zene: John Williams
vezényel: John Williams
kiadás éve: 2004
kiadó: Sony Classical
játékidő: 124:23

Miután az 1977-es "Csillagok háborúja" (későbbi keresztségben: "Star Wars IV. rész: Egy új remény") a világ anyagilag legsikeresebb filmjévé vált, nem volt kérdés, hogy érkezhet a folytatás is, ráadásul erre óriási nézői igény is mutatkozott, talán olyan mértékű, mint amekkorára addig sohasem volt még példa a mozgókép történelmében. George Lucas alkotása nem pusztán egy rekordbevételt elérő mozi lett, hiszen több területen is forradalmi változásokat hozott. A technikai kivitelezés terén soha nem látott újdonságokat mutatott fel, de reformer volt a hangminőség területén is, sőt a marketing kapcsán is komoly előrelépést kapcsolhatunk hozzá, hogy a frissen megszülető merchandisingról már ne is beszéljünk. Természetesen nemcsak technikailag volt forradalmi, hanem az az univerzum is, melyet Lucas megalkotott, a történet pedig annyira lebilincselőre, újszerűre sikerült, hogy a folytatás tervezése kapcsán komoly aggályok merültek fel, megismételhető lesz-e az első rész sikere. De Lucas életében is határozott változást hozott a mű, hiszen effektes cége, az ILM szekere beindult, ráadásul producerként is egyre növekvő mennyiségű feladat várt rá, többek között Indiana Jones első kalandja. Így aztán úgy döntött, hogy a második "Star Wars"-mozi direktori posztját másnak engedi át, mi több a forgatókönyv megírását sem vállalja már el. Lucas ötletéből és természetesen szoros felügyelete alatt a szkriptet végül Lawrence Kasdan és Leigh Brackett írhatta meg, a rendezői székbe pedig Lucas régi egyetemi tanára, Irvin Kershner ülhetett. A USC professzoraként ismert Kershner direktori múltja nem volt túl bőséges, főleg személyes hangvételű, kisebb mozikat rendezett korábban, így érthető volt, miért vonakodott elvállalni a posztot, ráadásul tartott attól is, hogy alkotását majd a "Csillagok háborújá"-hoz mérik, amit akkor úgy vélt, képtelenség felülmúlni. Mint ismert, végül nem lett igaza, hiszen "A Birodalom visszavág"-ot a saga legjobbjának szokás tartani. Igaz, a bemutató idején még nem volt ennyire egyértelmű ez, hiszen a kritikák inkább vegyesek voltak, de a kilencvenes évek közepére, főleg a felújításnak és újrakiadásnak köszönhetően már leginkább ezt tartják a rajongók és a kritikusok is a messzi, messzi galaxis krónikájából a legkiemelkedőbbnek.

A történet fonalát a Halálcsillag elpusztítása után három évvel veszi fel a mozi. Luke Skywalker, Han Solo és Leia hercegnő, valamint lázadó szövetségeseik menekülni kényszerülnek, hiszen a Galaktikus Birodalom Darth Vader vezette serege a nyomukban van. A lázadók végül a galaxis egyik eldugott, ám rendkívül kíméletlen klímájú bolygóján, a jégvilágot rejtő Hothon találnak menedéket. Végül Vader itt is rájuk bukkan, így újra menekülniük kell, azonban Luke már nem tart velük, mivel jedi képességeit kívánja csiszolni a Dagobah-rendszerben élő titokzatos Yoda segítségével. Leia, Han Solo, Csubakka és C-3PO a Millennium Falconnal bujkál, többek között egy veszélyes aszteroidamezőben, majd végül eljutnak Felhővárosba, de a Birodalom elől itt sem találnak menekvést.
A történet a vizuális effektek terén komoly kihívást jelentett a készítőknek. A Hoth jégbolygó különösen kemény falatnak bizonyult, mivel a kék hátteres módszer sehogyan sem akart működni, így végül a jóval költségesebb makettépítés mellett kötöttek ki. A trükkcsapat megannyi, mára már igazi klasszikusnak számító megoldással rukkolt elő. Gondoljunk csak a birodalmi lépegetőkre, a karbonitfagyasztóval hibernált Han Solóra, Felhővárosra, Luke és Vader összecsapására, vagy éppen a Millennium Falcon aszteroidamezőbeli kalandjára, illetőleg Yodára és mocsárvilágára. Mindez természetesen nem volt olcsó, így "A Birodalom visszavág" kora egyik legdrágább filmje lett, az egyre növekvő költségvetésnek pedig Lucas látta kárát, ugyanis függetlenségét megőrizendő, kezdetben saját maga finanszírozta a mozit, ám a büdzsé elszállása után kénytelen volt a 20th Century Foxot is bevonni, igaz, azt kikötötte, hogy a stúdió semmibe sem szólhat bele. A mozi díjakat tekintve is jól szerepelt, bár nem annyira, mint az előző. A hangkeverésért és a vizuális effektekért Oscar-díjat kaptak az illetékesek, emellett a látványtervezés és természetesen a zene is a jelöltek között volt, és bár John Williams a szobrot már nem kapta meg, ellenben a Grammy-díj az övé lett, sőt nem kis bravúrként, sorozatban negyedszerre.

Ha lehet egyáltalán egy olyan nagy komponista, mint John Williams pályafutásában csúcsról beszélni, akkor ez valószínűleg a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulójára tehető. Persze ez nagyon szubjektív, hiszen a kilencvenes években éppúgy a topon volt, mint amennyire a kétezres évek első felében, ám mégis a nyolcvanas évek eleje lehet esetében a karriercsúcs. Ekkor komponálta máig legnépszerűbb zenéit, de ekkor nevezték ki a Boston Pops Orchestra vezetőjének is. Amihez ekkoriban nyúlt, az csak jó lehetett, és természetesen nem volt ez másként "A Birodalom visszavág" esetében sem. A "Csillagok háborújá"-val nemcsak saját pályafutásában alkotott valami újat, hanem a teljes filmzene-irodalmat tekintve is igen jelentőset hozott létre, ebből kifolyólag nem kis feladat, felelősség és bátorság volt részéről újra elmerülni ebben a világban.
"A Birodalom visszavág" esetében ötödik alkalommal dolgozhatott kedvenc zenekarával, a London Symphony Orchestrával, mellyel egyébként az első "Star Wars"-mozi hozta őt össze, s gyakorlatilag azóta sem szakad el tőlük, ha filmzenéről van szó. Helyenként a nagy múltú együttes mind a 104 tagjára szükség volt a score esetében, de többnyire 80-90 fővel zajlottak a felvételek. Olykor különleges összetételre is szükség volt, például a "The Battle of Hoth" esetében kifejezetten szokatlan a hangszerelés; öt pikoló, öt oboa, nyolcféle ütőhangszer, két zongora, három hárfa, illetve a szokásos zenekari felállás kellett az eljátszásához, s minderre azért volt szükség, hogy a szokatlan külsejű birodalmi lépegetők kellően ijesztő zenei aláfestést kapjanak. Mindössze két hét alatt rögzítették az igen hosszú score-t, ezt az időt pedig akkoriban kevesellte is a szerző, pláne, hogy a bakelit kiadásra is külön fel kellett játszani az oda kiválasztott tételeket.

Williams úgy gondolta, hogy a régi témákat fejleszteni fogja, így elérve azt, hogy valami olyan jöjjön létre, ami új, de ugyanakkor érezhetően a már létező muzsikán alapul, végül pedig egy olyan megoldást gondolt ki, melyben ezt a koncepcióját nemcsak a régi dallamokra, hanem a stílusra és a hangulati elemekre is kiterjesztette. Ennek köszönhetően "A Birodalom visszavág" aláfestése nem pusztán az előzmény score-jának megismétlése vagy adaptálása, hanem egy teljesen új alkotás, még annak ellenére is, hogy a témák természetesen alapjukban nem változtak. Új főmotívum érkezett, mely népszerűségét tekintve háttérbe szorította az előző fejezet dallamait. Vader témája, azaz a birodalmi induló hamisítatlan Williams-dallam, vagyis hatásos, fülbemászó, maradandó és rendkívül kifejező, s nem utolsósorban zeneileg jól variálható. Legteljesebb formában a közismert "The Imperial March" esetében hallható (a track egyébként a filmben nincs benne), de számos más tételnek is az alapja. A "Hyperspace" második felében egy gyors ritmusú alapból kibukkanó változata mindenképpen kiemelésre érdemes, mint ahogyan a témát lassan felépítő, gyászos "The Imperial Probe / Aboard the Executor" is. A klasszikus "Star Wars"-főtémát viszont ebben a részben szinte alig hallhatjuk, mivel Williams szinte csak a nyitány és a zárás alkalmával vetette be, elkerülve az előző résszel való összehasonlítást.
Ugyanakkor hangsúlyosan van jelen az első filmre már megalkotott Leia-téma, mely erre az epizódra inkább egy szerelmi motívumként tűnik már fel. Például a "Han Solo and the Princess" esetében (szintén az albumra készült, a filmben nem elhangzó tétel), ahol lágyan, andalítóan ringatja el a hallgatót, hogy aztán a track közepén felbukkanó Vader-témával egy különös elegyet alkosson. Ám arra, hogy nemcsak szolid formában tud jól teljesíteni a szerelmi téma, bizonyíték a "Departure of Boba Fett" vége, hol dinamikus formában hallható.

Új elemként jelenik meg Yoda motívuma, mely annyira ugyan nem lett klasszikus, mint a saga közismert vezértémái, de kifejező és jellegzetes ez is. Első felbukkanása a "Yoda's Theme" esetében hallható, és ebben az erősen klasszikus zenei tételben tökéletesen is hangzik a már-már bohókás motívum. A hangulata egyébként attól is függ, hogy Williams milyen hangszeres környezetben szólaltatta meg, mivel amikor fafúvóson halljuk, akkor a világtól elzárt, elméjében kissé megbolydult Yodát halljuk, ám amikor a vonósok tolmácsolják, akkor már a hős, bölcs jedi mestert érezzük. Az olyan kiegészítő témák, mint Lando ("Lando's Palace") vagy Boba Fett dallama sokat nem tesznek hozzá a score-hoz, jók és élvezetesek, de a többivel összevetésben nem emlékezetesek. Több erős tételt nem a nagy témák határoznak meg, vagy nem emiatt maradandóak. Ezek közé tartozik a játékos pizzicatós "Luke's Nocturnal Visitor", az egy horrorzene és egy keringő nászából megszülető "Arrival on Dagobah", a tipikus williamses akciózenei elemekből felépülő "Attacking a Star Destroyer", a Bernard Herrmann vonós megoldásait idéző "City in the Clouds" és a témagazdag, szárnyaló "The Asteroid Field".

Több felemás kiadás is létezik a score-ból, ám akkor járunk a legjobban, ha a két CD-s, az RCA gondozásában, 1997-ben megjelent kiadványt szerezzük be, illetve napjainkra már inkább ennek 2004-es klónja az elérhető, melyet már a Sony adott ki. Nehezen lehet fogást találni "A Birodalom visszavág" zenéjén, és nemigen lehet a maximális pontszámnál kevesebbet ítélni neki, mert bár az első mozi muzsikája jelenti az alapjait, de a Vader-témával és a régebbi dallamok, valamint stílus újragondolásával mégis egy önmagában is teljes és új score született.