Hogy hogyan telnek egy átlag kazah polgár életének hétköznapjai, arról még nem láthatott hiteles ábrázolást a magyar néző a mozivásznon. Sőt, sehol és semmilyen formában nem mérhettük fel e rejtélyes vidéket s az ott élőket. Most minden, évek óta felgyülemlett, fojtogató kérdésünkre választ kaphatunk, a Skizó című film ugyanis leginkább a történet helyszínét és társadalmi hátterét adó Kazahsztán hiteles ábrázolásában jeleskedik, a történet, a dráma ehhez a tabloid szociográfiás körképhez képest csupán egy indulatból felskiccelt vázlat.
A messzi kies vidéken játszódó történet főhőse Musztafa, népszerűtlen mégis népszerűbb nevén Skizó egyszerű srác. Életét a világ más táján élő korabeli kamaszok átlagéletével szögegyenesen eltérő módon éli, ugyanis suli helyett illegális boxmeccsek résztvevőit hajtja fel, a tiltott sport szervezője ugyanis anyja élettársa. A dolgok azonban még ennél a sivár helyzetben is fordulhatnak rosszabbra, így történik, hogy a srác egyik embere belehal a csatába, s teszi mindezt a fiú karjai közt, Skizó lelkiismeretének gépezete beindul: pártfogoltja lesz a családnak, a férfi özvegyébe ráadásul roppant módon bele is szerelmesedik.
A történet elméletben sokat ígér, hiszen küzdősport, szerelem, társadalomábrázolás és némi kritika is terítékre kerül, melyekből leginkább ez utóbbi a domináns, a többi szál pedig szép csendben elenyészik, ami nem igazán probléma, mert a kép, amit e közép-ázsiai országról kapunk, épp elég érdekes ahhoz, hogy elfeledjük az apróbb dramaturgiai hiányosságokat. Probléma talán csak a műfaji besorolást illetően akadhat, hiszen a kemény küzdősport-filmek szerelmeseit nem elégítheti ki a tessék-lássék bunyó, az úgynevezett művészfilmekért rajongók viszont a sportvonulat előtt állhatnak értetlenkedve. Annyi bizonyos azonban, hogy a kazah kultúra és társadalom soha nem volt még ennyire közel, mint most, a Skizónak köszönhetően.
