Vasárnapunk pontot tesz a szombatra, és befejezi az elkezdett fesztiválokat. Tesz hozzá még a saját programkosarából is, képeset, mozisat és szülőist, majd jöhetnek a hétfőre készítő, levezető zenék.
Jó vasárnapunk családi programokkal kezdi a napot, majd óvatosan halad a zenéig, de abból aztán a javát adja! Különleges zenei csemegékkel zárul a hét.
Néhol folytatódik a szombat, aztán lábra áll a vasárnap is, a zenék előtt remek eseményekkel kényezteti a nem otthon lustálkodókat, a végén még nézhetünk is!
Már szokássá vált, hogy a szombat csurig tölti a programkosarat, és csak a lepattanókat hagyja a vasárnapnak. Nem tudom, most is így lesz-e, de az már most látszik, hogy a napi programfelelős nem bírt magával! Családok, gyerekek, táncoslábúak és vájtfülüek, irány a szombat!
Jó kis vasárnap ez! Tele programokkal, családiasokkal, gyerekesekkel, filmesekkel, autóssal és csillagosokkal! És azért tettünk bele pár zenéset is, hogy csak a megszokás miatt!
Ezen a szombaton annyi minden történik, hogy a vasárnapnak majd alaposan fel kell kötnie a gatyát, ha csak a felét is teljesíteni akarja! Gyerekek, kutyusok, kis fák, piknik, csillagok és rengeteg koncert vár az első őszi hétvégi napon!
Itt van az ősz, itt van újra, hűvös nélkül, de legalább programokkal! A családi és hagyományőrző felütés után jönnek a megszokott nézni és hallgatni valók.
Lassan lecseng a fesztiválok ideje, és visszaveszik a hatalmat a klubok, és az iskola! Az előbbinél maradva szemezgettünk néhány hétvégi programból, tessék választani! Persze, azért is fesztiválokkal nyitunk!
Rendesen kibővült az ünnepi programok tárháza, csúcsán a tüzijátékkal! De, hogy addig se unatkozzatok, látogassatok el napközben a rengeteg rendezvény valamelyikére!
Folytatódnak a jobbnál jobb programok szerte a fővárosban, és még pluszba is akad! Ma lesz a legnagyobb durranás!
Elkezdődött hát a soknapos nemzeti ünnepsorozat, lehetetlen felsorolni az összes programot, így hát csak kiragadtunk némit a táncolós és nézős fajtából, tessék jól szórakozni!
Vasárnapra is maradt látni-, és hallgatnivaló elegendő. Most aztán mindenki eldöntheti, hogy mit akar, táncikálni, vagy ücsörögni a nagy melegben?
A sok zenebona közé elrejtettünk egy nézőst és egy csillagtudományosat, a helyes megfejtőknek jó szórakozást kívánunk!
Ez a vasárnap nagyon keményen kezdi! Már hajnalban(!) hív a cselekvésre, hogy aztán mozikon, koncerteken és irodalmon keresztül adja nekünk az érzést, egészen estig!
Aki nem leredőnyözött, ventillátorozott szobában akarja átvészelni a hétvégi hőséget, remek programok közül választhat cserébe. És, ha már úgyis izzad az ember, tegye ezt táncos lábbal!
A vasárnap már nem bírta az iramot, győztek a fesztiválok! Szomorkodni azért nem kell, van így is program annak, aki állatozna, csereberélne, és lesz azért séta, mozi, sőt koncert is!
A szombat kifárasztotta a hétvégét, de azért a vasárnap vett egy nagy lélegzetet, és adott pár említésre méltó eseménysort.
Vegyes programok, egyenletes minőség! Ez is lehetne a mottója a jó szombatunknak, amit talán már nem a csapadékgazdagság fog jellemezni leginkább, hanem a jövés-menés!
Hajrá vasárnap! Hozott is programokat a vasárnap, meg nem is. Bár az események számára nem panaszkodhatunk, sír a szemünk, ha nem szeretjük a focit. Mindenhol a drukkolás, sehol a tánc. Labdakedvelők elönyben, a többiek meg keressenek egy csnedes zugot....oszt' jónapot!
Vasárnap kezdés a megérdemelt vásárral, aztán jöhetnek a szokásos lazulós programok! Mára egy kis mozi jutott, a koncertek száma sem árad szét a Dunával, de a sokféleség és a minőség helyrebillentik az egyensúlyt.