Adott négy nagyszerű és összességében elég mutatós sztár, egy csodás sziget a Földközi tengeren, ahol nem feltétlenül kötelező ruhát viselni, és ehhez jön a szereplők közötti rengeteg feszültség
Egyik kedvenc angol színészünk, Ralph Fiennes remekül öregszik. A régen főleg szépfiúkat és bájgúnárokat alakító színész – Az angol beteg magyar grófja, valaki? – az ötvenen túl kezd pazar szerepeket vállalni. Ilyen volt annak idején az Erőszakik mocskos szájú maffiózója vagy nemrég A Grand Budapest Hotel tüchtig Monsieur Gustave-ja és most valami ilyesmi az A Bigger Splash élethabzsoló zenei producere, Harry is, aki régi kedvese életét jött megzavarni.
Az illető, mármint a régi szerető és egyben üzleti partner a rocklegenda, Marianne Lane (Tilda Swinton), aki partnerével, a dokumentumfilm rendező Paullal (Matthias Schoenaerts) a vulkanikus Pantelleria szigetén piheni ki fáradalmait, és mivel hangszálműtétje után gyógyulgat, beszélni sem igazán tud. Hirtelen felbukkan tini lányával régi szerelme, Harry, és megzavarja a nyaralást. A magával hozott nosztalgia atombombaként robban be Marianne nyugalmába, nincs előle menekvés. A vágy, féltékenység és rock and roll érzéki testet ölt a filmben a perzselő földközi-tengeri nap alatt – ahogy azt a szinopszis állítja.
Luca Guadagnino olasz rendező nálunk áprilisban a Titanic Filmfesztiválon debütált filmje csodásan néz ki, fantasztikus színészek játszanak benne – na nem olyan sok, de azok jók -, és nem szeretik a kritikusok. Guadagnino első nemzetközi produkciója a Alain Delon és Romy Schneider főszereplésével készült 1969-es A medence remake-je, bár a rendező inkább egyfajta laza átiratot emleget, a címet pedig egy ismert David Hockney festménytől kölcsönözték. És bár a műfaji megnevezés krimi – máshol thriller – a film kétharmadában vajmi kevés történik.
Legyünk őszinték, ki ne nézné meg Ralph Fiennest legalább egyszer önfeledten táncolni egy Rolling Stones számra, ki ne nézné meg Dakota Johnsont meztelenül rohangálni – aki sokkal jobb itt, mint A szürke ötven árnyalatában -, és ki nem gondolja azt, hogy Tilda Swinton nem egy isten adta zseni? Ő mindig jó és mindent képes eljátszani, és most úgy is fantasztikus, hogy szerepe szerint csak suttogni tud, rocksztár karakteréhez pedig David Bowie, Patti Smith és Roisin Murphy szolgált mintául.
Egyedül a belga Matthias Schoenaerts lóg ki egy kicsit jórészt passzív szerepével, és sajnos a párbeszédeken látszik, hogy a rendező idegen nyelven dolgozott, de a látvány és a színészek javarészt kárpótolnak azért, hogy maga a történet nem igazán működik.
