Vasárnapi programajánló

A vasárnap is kulturáltan kezd, és tárt karokkal nyit a gyerekek felé. A nosztalgikus mozi után színházi élménnyel gazdagíthatjuk a napot, amit szokás szerint zenés táncmulatságokkal vezethetünk le, egészen addig, hogy mi éneklünk. De vigyázat, holnap hétfő!

Legkisebbek mozija: Égigérő fű (0)

Puskin Kuckó, március 12., 10:00

Poldi bácsi, a parkőr nyugdíjba készül. Negyvenéves szolgálata alatt annyira megszokta a zöld füvet, a virágokat, hogy el sem tudja képzelni, mi lesz vele nélküle. Misu, a kis rokongyerek azonban nem ismer lehetetlent, a házbeliek, a kukások, a rendőr, az orvos és minden ismerős bevonásával megszervezi, hogy felszedjék az udvar keramitkockáit, s helyükre gyeptéglákat telepítsenek.

Szeget szeggel

Vígszínház, március 12., 14:30

Bécs városa az erkölcsi romlás útjára lépett. Virágzik az alvilág, szaporodnak a bordélyházak, terjed a korrupció és a prostitúció... Vannak ugyan szigorú törvények, de se nem alkalmazzák, se nem tartják be őket. Az uralkodó tehetetlen, úgy dönt, egy időre átengedi a hatalmat egy tiszta erkölcsű, nemes lelkű férfiúnak, hogy állítsa ő helyre a morális rendet. Shakespeare utolsó, cseppet sem felhőtlen vígjátéka nagy politikai játszmával, őrült vágyakkal, balfácánokkal és sok-sok szerelemmel.

Végre összeállt a BEAST IN BLACK európai lemezbemutató turnéja, mely 2023. elején zajlik majd. Az új budapesti dátum: 2023. március 12., vasárnap, helyszíne változatlanul a BARBA NEGRA. Jegyek június 27-én déltől kaphatóak majd a ROCK1 rendszerében. A 2021. december 10-re és 2022. március 20-ra vásárolt jegyek természetesen érvényesek. Ha nem felel meg az új dátum: A Rock1 online felületén vásárolt belépőjegyek visszaváltási igényét kérik, a jegyet tartalmazó e-mailre válaszolva jelezzék '22. július 26-ig.

Programok a We Love Budapest ajánlásával

Szombatra és vasárnapra is ajánlunk nektek olyan programokat, amelyekkel könnyedén magatok mögött hagyhatjátok a szürke munkanapokat. A napról napra hosszabb napoknak örülhettek egy terasznyitó pizzapikniken, de táncos eseményeket és designvásárt is rejt a lista!

Metró szele borzolja a hajunkat

Katona és a Budapesti Közlekedési Központ közös projektjében a napfényről a föld alá visznek bennünket a Ferenciek tere metrómegállónál. A 30 perces performance célja, hogy különböző művészeti ágak művészei gondolkodjanak és dolgozzanak a metró különböző tereiben, mindezt zene, mozgás, videóinstallációk, tárgyinstallációk segítségével. A metróaluljáró egy  napra  posztapokaliptikus neoantik játszótérré alakul át, a varázslat és valóság egy pillanatra találkozik, és cinkosan összemosolyognak.

Márciusi WAMP design vásár

A WAMP designvásár  március 12-én újra beköltözik a Bálna Budapest első emeletére, ahol magyar tervezők mutatják be saját tervezésű, kisszériás termékeiket, legyen az ruha, ékszer, kiegészítő, lakberendezési tárgy, fotó vagy akár gasztronómiai finomság.

A WAMP a vásár mellett egy olyan közösségi hely, ahol találkozhatunk egymással, legyünk alkotók, vásárlók, fiatal, családos, kreatív érdeklődők vagy laikusok. A WAMP Magyarország egyik legnagyobb és leghosszabb ideje designnal foglalkozó magánkezdeményezése, és kiemelt hangsúlyt fektet az általa közvetített társadalmi felelősség- és értékvállalásra is: a fast fashion és a plázák ellensúlyozójaként egy fenntartható, emberközpontú alternatívát teremt havi rendszerességű vásáraival.  

JazzaJ: Miman (NO), Van Schouwburg (BE), Sőrés, Mayne

Miman  triót a skandináv szcéna három talán legegyedibb és legaktívabb fiatal zenésze alkotja. A   norvég és indiai népzene elemeit a free jazz és a kortárszene formáival ötvözve építik természetesen hömpölygő zenéjüket. Miután 2016 óta végigturnézták Európát, harmadik lemezükkel térnek  vissza hozzánk március 12-én a Lumenbe.

Mellettük köszönthetjük még a brüsszeli régióból, Waterloo-ból származó énekes-improvizátort, Jean-Michel Van Schouwburgot. A torokénekléstől a jódliig az összes elképzelhető vokális technikát ismeri, és sajátos módon szintetizálja néhol drámai, olykor lírai színezetű absztrakt hangkölteményeiben. Sőrés Zsolttal és Oli Mayne-nel alkotott triója állandó formációvá vált az évek alatt, 2016 óta azonban nem léptek fel Budapesten.

A jazz hegedűsnek is kiváló Zsigmond Róbert és az Egri Squered zenekar: Zsigmond Róbert Quartet
Zsigmond Róbert — hegedű/violin, Egri János Jr. — zongora/piano, Egri János — nagybőgő/double  bass, Pecek L. András — dob/drums

Vecsei H. Miklós és csapata, Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján, a Kiégő Izzók csapatának élő, vetített díszletében, Koltay Szonja installációjával készítette el legújabb koncertszínházi előadását „a kocka kibontása” címen. Ennek lesz a budapesti bemutatója a Magyar Zene Házában, ahol a Platon Karataev két frontembere alkotta duó, Balla Gergely és Cz.K. Sebő lesz a vendég.

Open Mic Sundays @Lámpás

Lámpás, március 12., 20:30

Minden a régi, a hangulat végképp! Az Open Mic egy nagyon egyszerű műfaj: bejelentkezel és eljössz zenélni, vagy be sem jelentkezel, és jó eséllyel akkor is zenélsz. Utazó zenész vagy? Megmutatkozni vágyó amatőr? Kísérletező profi? Általában minden előadó szívesen lép fel egy új helyszínen, új közönség előtt, vagy egy megszokott helyszínen új dalokat kipróbálva, vagy némi szünet után a rutin visszanyerésére: a motiváció változó, a mikrofon stabil.