Szőke András eddig kb. 600 kisfilmet és 10 játékfilmet készített. (Az ismertebbek: Európa Kemping, Kiss Vakond, Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele.) Végzettségére nézve szobafestő és masszőr. Megélhetését leginkább, mint showman, tévés fellépésekből biztosítja. Utóbbi filmjeinek kitüntetett helyszíne, mivel itt lakik, a Művészetek Völgye fesztivál egyik pontja, Taliándörögd. Legutóbbi munkájának névadója is az apró bakonyi falu közelében emelkedő egyik nagyobbacska halom, a Tündérdomb.
"Karcsi, figyelsz? Most nem fikció, áldokumentum? Jössz utánam!" - kezdi, Markert Károly operatőrhöz intézve szavait a rendező, arcának szokásos, gondolatébresztő gyűrögetése közben az objektív előtt. A felütés (ön)ironikus zárlata: "A néző elhiszi, ebbe lesz a lóvé."
Egy hajléktalanszállóban vagyunk, melynek igazgatónője meghívott egy tévériportert, hogy az megmutassa neki, hogyan alkalmazhatná munkájában a kamerát, mert szerinte segíthetne például feltárni az emberi sorsokat, ha egész nap ott lenne vele egy felvevőgép, legalább egyszer. Ilyesmiről természetesen, már csak anyagi okok miatt sem lehetne szó, bár az esetlen filmes figura inkább a közönség, illetve a maga ízlésére vonatkozó (ál)esztétikai érveket említ, melyek szerint a filmnek valami álomszerű, a valóságtól elrugaszkodott dolognak kell lennie, csupán így lehet személyes. Hajnalba nyúló "munkamegbeszélés" következik, amelynek tétje azonban a tévés részéről legfőképpen az, sikerül-e ágyba bújnia a nála pár évvel fiatalabb nővel. Másnap is folytatódó beszélgetéssorozatuk végén aztán kijelenti a dologról: "Viccelődtünk, játszottunk, bolondoztunk, de ez nem összeépíthető."
Mégis, szinte csak képzeletben, de időközben megelevenedik a szálló egyik lakójának, bizonyos Balázs bácsinak a valós története, aki a 30-as években, a Bakonyban egyedül felépített egy repülőgépet.
A filmbeli Balázs egy 40 fős roma közösségben él, bár az apja valószínűleg nem volt cigány. Miután sikerrel felröpteti a vajdát a Tündérdomb tetejéről, ő lehetne a következő vajda, de inkább a katonai repülést választja, majd évek múlva visszatér fölnevelőihez és szerelméhez. Valójában sehová sem tartozik.
Szőke András mindössze 6 napig forgatott, majd 81 óra alatt vágta az anyagot. A jelenetek 90%-át csak egyszer vehették fel, a műkedvelő színészek a rendező ismerősei. Nagyrészt kitűnően veszi az akadályokat a jól működő akciócsoport, ahol csak a minimális költségvetés enged némi kibontakozást, amikor pedig lehetetlen feladat elé kerülnek, a pénztelenség humorforrásként funkcionál, mint elidegenítő effektus. Utóbbi esetek közül az egyik leghivalkodóbb, amikor nem elég, hogy egy téli jelenetben a dramaturgián kívül csupán kevéske fűrészpor kénytelen érzékeltetni az évszakot, de a "deres" pocsolyában puszta kézzel halászó Badár Sándor jól láthatóan fagyasztott halak csonkjait fogja ki ráadásul, meg persze régi cipőt stb. Ám, minden nehézség ellenére, a klasszikus burleszk elemein kívül rengeteg minden fér még a produkcióba, amelyben többek között rezignált Kusturica-paródia, abszurd mesei hangulat és valódi szentimentalizmus váltja egymást. A hanganyag ehhez mérten ível a beás népzenétől a karneváli csehes, vagy épp orosz egyházi, óceániai dallamok, Chopin és egy eszkimó ima áradásán át egészen a mai magyar alternatívig. Végezetül hasonlóan eklektikus maga a hétköznapian dekomponált és különlegesen harmonikus beállítások között egyensúlyozó képi világ.
A roma folklór (mosdatás, lakodalom, ravatal) mellett ott a deportálás érzékeltetése is, a zsidóság párhuzamával. A nemrég elhunyt Simó Sándor, aki a film dramaturgja is volt, játszik, rövid hattyúdalként egy zsidó kereskedőt.
Egy igazi független filmes gondolatai a kirekesztettségről, egyedüllétről. Időről időre a magányosan repülő pilóta képét látjuk hátulról, vastag merevítőrudak között, szemben a néptelen messzeséggel.
