Meghatározó háttéremberek (a mélyből)

A Sanctum 3D létrejötte James "Avatar-Titanic" Cameron és Andrew Wight munka- és baráti kapcsolatára nyúlik vissza. Cameron – aki mint executive producer a film "hívó szava", láttunk már olyat, hogy egy filmnél sikeres rendezőre hivatkoznak: mint amiképp Guillermo Del Toro "bemutatta" Vincenzo Natali Hibridjét – és a Sanctum társ-forgatókönyvírója, Wight a 2000-es évektől dolgoznak együtt. A vízfelszín alatti világ tapasztalt kutatója, Wight és a nagytengerek szerelmese, Cameron (lásd: Titanic, A mélység titka) együttesen fejlesztette ki azt az egyedi víz alatti kamerát (és rendszerét), ami itt és korábbi közös (dokumentum-) filmjeikben főszerephez jut. A speciális felvevőgéppel készített alkotásaik: Expedition: Bismarc (a fiúk producerek voltak, társrendezett: Gary Johnstone, 2002), Titanic 3D: Az óceán szelleme (a Cameron rendezte opusban megmutatkozott a masina nagyszerű képessége, ahogyan térdimenziósan tárlatvezetett a legendás roncsnál, 2003), Titanic – Az utolsó rejtély (Cameron többször merült, ez az utolsó "lebukás" krónikája, itt csak producer volt Cameron és Wight, a rendező: Neil Flagg, 2005), illetve A mélység szülöttei című James Cameron-dokumentumfilm (a társrendező: Steven Quale, 2005). Ennek a jó ideje tartó együttműködésnek az eredménye, hogy a produkció kézbe vehette az ominózus kamerát, és hasznosíthatta Cameron nevét (és pénzét).

A valós alapok

Wight ausztrál professzionális víz-alatti felfedező, egyszerre búvár és barlangász (tud helikoptert is vezetni), alig lehet olyan pontját mondani a Földnek, ahol ne járt volna, és ne dokumentálta volna filmre (vagy negyven természeti filmet készített). A Sanctum 3D az ő élményein alapul. Egyszer tizennégy társával tényleg egy mélyedés foglyául esett két napra, és mivel nem számíthattak külső segítségre, maguknak kellett gondoskodniuk a kijutásról. Itt azonban jóval sűrűbb a történet, már ami az áldozatokat illeti.

És a filmes felépítmény

[img id=284137 instance=1 align=left img]A technikát (és részben a pénzt) Cameron, a hitelességet és a felfedezői szakmaiságot Wight biztosította, a filmességet John Garvin (a pályakezdő) társ-forgatókönyvíró és az ausztrál rendező, Alister Grierson hivatott biztosítani (a színészek játéka mellett). Grierson – aki vág, ír és rendez – rövidfilmek után 2006-ban forgatta a Kokoda című második világháborús (ausztrálok és japánok közötti) háborús opusát, ami hazájában ismertté tette a nevét, de minimum: megmutathatta, hogy jól tud mesélni emberi drámákról.

Itt és most a Pápua–Új-Guineán található Esa’ala-i territóriumon járunk, ahol egy az őserdőben húzódó és a Salamon-tengerbe kifutó üregrendszert fedezett fel négy hónapja egy rutinos búvár-barlangász, Frank (Richard Roxburgh) és csapata (Christopher Baker, Cramer Cain, Daniel Wyllie, Nicole Downs, Allison Cratchley stb.). Megérkezik a kalandvágyó, kutatásfinanszírozó pénzember Carl (Ioan Gruffud), vele együtt a babája, Victoria (Alice Parkinson) és Frank tizenhét éves fia, Josh (Rhys Wakefield). Hogy megnézzék, mire jutott a tapasztalt kutató (egy "mély-tavi hajszál" választja el attól, hogy a járatokból a tengerbe jusson). Amikor alászállnak, kisvártatva hatalmas trópusi orkán kerekedik, a kijáratot az áradó viharvíz és sziklák torlaszolják, ezért a barlangban rekedteknek sürgősen meg kell lelniük az utat kifelé. A kiútkeresés halálos veszélyekkel teli, a túlélés eszközei és esélyei egyre csökkennek, miközben a pánik nő – nemkülönben a halottak száma. (Nem tagadjuk, hogy kiszámítható módon, és az első barlangi lépéstől lehet tudni, ki és miért lehet túlélő.)

Főszereplő: a természet és a kamera

Bárhogyan is erőlködik Grierson, és bárhogyan is próbálkoznak valami emberi mélységet kölcsönözni a filmnek a színészek, ebben a moziban a természeti alvilág az úr – és a fantasztikus kamera a főszereplő. A Sanctum valóban imponálóan, egy igényesen kivitelezett dokumentumfilm tetszetősségével szépre fényképezett, bátran mondhatjuk azt is, hogy jobban hasznosítja a 3D-technológiát, mint a legtöbb hasonszőrű alkotás. Azonban mindez nem pótolja a csonkán megírt és élettelen scriptet, amiben ugyan törekednek – például – az áldozatvállalás és hozatal ábrázolására, de nem jobban, mint egy játékfilm-betétekkel tarkított tévés természetfilmben. Aki az izolált térben bolyongó és (meg-) küzdő emberi psziché akárcsak olyan ábrázolásra vágyik, mint amiként A barlang című Neil Marshall rendezte 2005-ös angol horrorfilmben történt, csalódni fog. Aki azonban fantasztikus természeti térélményre vágyik – mi például rögvest a film elején kiszédültünk a székből, amikor a helikopter az őserdei barlang óriási szája fölött tett egy dőlt kört –, az ne hagyja ki a Sanctumot.

Kinek ajánljuk?
- Elkötelezett természetjáróknak.
- Kezdő barlangászoknak és búvároknak.
- Aki szeretnének egy látványos 3D-s filmet látni.

Kinek nem?
- Akiket a természetben is inkább az ember érdekel.
- Akik utálják a kiszámíthatóságot.
- Klausztrofóbiásoknak.

5/10