Kis család, kis probléma, nagy család, nagy probléma. A barátaidat te válogathatod meg, a családtagjaidat viszont nem. Minden kamerás ember forgat filmet a családjáról, csak nem mindet mutatják be. Thomas Vinterberg Születésnapja óta új értelmet nyert a "családi film". Julie Delpy, a rendezőként és forgatókönyvíróként is jegyzett, kitűnő francia színésznő harmadik rendezése a Francia hétvége, egy nagy családról, egy születésnapról és egy lezuhanó űrállomásról.
A társadalom legkisebb egysége
Minden ember családba születik, még akkor is, ha szerencsétlen okok miatt később nevelőszülőknél, esetleg állami gondozásban kényszerül felnőni. Nyugodtan nevezhetjük tehát a családot a társadalom legkisebb egységének, hiszen az egyén önmagában mégsem nevezhető társadalomnak (persze ezen is el lehet meditálni…). Ahogy cseperedünk, a külvilágból érkező első, meghatározó ingerek a családi környezet ingerei: anya, apa, esetleg testvér(ek). Később aztán elérhetővé válnak számunkra egy nagyobb csoport különböző "bugyrai" is. A bölcsődében kezd el tágulni a világ, s mire felnövünk, különböző mértékben, de mindenki rendelkezni fog valamilyen ismerettel az őt körülvevő világról, melynek humanoid részeit hívjuk társadalomnak. Ekkorra már tagjai vagyunk munkahelyi kollektívának és/vagy kispályás focicsapatnak és/vagy sörhörpölő ökörköri karámnak és/vagy pártnak, klubnak, illetve akármi más csoportnak, de az első helyen mindig a család áll. Ez az a viszonylag szűk kör, ahol nem kell viselnünk semmilyen álarcot, hiszen mindenki ismer születésünk óta és mindenkit ismerünk születésétől, illetve születésünktől fogva. Nem véletlenül a családi kötelék az alapja sok bűnszövetkezetnek, és más efféle érdekszövetségnek, hiszen a legfontosabb, legnehezebben elszakítható emberi kapcsolatok fűzik össze a család tagjait. Egy családi esemény sokszor a leghivatalosabb, legfontosabb társasági események, kötelezettségek alól is felmentést jelenthet (pl. családtag temetésére gyakran még a börtönből is kiengedik a fogvatartott családtagot). Szinte minden művész valahol a pályáján, legtöbbször annak elején, saját családját próbálja megfogalmazni. De a legtermészetesebb gesztus az is, amikor egy egyszerű, hétköznapi ember fényképezőgépet fog a kezébe, akkor először a családtagjait fényképezi le, róluk csinál videót, hogyan ülnek a kanapén, állítják a karácsonyfát, ülik körbe az asztalt valamelyikük születésnapján.
A születésnap
[img id=362275 instance=1 align=left img]Julie Delpy is a születésnapot választotta harmadik, ezúttal "családi" filmjének témájául. Egy Franciaország összes sarkaiba szétszóródott népes família gyűlik össze 1979 nyarán, Bretagne egyik tengerparti városkájában megünnepelni a nagymama 67-ik születésnapját. A film ennek az ünnepségnek a "dokumentációja", a 11 éves Albertine szemszögéből (aki gyaníthatóan a filmet rendező, és Albertine anyját is alakító Delpy alteregója) elmesélve. A film kedélyesen kezdődik és kedélyesen végződik, a botrány e két végpont között zajlik le, jónéhány más, igen vicces kis történet mellett. Albertine csúnyácska, kövérkés, de okos, kedves és érdeklődő lány. Elméjében egy furcsa, színes kavalkáddá áll össze a balos anarchista apuka és a szélsőjobbos, nacionalista nagybácsi veszekedésétől a nudista strandon meglátott meztelen fiú kukiján, a szélhűdéses nagypapa locsolóslaggal elkövetett öngyilkossági kísérletén keresztül az első saját menstruációjáig minden, ami azon a néhány napon történt, amikor az egész világ azon rettegett, hogy vajon kinek a nyakába fog hullani a meghibásodott amerikai Skylab űrállomás.
Szórakoztató forgatag
Ha nem láttuk volna a dán Vinterberg fent említett korszakos Születésnap című dolgozatát (és jónéhány más, hasonló „családi esemény” témájú filmet), egyöntetű üdvrivalgással fogadhatnánk e filmet, így azonban szolid, de határozott taps az, ami jár neki. Igazi, könnyed, franciás mozi, melyben igazi, könnyed, franciás módon esik szó olyan, nálunk, magyaroknál is manapság igen égető kérdésekről, mint családon belüli politikai megosztottság, de akár a bimbózó szexualitás kérdése vegyítve ennek felnőttkori elferdült, eltorzult variációival. Azonban itt nem következik be az a kataklizma, ami a dán példában, itt még működik a család összetartó ereje, nevezzük szeretetnek, és kisebb villámok és dörgés után elsimulnak a kedélyek. Rengeteget beszélnek Delpy filmjében, gyakorlatilag alig van szó szoros értelemben vett "története" a filmnek: hál' istennek, jórészt szellemesen csevegnek. Szinte végig vibrál a film, ömlik le a vászonról az életöröm, még akkor is, ha éppen begörcsölni látszik. A család tagjait alakító színészek lubickolnak szerepeikben. Szórakoztató élményt nyújt a film, szinte vágyunk rá, hogy mi is ott lebzseljünk annál az asztalnál… Csak aztán ki kell menni a teremből. (Érdekes idézőjeleket tesz ki viszont a film ma játszódó kerettörténete…)
Kinek ajánljuk?
- Nagycsaládosoknak.
- A francia filmek és a nyelv rajongóinak.
- Akik a hetvenes évek végén voltak 10-14 évesek.
Kinek nem?
- Akinek nem jön be a "retró".
- Aki utálja a "kiabálós" filmeket.
- Aki nem bírja, ha egy filmet "szétbeszélnek".
8/10
