A kisujjából is jó filmet ráz ki Woody Allen, és nekünk ennyi elég. Legújabb londoni filmje a lenyűgöző névsorával együtt egy hihetetlenül egyszerű kis minimáldráma lett. Van másik.
Woody Allen a Kasszandra álmával a már jól bevált drámai elemeket hasznosítja újra (mint a Hatalmas Aphroditében), és a görög mitológia figuráival a Bűn és bűnhődés-vonalhoz tér vissza (mint a Match Pointban), csak most nincs benne semmi sorsszerű. Ezúttal egy testvérpár van a középpontban, egyikük kölcsönautókkal villantgat, hogy megfogja a követelőző csúcsnőstényt, másikuk olajdzsúzos londoni autószerelő, olyan, aki túl sokat veszít pókeren. A rámenős, hidegvérű testvért, Iant Ewan McGregor játssza, Terryt, aki egyszerű, mint a faék, Colin Farrell. És van egy jóságos amerikai nagybácsi (Tom Wilkinson), aki ördögi tervével kavarja meg a lelkiimereteket.
A Blaine testvérek londoniak, és innen Magyarországról a skót McGregor és az ír Farrell egészen angolnak látszanak a hamis cockney akcentusukkal együtt, Woody Allen is csak annyiban rendezte tőzsgyökeres New York-i neurotikusként a filmet, hogy a tragédiában is Woody Allen maradt.
Vagyis a drámai fordulatok sokszor úgy hatnak, mint egy vicc csattanója, csak most nem nevetünk. Mint mikor a Szerelmes Shakespeare-ben az író azt ecseteli, hogy Rómeó és Júlia arról fog szólni, hogy a főhőst elkapják a kalózok, és váltságdíjat kérnek érte, de egy szigetre menekül, ahol talákozik Júlia elődjével, vagy ilyesmi. Talán tényleg szomorú, hogy íróként ennyire igyekezett csak Woody Allen, és valószínűleg mi is beállnánk a nyüszügők sorába, ha nem remekelt volna már megint a színészválasztással és színészvezetéssel.
Először is még most jelentkezzen az, aki a Miami Vice macsóját eddig a színészi tálentumáért kedvelte. Jó, látom, vannak páran, de engem meglepett, hogy mennyire egy hullámhosszra került a rendezővel, ahogy ezek a fotók is bizonyítják. Farrell még a nagyrabecsült jedilovagot is lejátszotta, ahogy kétségbeesetten meresztgette a gombszemeit, és esetlenül rakosgatta kezeit a nehéz pillanatokban. Terryből egy a kutyuskatekintetével szívhez szólóan emberi, és ezzel együtt komikusan töketlenkedő figurát sikerült kihoznia. Kár lett volna érte, ha felveszik a Boyzoneba. McGregor meg szimplán csak tökéletes, de tőle nem is vártam mást.
Úgyhogy miután Woody Allen teljesen a háttérbe húzódott, inkább csak az ízületeit pihentette a rendezői székben, és még Zsigmond Vilmos is nagyon visszafogottan kamerázott, a Kasszandra álmát a két főszereplő vitte el a hátán. Az összhatás így olyan, mintha Sonny Crockett és Obi-Wan Kenobi hirtelen megelevenítették volna a Hamletet.
Ha a Kasszandra álmát egy noname rendező hozta volna össze, a színészvezetés miatt a csodájára járnának. Ha ez Woody Allentől mégis kevés, adjuk hozzá az életművét.
