Első darabját a Rózsavölgyi Szalon felkérésére írta meg a Babérkoszorú-díjas Tóth Krisztina költő, író. A színdarab címét adó Pokémon go egy félig a valóságban, félig a virtuális világban játszott szerepjáték, mely túlzott használat esetén függőséget okozhat. Egy olyan világba vezet, ahol a viszonyok, a helyzetek, a döntések nem olyan kuszák és megoldhatatlanok, mint a valóságban.
2018. február 20-án mutatjuk be a Rózsavölgyi Szalonban Tóth Krisztina Babérkoszorú-díjas költő, író Pokémon go című darabját. Az előadás rendezője: Csizmadia Tibor. Szereplők: Debreczeny Csaba, Bozó Andrea, Hunyadi Máté e.h., Tímár Éva, Ladányi Júlia e.h., Sztarenki Pál.
A történet kapcsán mondja Tóth Krisztina:
„Elég tipikus családról szól, biztosan ismerjük őket a szomszédból, a baráti vagy ismerősi körből: csúsznak lefelé, s próbálnak megkapaszkodni. A középkorú férjnek és feleségnek egy felnőtt gyereke van. Elvágynak onnan, ahol élnek. Elvágynak az életükből. A férfinak valamikor volt munkája, de elveszítette, és a tehetetlensége elől a virtuális világba menekül, az lesz az ő a szabadsága, az ő valósága. Csakis ott érzi úgy, hogy csinál valamit. Ez nagyon szimbolikus, a fölöslegessé válásnak és az életből való kivonulásnak a jelképe. Erre is utal a cím: Pokémon go… Az anya – irtózatos túlélési ösztönnel – még az utolsó pillanatban is úgy érzi, hogy kézbe lehet venni a dolgokat. Akár azt is mondhatnánk: ezek közhelyes sorsok. Hát persze. De élesben akartam láttatni, felmutatni mindezt, és törekedtem arra, hogy csupa olyan alak jelenjen meg a darabban, akik a mi életünkben is jelen vannak. Így amikor ismerős helyzeteken felnevetünk, saját magunkon is röhögünk. Kicsit könnybe is lábad majd a szemünk, mert kicsit sajnáljuk is magunkat. Mulatságos a darab, ugyanakkor mélyen megüli a szívet.”
Csizmadia Tibor rendező a darabról:
„Itt egymást megtagadó, és egymásba kapaszkodó emberek vannak a színen. Bizonyos dolgokat kimondanak, más dolgokat elhallgatnak. Ki-ki a saját igazságérzete alapján működik, saját szándéka érvényesülése szerint. Próbálják azt, hogy minden egyre jobb legyen, közben minden egyre rosszabb lesz. Nagyon érdekes, mert – mint egy görög tragédiában – végig azt gondoljuk, hogy csak az ne történjen meg, amire számítunk, és természetesen épp az történik meg. Azért kortárs, azért mai, mert közben ezt átfonják az életünk azon groteszk, abszurd mozzanatai, amelyek segítenek ezeket a bukásokat feloldani.”
