Végre egy magyar film, ami igazán vicces! Nem bárgyú, nem közhelyes, nem jópofáskodó. Zomborácz Virág játékfilmjével a magyar film új erőre kap(hat). Ám az Utóélet nem csak a „magyar filmek” viszonylatában életképes. A fekete humorú alkotás foglalkozik a vallás kérdésével, a férfivá érés kihívásaival, az önmeghatározás és az érzelmek kifejezésének nehézségeivel, ám mégsem válik túl komolykodóvá.
A történet szerint Mózes (Kristóf Márton) pszichés problémákkal küzd, mely az apjával való kapcsolatán alapul: a fiú képtelen megfelelni apja (Gálffi László) elvárásainak, aki mindenáron „férfit” akar faragni belőle. A lelkész apa azonban váratlanul meghal, s szelleme követni kezdi Mózest. A fiút meggyőzi egy „spirituális képességekkel” felvértezett autószerelő (Anger Zsolt), hogy végezze el apja félbehagyott földi munkáját, s így megszabadulhat az árnyékától. Ebben segítségére lesz a lelkész volt asszisztense, a drogfüggő Angéla (Petrik Andrea). A történet a sokat akaró, de semmit mondó filmek süllyesztőjébe is kerülhetne, de a rendező remekül egyensúlyozza a komoly témát a groteszk elemekkel. Az Utóélet nem válik vallási- és létkérdésektől elnehezülő drámává; témájától függetlenül felszabadultan lehet rajta nevetni.
A karakterek kidolgozottak, s ehhez jó érzékkel válogatták össze a színészi gárdát. Kristóf Márton remekül hozza a szorongó Mózes szerepét, akinek valahogy semmi sem sikerül, de mégsem válik szánni való alakká, még akkor is szurkol neki a néző, amikor már a fiú sem hisz magában. Petrik Andreának pedig kifejezetten jól áll a kiégett, drogfüggő lány karaktere, aki érzelmeit nem képes kifejezni, menekül a kötöttségek elől. Csákányi Eszter a szerelemre vágyó, vénylányként élő nagynéni bőrébe bújik, aki beteljesületlen álmai miatti frusztrációit a testvére családján való „érzelmi” élősködésben vezeti le. A film igazi báját azonban Ramóna (Hang Lili Rozina) karaktere adja: egy nemzetiségi örökbefogadott kislány, akivel senki nem foglalkozik igazán. Különc gyermek, akit az iskolában csúfolnak, és a hegedűtokjában olykor fegyvert tart. Ramóna abszurd szituációkba helyezett karaktere a film egyik fő humorforrásává válik.
A család működése meglehetősen sajátos, mégis tipikusan magyar. Ugyan egy fedél alatt élnek ezek az emberek, mégsem tudnak egymásról igazán sokat. Az örökbe fogadott kislány problémáiról a szülei nem vesznek tudomást, Mózesre pedig édesapja próbálja ráerőltetni az általa helyesnek vélt viselkedési normákat. A vidéki család szeretettel közelít Mózeshez, de amikor a fiú „hibázik”, rögtön megbélyegzik. Eközben persze mindenki igyekszik mintaszerűen feltűnni a település többi lakója (és önmaguk) előtt, de ez a megfelelési vágy csak további feszültségekhez vezet.
Az Utóélet okosan kerüli a kliséket, és nem erőlködik a rendező – legalábbis a néző számára nem észrevehető módon -, hogy a film mindenképp vicces legyen. A humort természetes eszközként használja, s ehhez jól párosítja a zenét is. Az alkotók jó érzékkel válogatták össze a film hangulatához passzoló dalokat, amelyek még jobban hangsúlyozzák a jeleneteket. Mindezektől az alkotás az elmúlt évek egyik legszerethetőbb magyar filmjévé válik.
