Az Álomgyárban rendre megpróbálkoznak azzal, hogy lenyomják torkunkon a középszerű románc-humor-akció koktéljaikat, mi pedig egyre kevésbé bírjuk émelygés nélkül a dömpinget. Az Exférj újratöltve még egy csepp ebben a bizonyos pohárban.
A mixer ezúttal Andy Tennant, aki igencsak otthonosan mozog a romantikus filmek műfajában: rendezett már lagymatag kosztümös romantikus filmet (Anna és a király), revitalizált Hamupipőke-parafrázist (Örökkön-örökké), legutóbbi mozifilmje pedig a Bolondok aranya című akció-vígjáték volt. Az Exférj újratöltve leginkább az utóbbi opusszal rokonítható: Tennant tulajdonképpen ugyanazt a receptet követi, annyi eltéréssel, hogy Kate Hudsont és Matthew McConaughey?t Jennifer Anistonra és Gerard Butlerre, a kincskeresős dramaturgiát pedig egy laza kis road movie-szerkezetre cseréli. A legnagyobb baj az, hogy túl sok mellékszálat próbál az Exférj újratöltve bő másfél órájába beleerőltetni, így végül két szék közül a padlón landol.
Milo, a lecsúszott exzsaru (Butler) fejvadászként dolgozva próbálja törleszteni tetemes szerencsejáték adósságát, mígnem egy nap azt a feladatot kapja, hogy exfeleségét (Aniston) cserkéssze be, és adja át a rendőrségnek. Nicole menő újságíróként éppen egy gyilkossági ügy felgöngyölítésének közepén tart, és mikor a rosszfiúk megneszelik, hogy a nő szaglászik utánuk, rögtön a nyomába erednek. Ha ez nem lenne elég, ott vannak még a Milót hajszoló ügyefogyott pénzbehajtók is. A két főszereplő így kénytelen karöltve menekülni, és a bajban persze felszínre törnek régi érzelmeik is.
A probléma az, hogy a főhősök screwball-komédiákra hajazó, állandó csipkelődése mellé a direktor túl sok mellékszálat próbál a cselekménybe tuszkolni: a csökevényes krimiszál mellett ott vannak az idióta behajtók és Aniston lúzer hódolója is ? ez utóbbi szereplő semmiféle dramaturgiai funkcióval sem rendelkezik, pusztán erőltetetten humorizáló gag-man. A sok-sok fölösleges és súlytalan karakter szerepeltetése miatt keletkező kavalkádban elveszik a lényeg, a két főszereplő közti se veled-se nélküled kapcsolat tisztességes kibontása. A romantikát Tennant a kispadra küldte, és a road-movie-t mozgásba hozó szálak kibontásával bíbelődött inkább, de közben elfelejtette azt, hogy egy ilyen filmben a sztori tulajdonképpen (kis túlzással) csak ürügy az aktuális sztárpár összeboronálására.
Aniston és Butler duója így nem kap elég teret a kibontakozásra, Butler ugyan csuklóból hozza a kőbunkó ősmacsót - laza fizimiskája és jellegzetes orgánuma remekül illik a képbe - Aniston mimikájának viszont láthatóan nem tett jót a rengeteg botox, így igen kevés arcjátékot visz bele az amúgy számára teljesen testhezálló figura megformálásába. Kettejük csatározása, illetve tönkrement házasságuk krónikája nem kap többet a filmben egy-két frappánsnak szánt, ám elhasznált klisékből összetákolt párbeszédnél. Az egyik pillanatban még ölik egymást - Aniston például egy sokkolóval üti ki Butlert - a következőben pedig már közös múltjukba révedve nosztalgiáznak néhai nászútjuk színhelyén.
A konfliktusok klisés feloldása, a gyengécske poénok és a közepes fordulatszámon pörgő tempó miatt az Exférj újratöltve pontosan az, mint aminek elsőre látszik: egy könnyen feledhető, lagymatag iparosmunka.
