Szándékos elválások és véletlen találkozások filmje az Észak, Észak, a fiatal Bollók Csaba első nagyjátékfilmes rendezése. A nagyjátékfilm megnevezés jobb híján került ide, kicsit félrevezető is, nem is annyira a mű hetvenperces hossza, inkább áttetsző, álomszerű világa miatt, amely mintha egy klasszikus értelemben vett nagyjátékfilm - összefüggéseiből és kapcsolatrendszeréből kiszakított - motívumaként kelne önálló életre. Arról a néhány szereplőről, aki megjelenik Bollók vásznán, mintha valaki valahol elmondta volna a legfontosabb információkat, előttünk ugyan titok marad, de terhelni most már nem is érdemes velük ezt a talán csak a hősnő képzeletében megtörténő télilátomást, ami csupa játékos véletlen, meg csend, meg várakozás, meg meseszerű kacskaringó egy furcsa téli bicikliúton. A filmet mégis mindvégig leheletfinom szomorúság lengi be, vagy mindössze az előlegezett belenyugvás, hogy akár Észak, Észak, akár Dél, Dél az irány, az út bármekkora kerülő után is ugyanoda vezet, ahonnan elindultunk - önmagunkhoz. Bollók titokzatos hősnője (a szép és természetes Ruttkay Laura) is mintha szökne, önmagától, a kissé zilált hangulatú szülői háztól, a kályhából kiszóródott hideg hamu csikorgásától, a komolyan vehetetlenül éretlen rajongójától. Vagy attól, hogy maga sem tudja, mikor éli a valóságot és mikor álmodja valamelyik álmát. Kerékpáron indul neki, hogy tegyen estig egy kört a hegy körül, meg tán hogy kiderítse, álmában jár-e a havas tájon vagy ez maga a valóság. Mi valóságnak látjuk, de Bollók olyan szokatlanul tiszta méltóságot tud adni a hétköznapi apróságoknak, amitől akár álom is lehet ez a tipikusan erre a tájra illő biciklis road-movie. Amatőr bankrablók, ártatlan tolvajok, s még pár szokatlan szerzet akad a lány útjába. Az alig történethez alig pár mondat hangzik el párbeszéd gyanánt, Bollók képekkel beszél, jó zenével (Korai Öröm), szereplői természetességével. Ami még nagy reményre jogosít fel vele szemben: megfejtést nem ad, csak megfejteni való titkot. Mindenkinek, akinek van hozzá szeme, a magáét.
