük meglehetősen ingerszegény. Az apa az egyik italozás alkalmával kiszemel magának egy kövér, szőke prostituáltat. Elviszi a családi telekre, ahol a felesége rájuk tör. Az apa gondolkodás nélkül leüti az asszony egy ásóval, majd eltemeti a krumpli-palánták alá. Majd természetesen szélsebesen összeköltözik a telt szőkeséggel. A fiú azonban meg van győződve apja bűnösségéről, és gyűlöli a két felnőttet. Zárkózott, alig beszél. Szobájában kötelekből pókhálót formál (innen a név is!), és súlyos bosszút eszel ki. Ügyes kötél-szerkezetet fabrikál házukban, mellyel egy rántásra megnyithatja a gázcsapot. Sikeres a terv: a gyűlölt pót-anya azonnal megfullad a gáztól.
A férfi egyre mélyebben hatol a gyermekkorában történtekbe. Szinte nem is érzékeli a körülötte zajló életet. Az a kényszer-képzete alakul ki, hogy az otthont vezető nő azonos az egykori mostohával...
Nyilván felkavarónak szánták a történetet, de inkább gyötrelem a nézőnek. Másfél órányi vánszorgás, esetenként helyben toporgás. Nyomasztóan komor film. De szándéka ellenére keveset, sőt szinte semmit sem mutat meg az emberi lélek mélységéből. Egyetlen mentsége van a műnek: maga Ralph Fiennes, aki emberfeletti erővel igyekszik hitelesen alakítani az elmeháborodott férfit. Zavarodott, kásás tekintete, cingár, görcsbe forduló alakja tartja fogva a moziból kifordulni készülő nézőt.
