Nehezen hiszem, hogy 2011-ben egy némafilmmel be lehet csalogatni embereket a mozikba, persze semminek nem kívánom a bukását. De a Tengerre, franciák sajnos túl naiv kísérlet.
Csitt!
Néha tényleg jobb, ha az ember meg sem szólal, ha csak néz és mi hagyjuk, hogy arcizmai finom rándulásokkal mesélje el a napját, az életét, ha nyelvet öltve nevettet, ha kerek szemmel csodálkozik némán, vagy szerelmes pillantást vet egy szőke háziasszonyra, aki minden kicsavart és hazug szó híján is elalél a kimondatlan ígéretektől. Ez mind elképzelhető egy filmben, amely kimondott szavak nélkül dolgozik, illetve próbál, s ha a végén mégis Szeszélyes évszakok-bohózat lesz belőle, hát istenem. Legfeljebb kísérleti filmként értelmezhető ugyanis a Tengerre, franciák, semmiképpen bátor és formabontó vállalkozásnak, vagy pedig ez az a viccbéli vak ló, aki a gazdája szerint csak azért vágtat a szakadék felé, mert bátor.
Vagyis igen, a hír igaz, a Tengerre, franciák című filmbe senki nem szól egy szót sem direktben, a produkció kvázi némafilm, csak éppen nem zongorajáték kíséri a történéseket és nem jelennek meg időnként dialógpótló feliratok, hanem a háttérben szép lágyan megbúvó hangulati aláfestés a maximum, ami a muzikalitás oldaláról megtámasztja az elbeszélés vázát, ha élhetek ezzel a többszörösen értelmetlen hasonlattal, egyébként a derék színészek vagy olyan jelenetekben esnek-kelnek, amelyekhez nem szükséges konkrétan kimondaniuk semmit, vagy ha már elkerülhetetlenül szóra is nyílik a francia száj, abból mi semmit nem hallunk.
A domina hálójában
[img id=320841 instance=1 align=left img]Egy-egy önmagukban sem túl érdekfeszítő kisfilmeknek beillő történetszálacskák kúsznak, gabalyodnak előre; család sátortábort rendez, párok a strandon élvezik a napsütést, két nem túl becsületes pacák pedig egy golfmobillal szántja a gall rónát. A karambolozik B-vel, C sárkányrepülője belegabalyodik D karkötőjébe és így tovább és így tovább. Sajnálatosan kevés ideig tud, ha tud egyáltalán érdekes lenni, ahogy látszólag tényleg mindent el lehet mesélni képekkel, hümmögéssel, ahákkal és sóhajokkal. Ha telefonbeszélgetést ír a forgatókönyv, ott feltűnően mindig a passzív, bólogató felet látjuk, míg a vonal túlvégén elhangzó gondolatok kivehetetlenek. Mindemellett azért találunk útjelző táblákat, amelyek segítségünkre lehetnek, ha megtorpanna a mese. Amelyben egyébként meglepően sok minden elfér: szerelmi bonyodalmak, kényszerű párcsere, baleset a dominánál és látogatás a nudista strandon, de hogy kevésbé népszerű kulcsszavakat is említsek, piknik a kertben, házat az oldalára döntő vihar, elkóborolt papírsárkány. Mert ha egységes mozit nem is, amolyan kis sztorikollázs még egész ügyesen kihozható egy ilyen nem hétköznapi formából is.
Legalább megpróbálta
De mégis, mielőtt bárki azt hinné, hogy afféle a mozi őskora felé tanúsított homage-zsal lenne dolgunk, nem, szó sincs mondjuk Chaplin szelleméről, ez sajnos a szépemlékű Benny Hill Show csetlő-botló kopasz krapekjainak 2011-ben indokolatlan megidézése. Vagyis sem nosztalgikus báj, sem fiatalos hév nem jellemzi ezt az ötletet, illetve az ötletet talán igen, de a végeredményt semmiképp. Ettől még túlzás lenne azt állítani nagy dirrel-dúrral, hogy a Tengerre, franciák vacak. Nem vacak, csak néhány fesztiválvetítésen túl nincs igazán létjogosultsága. Sem közepes, sem nagyobb tömegek nem kíváncsiak (sajnos?) egy némafilmre, főleg ha az inkább egy másfél órásra nyújtott tévébohózat. Tíz-tizenöt percig elmosolyog rajta az ember, de utána már egyre több mondanivalója akad a szomszédjának, a színészek helyett is.
Kinek ajánljuk?
- Aki szerette a Benny Hill Showt.
- Aki úgyis utálná a feliratot.
- Akit minden rendhagyó próbálkozás érdekel.
Kinek nem?
- Aki nem szívesen kísérletezik formabontó dolgokkal.
- Aki nem szereti, ha az idő kereke visszafelé pörög.
- Türelmetleneknek.
5/10
