Pályájuk csúcsán álló sztárok, éljenzett rendező, tíz Oscar-jelölés, három Golden Globe – minden jel arra utal, hogy az Amerikai botrány az év egyik legjobb filmje. Pedig nem az, sajnos szimplán csak egy jó film.
Sokáig nem lehetett tudni semmit az Amerikai botrány történetéről, még szinte annyit sem, hogy egyáltalán vígjáték vagy dráma lesz-e. Utólag már érthető, egyszerűen nem ez a lényeg. De akinek sokat számít a történet, annak álljon itt röviden: Irving Rosenfeld (Christian Bale) és Sydney Prosser (Amy Adams) kisstílű csalók, akiket lebuktat Richie DiMaso (Bradley Cooper) FBI-ügynök. A büntetés elkerülésében érdekében a bűnözők segítenek Richie-nek nagyobb halakra vadászni, köztük Carmine Polito bostoni polgármesterre (Jeremy Renner), akivel Irving rövid idő alatt barátságot köt.
„Néhány esemény tényleg megtörtént” – ezzel a mondattal kezdődik az Amerikai botrány. Valóban van történelmi alapja, az ún. Abscam-ügy a hetvenes-nyolcvanas évek egyik politikai botránya volt az Egyesült Államokban. A rendező azonban alig ragaszkodott a tényekhez, minden részletet a karakterek kibontakoztatásának rendelt alá – nem lepődünk meg, hiszen ez David O. Russel védjegye.
Részben ezért is láthatjuk együtt a kortárs Hollywood legnagyobb sztárjait egy filmben, ilyet összehozni manapság vélhetően csak David O. Russell képes. A New York-i direktor karakterközpontú, vidám hangulatú drámái szó szerint jutalomjátékok a színművészek számára. Jennifer Lawrence tavaly neki köszönhette az Oscar-díját a Napos oldalért, Christian Bale ugyanezt három éve a The Figther – A harcosért. A díjeső az Amerikai botrányt sem fogja elkerülni (három Golden Globe-ot már bezsákolt), akár még az is előfordulhat, hogy mind a négy színészi kategóriában elviszi a legjobbnak járó elismerést.
Bár erre kevés az esély, ettől függetlenül szenzációs teljesítményt nyújtanak a színészek. Az összes karakter megkapja a saját nagyjelenetét, ami alapján mindenki kiválaszthatja a szerinte legjobbat – én Amy Adamsre szavazok, noha neki abból a szempontból könnyebb dolga volt, hogy ő kapta a legösszetettebb szerepet.
Más síkon azonban már nem ilyen rózsás a helyzet az Amerikai botránnyal kapcsolatban. Miről is van szó? A filmben csodálatos színészek lenyűgöző ruhakölteményekben, magával ragadó sminkben és frizurában brillíroznak. A fő cselekményszál pedig az átverés körül forog. Iriving átveri a lecsúszott üzletfeleit, Sydney becsapja Richie-t, az FBI ügynök a főnökét – és eközben mindannyian saját magukat is. A szereplők egy kiegyensúlyozott életre vágynak, az amerikai álomra, ami elérhetetlen távolságban van.
Fantasztikus a haj szerepe a filmben. Bár a hajcsavaró a kor egyik jellegzetes kelléke is, az Amerikai botrányban tényleges jelentéstöbblettel ruházza fel a fodrászati eszközöket a direktor, és ezzel a nézőt rögtön képbe helyezi az első, in medias res jellegű jelenetben. A hajcsavaró és a paróka szimbolizálja a társadalom valódi önámítását, azt, hogy mindig olyanok akarunk lenni, amilyenek nem lehetünk.
David O. Russell rendező előző filmjében, a Napos oldalban éppen a fordítottját mutatta be annak, amit itt kifiguráz. Ott Pat (Bradley Cooper) és Tiffany (Jennifer Lawrence) furcsa szerelme azért lobbanhatott fel, mert a megtalálták a másikban azt a szókimondó, vakmerő őszinteséget, amit a körülöttük élőkből mindketten hiányoltak. Az Amerikai botrányban viszont senki nem őszinte, sőt az átverés már az egyes szereplők megélhetését fedezi.
És mégis az volt az érzésem, hogy leginkább a rendező veri át a nézőt. Mert tényleg jó lett az Amerikai botrány, a csillogó külcsíny (a ragyogó színészek, az erős smink, a hangsúlyos zene) fenntartja a minőségi szórakoztatás látszatát, miközben néhol üres és sekélyes marad a történet. Amíg leköt a látszat, addig élvezhető a film – utána viszont gyorsan unalmassá, erőltetetté válik.
Az Amerikai botrány angol címe American Hustle. A hustle jelentése lökdösődés, tolakodás, nyomulás, rámenősség, amerikai szlengben pedig csalót, szélhámost, sőt még prostituáltat is jelent. A film eredeti címe a gyártás korai szakaszában még American Bullshit volt, és a bullshit megint csak egy olyan szó, amit nehezen feleltethetünk meg egyetlen magyar kifejezéssel, talán még leginkább a süketelés illik rá. Szerintem a megfelelő szavak hiánya nem véletlen, Magyarországon (és tágabban, Európában) egyszerűen nem jellemző a teljes megjátszás, a hibátlan kamu, az őszinte voltunk tökéletes megtartóztatása. Lehet, hogy egyszerűen csak nem vagyunk elég amerikaiak az Amerikai botrányhoz. Vagy csak mi átlátunk csillogáson.
