Szombati programajánló

Elkezdődött hát a soknapos nemzeti ünnepsorozat, lehetetlen felsorolni az összes programot, így hát csak kiragadtunk némit a táncolós és nézős fajtából, tessék jól szórakozni!

Szent István Nap 2024

Budapest, augusztus 17-20.

Sokszínű programkavalkád és igazi fesztiválhangulat fogadja mindazokat, akik augusztus 17-e és 20-a között Budapesten ünneplik Magyarország születésnapját. A Szent István Nap rendezvénysorozaton fiatalok és idősek, családok és baráti társaságok, a komoly- vagy a könnyűzene kedvelői, a kézműves foglalkozások, illetve a gasztronómia iránt érdeklődők egyaránt megtalálhatják a számukra kedves elfoglaltságot. A fő attrakció pedig ezúttal is az augusztus 20-i látványos tűzijátékshow lesz.

38. Mesterségek Ünnepe

Budai vár, augusztus 17-20.

Augusztus 17-20. között újra a hagyományos kézműves mesterségek, alkotók és kézműves közösségek kerülnek a figyelem középpontjába a Budai Várban. Idén is találkozhatsz tagszervezetekkel, kézműves mesterekkel, külföldi alkotókkal és iparművészekkel. Keresd meg kedvenc alkotódat, vagy ha most először látogatnál el a fesztiválra, fedezd fel a kulturális forgatag minden szegletét. Ez egy kiváló alkalom arra, hogy megismerjétek és támogassátok hazai kézműves közösségeiket, és gyönyörködjetek a tradicionális mesterségek szépségében. Ne hagyd ki ezt a különleges élményt!

Stranger Synths DAYTIME PARTY & PIKNIK by Quixotic

Kertem, augusztus 17., 14:00

Most először nappali buli és piknikezés délután 2 órától este 10-ig! Az ország legmenőbb 80s/retrowave bulija a KERTEM-ben! Egy napra Hawkinsban piknikezhetsz, ahol 80as évek hangulatával átitatott legfrissebb mai és korabeli retro slágerekre bulizhatsz. A hangulatért, Quixotic az új retro hullám legismertebb hazai úttörője felel. Szettjei garantált audiovizuális időutazásra visznek a szinti hullámain. A sorozat kedvenc slágerei se maradnak ki a teljes Upside Down élményért. Ez a Stranger Synths party!

ŐSTECHNO PARTY / PLACID-BETA-TITUSZ

Dömörkapu Rengeteg, augusztus 17., 15:00

Nyaraljátok ki magatokat, és izzadjátok le magatokról a naptejet együtt itt a hűs erdő mélyén. A bulit Placid kezdi koradélután. Lehet érkezni, melegíteni, alapozni. 6 órától Beta emeli meg a vérnyomást, majd Titusz 9 kor feltesz titeket az űrhajóra. Éjfélkor azonban biztonságban földet értek mindannyian, az erdő és az állatok már várni fogják a csendet. A buli végén nincs vége. Éjfél után nagy tűzrakás mellett indulhat a világmegváltó bambulás. Nézzétek egymást, nézzétek a tüzet, hallgassátok a csendet...

Hive Dive - UK Rap Edition

A38 Hajó, augusztus 17., 17:00

Ha szereted a grime-ot, drillt és a UK Rap minden formáját, akkor ez neked szól… Készüljetek fel egy óriási UK rap bulira, ahol a DJ-k csak a legjobb UK Rap zenéket fogják tolni!

Follow The Flow, support: Filo Live Band

Budapest Park, augusztus 17., 18:00

Mindenki nyugodjon le: olyan nincs, hogy egy nyár Follow The Flow-koncert nélkül múljon el a Budapest Parkban! Fura Csé, BLR és Szakács Gergő az idén is belead majd mindent – menj te is, tele nyári emlékekkel, napbarnított bőrrel, és énekeld át velük ezt az augusztus estét!

Sunburst

Pontoon, augusztus 17., 18:00

Komoly rajzás várható a Pontoon dj-dokkjában a Sunburst aktuális felvonásán. Teljes létszámban merül le a house tengerébe a hazai kontingens, akikhez ezúttal a Fidull csapatának reprezentásai, Liro és Robert Dobak is csatlakoznak. A terv ezúttal, hogy némi baleári ringatózás után az áramlatokkal a minimal és a microhouse felségterülete felé hagyja sodorni magát a expedíció. Az útjuk során feltáruló sokszínű világ, könnyű és veszélyes vizek teremtményei természetesen komoly felfordulást okoznak majd a pult előtt, így mentőövként csakis a folyamatos tánc jöhet szóba.

RÁADÁSNAP! Bëlga // Farsangi megabuli

Kobuci Kert, augusztus 17., 18:00

Megérkezett a ráadásnap - az ünnepi év folytatódik, farsangi megabuli a Kobuciban augusztus 17-én IS!

Dely Robi, Hárs Viktor, Kovács Zsolt

IF Cafe, augusztus 17., 20:00

Dely Robi gitáros és zeneszerző, Hárs Viktor nagybőgő, Kovács Zsolt dobok

Balogh Kálmán & Gipsy Cimbalom Band

Budai vár (Szentháromság tér - Nagyszínpad), augusztus 17., 20:00

A Gipsy Cimbalom Band hat virtuóz muzsikus kísérlete a roma muzsika, a jazz, a flamenco, a szving, a klezmer és a ragtime ötvözésére. A végeredmény: páratlanul változatos és univerzális, minden pillanatban újabb és újabb meglepetést rejtegető zene. A zenekarnak sajátos és különleges világa van, melybe belefér számos európai ország, amelyben cigányok játszanak népzenét, jazzt, vagy bármiféle szórakoztató zenét: belefér az instrumentális és a vokális muzsika, s bár a hangszerelés Balogh Kálmán cimbalma köré rendeződik, a bőgőre, hegedűre, gitárra vagy trombitára sem kevesebb fény vetül.

Vörös Niki New Project: The trash is gone

BMC - Opus Jazz Club, augusztus 17., 20:00

Vörös Niki 2005 óta aktív szereplője a magyar jazzéletnek. A hazai klubok és fesztiválok mellett fellépett már Londonban, Athénban, Belgrádban, Varsóban és Bambergben. Kvartettjével két sikeres album megjelentetése és 17 évnyi közös munka után hívta életre új formációját, Vörös Niki New Project néven. A zenekar mind hangzásvilágában, mind repertoárjában megújult: a korábbi mainstream jazz hatásaitól távolodva megszülettek a zenekarvezető saját szerzeményei, amelyek a blues, a rock és a jazz elemeit ötvözik. A dalokat az énekesnő markáns, palástolatlan érzelmeket kifejező, szenvedélyes előadásmódja határozza meg, kiegészülve a magyar zenei élet kiemelkedő zenészeinek energikus, egyedi játékstílusával.

Városháza Kertmozi: Ponyvaregény

Budapest Városháza, augusztus 17., 21:00

Mozizz a csillagos ég alatt egész nyáron a Városháza díszudvarán! A Budapest Kertmozi és a Városháza együttműködésében!

Hunyadi téri kertmozi: Csillag születik

Hunyadi tér, augusztus 17., 21:00

A tapasztalt zenész Jackson Maine felfedezi a fiatal énekesnőt, Ally-t, akibe beleszeret. Bár Ally karrierje szárnyalni kezd, kapcsolatuk megromlik, mivel Jack folyamatos harcot vív saját belső démonaival.

Égi kísérőnktől Herkules csillagbirodalmáig

Svábhegyi Csillagvizsgáló, augusztus 17., 21:15

Elsőként a Nyári-méhkas zsongó csillaghalmazát észlehetik, amit a Gyűrűs-köd kozmikus füstkarikája követ. Majd hűséges égi kísérőnk káprázatos fekete színű, bazalt tengereit és hatalmas sugársávos kráterekit kapják távcsővégre. Végül kilépnek galaxisunkból és Herkules páratlan gömbhalmazának több százezernyi csillagában gyönyörködhetnek.

Summer BJC Jam Session: Gáspár Károly Trió

Budapest Jazz Club, augusztus 17., 21:30

Gáspár Károly zongorista, zeneszerző a hazai jazz szcéna egyik legismertebb művésze. Eddig öt, nagy sikerű lemeze jelent meg („The Outsider”, „Salvation”, „Philosophy”, „Centuries Suite”, „Tribute to Giants”) melyeken többségében saját kompozíciói hangzanak el, de az albumokon jazz standardek is hallhatóak. A koncert alkalmával is hasonló arányban hangzanak el saját szerzemények és örökzöldek.

Etyek Calling After

Budapest Park, augusztus 17., 22:00

Etyek Calling After a Budapest Parkban w/ Nigel Stately + Matte! ? Csapatás hajnalig augusztus 17-én. A többi helyszínen pedig: Nagytánctér: Surreality Nights: Jungle w/ Endy, Dzsungel: Etyek Calling after w/ Nigel Stately, Matte,
Hoppá: Budai House Clique #2010-es évek #pop ,
Unicum Retro Kert: Surreality Nights: Jungle w/ George #retro #'80s #'90s #'00s

Anjunadeep Afterparty

Cinema Hall Budapest, augusztus 17., 23:00

Az Anjunadeep visszatér Budapestre! Csatlakozz hozzájuk augusztus 17-én a Budai Várban Eli & Fur, Jody Wisternoff, Romain Garcia és Mia Aurora oldalán. Majd ezt követően visszatérnek a Cinema Hallba a hivatalos afterpartyra Simon Dotyval, Jodyval és Romainnal, akikkel éjszakába nyúlóan nyomják tovább a bulit.