Kevés kérlelhetetlenebb tábor-ellentábor létezik, mint a dohányosok és a nemdohányzók bősz sereglete. Választani kell, harmadik megoldás nincs (bár a pipázók kegyes öncsalással mást mondanak). Változó sikerrel, sok áldozattal dúl a világharc. A cigarettázók birodalmát nemrég még egész Európa erősítette, de félő, hogy lassacskán Magyarországnak kell vezetnie a hadjáratot...
Érdekes lenne megírni vagy csak elolvasni a Cigarettázás az amerikai filmben című diszszertációt. Casablanca, Humphrey Bogart? Mára szinte eltűnt a filmvásznon hangulatosan cigarettázó magándetektív, a füstkarikázó amorózó, az erotikusan rágyújtó végzet asszonya. Mi lesz így velünk? Talán megtudjuk a Thank You for Smoking című Jason Reitman-komédiából. (Magyar fordítása nem akarózott lenni, nekem meg az angol cím nem akarózik. Jó, ezután egyetlen angol nyelvű filmnek sem kell magyar cím, úgyis értjük - azért én mindjárt megpróbálom.)
A Tüdőrákkommadó mindenesetre nem illene hozzá, ennél igényesebb kis mozi. Harsogni-dübörögni aligha fog a nézőtér. Kamaraszínházban viszont sokáig sikert hozhatna nálunk is egy a filmből készült, szellemes párbeszédekre épülő színdarab. A Kösz, hogy rágyújtottál! című regényből készült ugyan, de inkább színpadra termett. A Füsthalált köszöntők című filmben ugyanis a szokottnál igényesebb verbális humor csillan, a Kösz, hogy megfüstöltél! teli van ironikus helyzetekkel és színekkel - kár viszont, hogy képi erényei vajmi csekélyek. A Köszi, hogy rám fújtad! jó és hálás színészi szerepre ad alkalmat. A Kösz, hogy megszívtad! fő figurája, a snájdig szélhámos, Nick (Aaron Eckhart játssza), a Dohányzók Védelmében Liga PR-menedzsere, szóvivője, színpadi és kirakatembere. Nagy, nyilvános párharcokban vagy tévéadásokban mindig fölébe kerekedik a dohányzást tiltó liga kevésbé jól beszélő és jó humorú, kevésbé slágfertig robotosainak. Igaz, azok nem is igazi harcosok, inkább hivatalnok- vagy tanárfélék, ritkán meggyőzőek (vörös az arcuk, és puritán izgalmukban kappanhangon kiabálnak).
Mindegy, hogy hősünk szereti vagy sem a cigarettát, leszokott, vagy le szeretne szokni, régebben fújt, vagy soha nem fújt füstkarikát: olyasféle ember, aki - ha jobban megfizetnék - az ellentábor dohányzásellenes élharcosa lehetne. Elvált nőhódító, gátlástalan sármőr; a dohánygyárak csak kenyéradói, nem urai. Iskolás fia azonban kizökkenti harcából: becsapott már mindenkit, talán még a HKK (Halál Kereskedői Kommandó) saját táború vitézeit is. Főnökét elszédítve trükkös fogásként támogatni kezdi a nemdohányzókat. Humoros és talán izgalmas fordulatok után a végén már csak az érdekli, saját fiát ne csapja be, és ez olyan jól sikerül, hogy a gyerek elhiszi róla: jó apa és derék ember.
Megszeretheti a néző az ilyen, bár vizuálisan duplanullás, de mai moziban szokatlan, mert értelmesen sokbeszédű humort. Szerencsére nincs benne oktató és nevelő célzat. A dohányos és nem dohányos néző egyaránt mulathat rajta, akárcsak a halálos füstkommandók minden önkéntes tagja, avagy áldozata. Kellemes mulatság ez a nem röhögésre szánt és nem alpári viccelődéssel élő film. Jó felkészülés az őszi-téli, zárt ajtós cigarettázás elviselésére, vagy a magukat és másokat halálba füstölők kigúnyolására.
Nem mintha ettől a füstölés csökkenne, vagy a halál megijedne. Elég, ha a moziban jól megmosolyogjuk őket.
