Szombati programajánló

Ezen a szombaton annyi minden történik, hogy a vasárnapnak majd alaposan fel kell kötnie a gatyát, ha csak a felét is teljesíteni akarja! Gyerekek, kutyusok, kis fák, piknik, csillagok és rengeteg koncert vár az első őszi hétvégi napon!

Őszi bonsai kiállítás

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, szeptember 7-8.

Az egyesület őszi kiállításán két teremben 20 kiállító 70 bonsai növényt mutat be a közönségnek. Vasárnap délután Rácz György bonsai mester növény alakítási bemutatót tart.

XXXIII. Évadnyitó Kolibri Fesztivál

Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, szeptember 7., 9:00

Szeptember 7-én immár 33. alkalommal rendezik meg a Jókai téren az egész napos, ingyenes évadnyitó Kolibri Fesztivált, ahol a hagyománynak megfelelően idén is a báb- és utcai előadóművészet legkiválóbb hazai és határon túli képviselői fogadják a közönséget – köztük Fabók Mancsi Bábszínháza, a pécsi MárkusZínház, a veszprémi Kabóca Bábszínház és Écsi Gyöngyi Meseszínháza Szlovákiából. A házigazda Kolibri Színház Urbán legendák – A tartozás címmel legfrissebb ifjúsági produkcióját mutatja be a fesztiválon, míg a KIMI-Kolibri Stúdió végzett hallgatói a Ki a legjobb manó? című előadást hozzák el a legkisebbeknek. 

DOGZ Fesztivál és Konferencia

Városligeti Nagyrét, szeptember 7., 9:00

Szeptember 7-én nagyszabású családi fesztivállal, valamint szakmai konferenciával várnak minden hazai kutyatartót, kutyás szakembert, leendő gazdit, állatszerető kicsit és nagyot, és természetesen kedvenceiket is. 3 helyszínnel, 16 kutyás szakemberrel, és közel 20 kutyás programmal várnak minden érdeklődőt és kutyás gazdit.

ÖrkényKert 2024

Madách tér, szeptember 7., 9:00

Az idei ÖrkényKert különleges: a 2024/2025-ös évadban a színház fennállásának 20. évét ünnepelik, ez az ünnepi programsorozat első állomása, meglepetésekkel és az este folyamán az ünnepi évadra vonatkozó NAGY MEGLEPETÉS bejelentésével.

Pozsonyi Piknik

Pozsonyi Piknik, szeptember 7., 10:00

A Pozsonyi Piknik rendezvényt Újlipótváros kulturális falunapjának is szokták becézni, ahol számos kulturális és zenei programmal várnak mindenkit szeptember első szombatján. 2024-ben is igazi színházi fesztivál kerekedik az Újpesti rakparton, mely a magas kultúrát közvetíti és minden korcsoport számára kikapcsolódást nyújt.

Aurora Tribal Gathering

Nomád Bár, szeptember 7., 14:00

Szeretettel invitálnak benneteket a nyárzáró szabadtéri matinéra, ahol a megszokott finom ütemek mellett a baráti együttlétet a gyönyörű természet koronázza meg a csodás Duna-parti helyszínen, a Nomád bárban! Az esemény családbarát nappali bulika gyerekekkel, kutyusokkal, a fák közt beszűrődő napsugarakkal, természetesen az Aurorás DJ-kkel és egész napos mezítlábas topogással!

Esti Kornél

Kobuci Kert, szeptember 7., 18:00

Esti Kornél. Kobuci. Többet nem is kell mondani. Dupla koncerttel zárják a nyarat szeptember első hétvégéjén a Kobuciban.

Wellhello

Budapest Park, szeptember 7., 18:00

10 éves a Wellhello! Még az előző zsúr konfettije se esett le a zakóról, de mennek veletek tovább! A vakmeleg Aréna supershowra ráfejelve folytatják az ünneplést, a 13. Parkos koncerttel!

ROKAI | SH4DOWC0DE | KAI STEELE

RIFF Budapest, szeptember 7., 19:00

Darksynth, cyberpunk zenék minden mennyiségben!

Szezonnyitó Bál

BackStage Pub, szeptember 7., 19:00

Ezennel megnyitják a Báli szezont! Menjetek el, mert ez az év egyik koncertje lesz, és aki nem lesz ott, az máshol lesz! Folyamatos lyókedv várható néminemű alkohol elfogyasztása mellett, ami nem összekeverendő a csacsirészegséggel!

BIPOLÁRIS HELYEHUJA

Turbina Kulturális Központ, szeptember 7., 19:00

Az intergalaktikus-turbóeklektikus poprockfolkmetál két méltatlanul népszerű formációja, a sajnosbatár (ismertebb nevén: unglücklicherweisewagen andenkenorchester) és a Verőköltő (BeatPoet) a „Kábéharmincévesa sajnosbatár” jubileumi ünnepségsorozat keretein belül bepörgeti a Turbinát. A lét és a nemlét legelemibb kérdéseit firtató, majd azokat sikerrel meg is válaszoló csodazenekarock koncertjének meglátogatása minden magára valamit is adó létformának evidencia.

Lau - Electric Lounge

Várkert Bazár (Neoreneszánsz Kert), szeptember 7., 20:00

Az Electric Lounge egy különleges elektronikus zenei program, amely a lounge életérzést hozza el a történelmi Várkert Bazár festői környezetébe. A lenyűgöző panoráma és a varázslatos Neoreneszánsz kert atmoszférája egyesül a legjobb elektronikus zenékkel. Az esemény ideális kikapcsolódást nyújt a nyári estékhez, ahol a nyugodt, mégis energikus zenei hullámok garantáltan felejthetetlen élményt nyújtanak.

Ektar Instrumental Quintet feat. Ávéd János

BMC - Opus Jazz Club, szeptember 7., 20:00

A 2002 óta fennálló zenekar improvizatív kamarazenét játszik, kompozícióikat balkáni, távol-keleti és afrikai zenei kultúrák inspirálták, de a szigorúbban szerkesztett darabokban a középkori zene, az európai népzenék és a kortárs zene hatásai egyaránt fellelhetőek. Nevük egyben ars poeticáéjuk is, hiszen az Ek-tar indiai szó jelentése egy-húr: az öt muzsikus kifejezésben, melodikus variációkban, ritmikában igyekszik úgy összeolvadni, mintha valóban egy húron játszana. Eszköztárukban a hagyományos jazzhangszerek mellett egzotikus instrumentumok is szerepelnek: Szőke Szabolcs a gadulka nevű, 14 húros balkáni vonós hangszert, míg Váczi Dániel az általa kifejlesztett fúvós hangszert, a glissotárt szólaltatja meg, amelyek mind a kompozíciókban, mind a szabad rögtönzésekben a többi hangszerrel harmonikus kölcsönhatásban vannak jelen.

KERET / Kikeltető díjazottjai

Magyar Zene Háza (Szabadtéri színpad), szeptember 7., 20:00

A KERET / Kikeltető Tehetségkutató döntőbe jutott zenekarok közül a Magyar Zene Háza szakmai csapata fellépési lehetőséget biztosít két együttes számára a Szabadtéri Színpadon. Az est folyamán a camille corot és a Loophia zenekarok koncerteznek.

A TRIPLEX bemutatja: Elek István Quartet feat. Gyárfás István

Budapest Jazz Club, szeptember 7., 20:00

A szaxofonos Elek István négy évtizedes pályája során számos zenekar szólistája volt, de saját neve alatt csak 2015 elején debütált kvartettje, amely aztán nagy sikerrel szerepelt a fővárosban és vidéken egyaránt. A négyes minden tagja a műfaj legjobbjai közül került ki. Ezen az estén az összeszokott négyeshez a méltán népszerű jazz-gitáros, Gyárfás István „Gyafi” csatlakozik.

Tango Jazz Quartet

IF Cafe, szeptember 7., 20:00

Lassan 10 éve visszatérő vendégek az iFben. Gustavo Firmenich világhírű zenekara európai túráján minden nyáron ellátogat az iFbe. Fesztiválok nagyszínpadain lépnek fel, de mindig útba ejtetik egyik kedvenc helyüket az iF Clubot. Így lesz idén is, forró hangulat, táncra perdülő közönség!

BALATON klubkoncert

Hunnia Art Bisztró, szeptember 7., 21:00

BALATON függő vagy? Túl rövid mostanában a Balcsi klub? Semmi gond, kéthetente folytatódik!

A Szaturnusz oppozíciója

Svábhegyi Csillagvizsgáló, szeptember 7., 21:00

Az est sztárja a Szaturnusz lesz. Oppozícióban lesz a Földdel, így éves földközelségét is eléri. Ekkor a legnagyobb a látszó átmérője, ezért pompásan megfigyelhetitek távcsövekben. Továbbá vár Herkules páratlan csillaghalmazának százezernyi csillaga.

Sobekin

Pontoon, szeptember 7., 22:00

House zene különböző szemszögből és perspektívákból. Trópusi - indie - italo vibes alkonyattól hajnalig. Line up: Dj Syncbutton, MULYA, Sobek

Maximum Drum and Bass

Budapest Park, szeptember 7., 22:00

Ha szereted a dnb-t, akkor a Parkban a helyed! A koncert után Maximum Drum & Bass, hol máshol, mint a Dzsungel helyszínen. A Bladerunnaz DJ-k gondoskodnak róla, hogy kellőképpen átmozgassanak a legújabb zenékkel és örök klasszikusokkal, legyen az dancefloor vagy liquid, neuro vagy jungle, a lényeg, hogy táncolj hajnalig. Szeptemberi vendég a Seriall Killaz, akiktől egy igazi jókedvű, sörlocsolós, mulatós szett várható.

Free BJC Jam Session: Hász Eszter Quartet

Budapest Jazz Club, szeptember 7., 22:30

A Free BJC Jam Session esteken hétvégéről hétvégére a legismertebb és legnépszerűbb hazai zenészek alkotnak spontán formációkat. A késő éjszakába nyúló örömzenélések alkalmával bármi megtörténhet. Az elmúlt években meglepetésszerűen felbukkanó világsztárok és a legkülönbözőbb országokból érkező hobbizenészek egyaránt csatlakoztak az elsősorban vérbeli bebopot megszólaltató triókhoz.

CRIME w/ Lucia Lu

Turbina Kulturális Központ, szeptember 7., 23:00

Lucia Lu varázslatától lesz hangos a Turbina a CRIME szezonnyitóján. Lucia Lu egy újabb életigenlő és ünnepi szettel tér vissza hozzánk, melyben a techno keveredik a bratz attitűddel, a keményebb basszusokkal és a lélek teljes vibrálással. Lu örömteli, változatos és energikus hangzásvilága szeretetteljes tisztelgés az elektronikus tánczene eredeti szellemisége előtt: egy olyan műfaj előtt, amelynek úttörői színes bőrű queer emberek voltak, akik olyan eufórikus hangzást alkottak, amely lehetővé tette számukra, hogy szabadságban fejezzék ki magukat, és ünnepeljék egymás szépségét.