Bizton tudom, hogy sokan vannak, akik nem éppen a Disney-féle édeskés animált világot preferálják, így nekik szól(hat) Terhelt Terkel története. Meg azoknak, akik röhögtek Beavis&Buttheaden, a South Parkon és a Simpsonokon. Bizonyos ismertetők valamiféle dán ellen-Nyóckerként aposztrofálják eme 3D animációval készült alkotást, a valóságban azért más a helyzet. Már műfajilag sincs közük egymáshoz, mert míg a Nyócker valamiféle szocioreality-krimikarikatúra, addig a Terhelt Terkel valami horrorparódia, vagy efféle.
Afféle fogszabályozós, taknyon csúszós, csúnyán beszélős tinédzserfilm, amelynek megtekintése során a forgalmazó 12 éven aluliaknak nagykorú felügyeletét írja elő. Ez elég abszurd, hiszen a South Park a tévében mintha piros 18-as karikával menne, míg a célközönség nem titok, ennél egy ötössel fiatalabb. Minimum. A Terhelt Terkel pedig éppen ilyen. Néhol még brutálisabb is. Hát majd odafigyel nyilván, akinek az ilyenekre oda kel figyelnie...

Dilemma. Ha szülő lennék, és kiskorú csemetém a fülemet rágná, hogy vigyem el rá, hát nem tenném, megóvandó a hamvas gyermeki lélek tisztasága. Viszont azt is tudom, hogy a suliban már mindenki látta, és a kiskorú csemete már kívülről fújja az összes trágárságot, ami e filmben másodpercenként elhangzik, így a szülői tiltás csak a generációs szakadékok mélyítését szolgálja. Ez van. Döntsön az okos. Én nem.

Egyébként meg néhol kifejezetten szórakoztató kis film ez, már ha az ember nem fordul ki az első perc után a moziból, és gyomorilag bírja a kiképzést. Az említett amerikai mintákból már ismert debil családmodellbe helyezkedünk bele megint. Apa depressziós, mindenre csupán egy válasza van: nem. Anya láncdohányos, ám ez nem zavarja abban, hogy rendszeres egészségügyi kiképzésben részesítse porontyait, akik: a kislány, aki állandóan a nagyfiú sarkában szeretne lenni, ám ezt a nagyfiú egy jól irányzott teli rüsztössel lerendezi (ez a még az illedelmesebb poénok közé tartozik), ő Terkel, aki a címben. Fogszabályzó, puhány, jóllakott napközis típus. Haverja is van, aki Eminem-rajongó, gyakorlatilag érthetetlen szlengben beszél. Politoxikomán nagybácsi, aki úgy küldi a gyerekeket, mint a répát. A sztori pedig, pszichopata tanár érkezik az isibe, persze kezdetben nem tűnik annak, de a végén az lesz. A Srácok a végén persze leküzdik. A barátság mindennél fontosabb, meg a bimbózó szerelem is. Aki rosszarc, az meg megszívja. Vagy mégsem? Minden megy a horror (sír)kőbevésett szabályrendszere alapján. A filmet egy engem régi filmélményekből, illetve a tanári katedráról ismerős Bikácsy Gergelybe oltott Réz Andrásra emlékeztető funky-rajongó zenetanár-figura narrálja végig, hogy minden tiszta legyen cselekményileg. (És hogy én jókat kacarásszak magamban a privát poénomon.) Eközben számítógéppel generált hibátlan térhatású animációban fröccsen a pisi, a vér, reccsen a csont, szúródik villa a szembe, és hasonlók. Három hazai médiacelebriti szinkronizál minden hangot, Zana Gengszter Zoltán, Harsányi Levente és Nacsa Olivér. Nem esik nehezükre, hiszen tudvalévő, nem áll egyikőjüktől sem távol a jó (vagy akár rossz)ízű baromkodás, itt van alkalmuk jócskán. És még fizetnek is érte nekik... A szöveg magyarítása az én szerény szlengbéli tudásom szerint nagyjából korszerűnek mondható, bár nyilván lesznek olyanok, hogy ilyen ócska vakert rég hallottak. A zenei betétek nekem, mint műfajtól (hiphopfankirepp) viszonylag távol állónak, kicsit unalmasak voltak, de aki ezt szereti, annak tán dobogni is fog a lába. Vagy bólinthat a feje, mittudomén.

Szóval, szórakoztató mozi ez akár, bár a műfaji alapvetésekkel nem veszi fel a versenyt. Nem olyan szellemes, mint a Simpsons, nem olyan cinikus, mint a South Park. És nem is ennyire intellektuális, mint ezek. A Terhelt Terkel szimplán tahó, amely jelző ez esetben pozitív. A 12-es sárga karika viszont kevésnek tűnik, viszont éppen ez a korosztály a vevő az efféle szellemiségre. Meg persze, az "örök" gyerekek. Disney meg maradjon karácsonyra...