Van egy hely, ahol az útikönyvek szerint illetlenség a presszóban csak kávét rendelni, mert az olyan sértés, mintha faszobrásszal ácsoltatnánk a tetőt.
Az utóbbi időben a bécsi melange, a kleiner Brauner és a kapucíner hazájának filmművészete is a fekete levesről szól. Nem a habos-babos kényeztetésről, hanem a keserű, kijózanító valóságról.
Michael Haneke rendezői munkássága jórészt az Ausztriával kapcsolatos sztereotípiákra épít, amikor leszámolásukkal botránkoztatja meg nézőit. Ezzel filozófiai távlatot ad olyan társadalmi jelenségeknek, mint a mazochizmus (A zongoratanárnő), a szadizmus (Furcsa játék) vagy a polgári otthonosság bomlása (Rejtély). A rendező megkerülhetetlen, árnyéka rávetül országa egész filmművészetére. De a díjözönnel járó pezsgő- és polgárpukkanások közepette sokan hiányolják a tanmesejelleg mellett a személyességet e történetekből. S éppen ez az, amiben Götz Spielmann felülmúlja pályatársát. Komor, egyszerű film az április végén a mozikba kerülő Revans, mégsem lóg ki olyan bántóan az ideológiai lóláb, mint Haneke mozijában.
Pedig a fabula szintjén ez a látszat: Alex, a börtönből szabadult exbankrabló egy bécsi bordélyházban dolgozik, ahol beleszeret az ukrán vendégmunkás prostituált Tamarába. A lány szöktetését a maga bárdolatlan egyszerűségével meg is tervezi: jövőjüket egy végső bankrablással kívánja megalapozni. A suta kísérlet azonban félresiklik, s Alex kénytelen visszatérni régi vágású, vidéki nagyapjához. A világháború előtti német mozi alapsémája ez: a hazafias Heimatfilm a romlott városból az erkölcsös vidékre, a gyökerekhez vezette vissza hősét. Spielmann Oscar-díjra jelölt mozija azonban élettel telíti meg e hagyományt. Bár a nagyapa harmonikázik (épp hogy nem jódlizik), bőrnadrágot nem visel. Vallásossága ugyanakkor megélt, szavai hitelesek - egyszerűen bízunk benne.
A Revans kulcsa a bizalom: a kuplerájról szóló kiábrándító nyitójelenetek után hosszas vívódás veszi kezdetét. Miközben főhősünk bosszúszomja nem látszik fogyni, karaktere megtelik élettel, feszültséggel, a történet pedig reménnyel. Ehhez képest a kérdés, hogy lehetett volna-e visszafogottabb az ábrázolás vagy feszesebb e sorsdráma, olyan, mint azon vitázni: ki hogy szereti a kávét. Ízlés dolga.
