A kortárs bűnfilmek, bűnügyi drámák visszatérő témája a tisztességes átlagember életét megnyomorító, brutális szervezett bűnözés és rendőri korrupció (Pusher, A csapda, Isten városa, Sin Nombre, Sárga tenger). Nem csoda: a drogmaffiákkal világszerte nehezen veszik fel a harcot még a rendőrég elit osztagai is (lásd: Tropa de Elite 1-2), az egyszerű ember ebben a küzdelemben teljesen esélytelen. Különösen drámai a helyzet néhány közép- és dél-amerikai országban, ahol gyakran nincs más választás, mint beépülni a bűnözők közé, vagy szenvedni/áldozattá válni.
Az ígéretes karrier előtt álló, fiatal mexikói rendező, Amat Escalante többször foglalkozott már az egyén és a bűn(szervezetek) viszonyával (Sangre, Los Bastardos). Heli című, 2013-ban Cannes-ban A legjobb rendező díjával elismert alkotása egy család pokoljárásán keresztül enged betekinteni a mexikói alvilág fülledt − európai szemmel különösen sokkoló − bugyraiba.
A címszereplő 17 éves fiú szerelmével, közös kisgyermekükkel, valamint idős apjával és kamaszodó húgával, Estelával él egy vidéki viskóban. Heli és apja gyári munkából tartják el a csonka családot, és igyekeznek a jó úton tartani Estelát. Az alig 12 éves tini azonban nem bír tomboló nemi vágyaival, és összejön a 17 éves, butácska Betóval, akinek − bár rendőrnek tanul − szemmel láthatóan vaj van a fején. Ám a fiatalok szeretik egymást, a szerelemnek pedig semmi sem állhat útjába: sem a báty tiltó szava, sem a drogkartellek – legalábbis ezt hiszi a két naiv tinédzser. Beto elhatározza, hogy megszökteti Estelát, közös megélhetésükhöz pedig mi más nyújtana kellő alapot, mint a drogbiznisz? A fiú ellop két kábítószert tartalmazó csomagot egy korrupt rendőrtől, a tisztességes Heli azonban megtalálja őket és szétszórja tartalmukat. A tulajdonos persze eljön a drogért − ezzel megindul az amúgy sem problémamentes család zuhanórepülése.
Mindjárt leszögezhetjük, hogy az Heli nem azért érdemelte meg a cannes-i díjat, mintha annyira eredeti sztorival vagy újító formanyelvi megoldásokkal bírna. Escalante a kortárs művészfilmekben bevált, hatásos, távolságtartó, minimalista stílusban ad elő erős, karakterorientált társadalmi drámát. Bár a néző drukkolhat a hősöknek, azért tudni fogja − különösen ha ismeri a Sin Nombre, A csapda vagy a Metro Manila című bűnfilmeket −, hogy itt semmi jóra, semmilyen feloldozásra nem számíthat.
Escalante munkája esztétikai szempontból nem hoz meglepőt vagy újat, viszont szociológiai, sőt politikai értéke felbecsülhetetlen, erről a témáról ugyanis nem lehet elégszer beszélni. Innen-onnan hallunk persze a mexikói drogháborúról, a helyi gengszterek féktelenségéről – az Heli viszont a híradó vágóképei helyett bő másfél órán keresztül mutat be kegyetlenebbnél kegyetlenebb, de hitelesen valószerű fordulatokat. A bandákat nem érdekli a család, az ártatlanság, a gyerekek érzékeny lelke. Ahogy az Isten városában vagy a Sin Nombréban láthattuk, már tizenéves korban megkezdődik a bűnözők pályafutása. Az Heli egyik leggyötrőbb jelenetében is szembesülhetünk azzal, hogyan száll generációról generációra a kegyetlenség és a bűn: az idősebb gengszterek kínzásra utasítják a kisfiúkat. De a bűnnek részese itt a „kis halakkal” nem igazán törődő rendőrség is (egy nyomozónő szexuális aktusra kényszerítené Helit, ennek fejében talán újraindítanák a nyomozást Estela elrablásának ügyében). Megdöbbentő, ami Batóval, a tehetetlen Helivel és Estelával történik, de legalább annyira elgondolkodtató a kegyelmet nem ismerő gengszterek és a gyengekezű, korrupt igazságszolgáltatás reakciója is.
A társadalomelemző történetszál mellett, azzal szoros összefüggésben a címszereplőn keresztül megjelenik a filmben a (nemi) identitás- és családválság motívuma. Heli és élettársa komoly szexuális problémákkal küzdenek. A szex e sivár vidéken nem felhőtlen, sőt működésképtelen. Így nemcsak a halál és bűn által kísértett család, de a családfenntartó folyamat is veszélybe kerül. A film zárlatában hiába próbálja Heli visszaszerezni maszkulin identitását kényszeredett bosszúval, a szeretkezés inkább állatias, szaggatott és frusztrált, mintsem a fősodorbeli akciófilmeket idézően felszabadító, dinamikus és erotikus.
Amat Escalante műve csendes kiáltás − vagy inkább olyan, mint egy süketnéma sikolya. Fontos film. Tudjuk, hogy nem fog változni semmi − a bűnözők egyre féktelenebbek lesznek, az Heli-féle tisztességes munkások pedig szenvednek egy életen át −, a témáról mégis beszélni kell. Az Helit „kellemetlen” nézni, mert bár bressoni módon az akciót sokszor nem mutatja a film, amikor mégis elénk tárul egy-egy borzalmas képsor, az megrázó erejű. Mindenkinek látnia kellene a rémisztő (mexikói) valóságot.
Pontszám: 8/10
