A 2005-ös Titanic fesztivál közönségdíjas alkotása ez a különleges film, amely remélhetőleg a fesztivál viszonylag zártabb közegéből kilépve, megtalálja közönségét a piacon is. Ez a piac, persze nem az a nagy, csiricsáré, hangos és bóvli-piac, hanem elsősorban az igényesebb filmek, a művészmozik színtere, vetítője. A Cirkogejzíres Máskép Alapítvány nevéhez és eléggé nem becsülhető hagyományaihoz híven, ismét a megszokottól eltérő, igazán "más" képet mutat be nekünk, hiszen eleddig sosem készült marionett technikával egész estét betöltő bábfilm. A film címe erre a talán már óvodából ismert, felülről drótokkal és zsinórokkal mozgatott bábtechnikára utal. A film elején még feltűnnek bizonyos furcsa, árnyékba burkolózó, hatalmas alakok, akik irdatlan kezeikben fut össze az a millió és millió szál, amelyek lefutnak keresztül a nagy égen, át a csillagok között, át a felhőkön, egyenesen le a Földre, ahol az emberekben és állatokban végződnek.
A film egy legendát mesél el, bizonyos Hebalon nevű birodalomról, ahol rendszerint mindig esik az eső. A Zsinóron dán-svéd-norvég-angol koprodukció, így tán érthető az egyébként következetesen végigvitt meteorológiai effektus, amely csak a vége felé, aranymetszésben vált át napsütésbe. E szomorú, kelta sagák wagneri színhelyeire emlékeztető ország királya lett az ifjú Hal Tara, miután apja fura körülmények között meghal. Apja halála úgy tűnik, az ősi ellenségnek, a Zeriteknek köszönhető, akik ismét Hebalon ellen készülődnek. Az ifjú és tapasztalatlan király bosszút esküszik, és bajtársa, Erito oldalán álruhában kiszökik a városból, amelynek súlyos érckapui becsapódnak mögötte. Hosszú és viszontagságos bolyongás vár rájuk, amely alatt Hal Tara megismeri népe valódi történetét, megtalálja a szerelmet és az igazi ellenséget is, amelyek azonban ott keresendők, ahol nem is sejti őket.
A film méltatása során főként a csodálatos látványvilágról kell szólni, amely talán leginkább a Gyűrűk urára hajaz. De ez alkalommal ne várjuk a számítógép által generált trükkök tűzijátékát, itt minden valóságos. A vízcseppektől a bábukig, az Avalon vagy Helsingör mondabeli komor várát idéző díszletektől az égbe futó zsinórfonatokig. Sötét, borús világ Hebalon világa, amelybe tisztító erővel hatol bele a nap fénye, amikor kell. A filmet író-rendező Anders Ronnow-Klarlund nem átall közeliket adni szépen faragott fabábuiról, amelyek mozdulatlan, merev arcán, szemeiben valódi érzelmek látszanak! Varázslatot művel velünk, mi tagadás. A csatajelenetekben valódi pengecsattogást hallunk, körmünket rágva szorítunk, győzzön a jó (persze, hogy győz is), és nem vesszük észre mennyire összegabalyodtak az égbe felfelé futó zsinórok...
Amelyeket lehet, hogy éppen egyetlen kézben futnak össze. Ezt azonban ott lent a vélt igazukért küzdő emberek/bábuk nem tudják, ők ontják egymás vérét/kaszabolják el egymás zsinórjait lankadatlan. Áskálódnak, beárulnak és elárulnak, megcsalnak és cserbenhagynak, szeretnek és gyűlölnek, cselekszenek és tétlenkednek, mert azt hiszik, ennek van értelme, holott az egész csak addig tart, amíg ott fenn el nem engedik a zsinórokat. Amikor a zsinórok elkezdenek hullani lefelé, nincs már mit tenni, utána a harcos, a trónkövetelő, a szerető és a barát egyaránt élettelen kupac marad csupán. Aztán van úgy is, hogy csoda történik, mint a mesében szokásos.
Bábfilmről van szó, de nem igazán gyerekeknek szóló bábfilmről. Mint ahogy nehezen szokjuk meg azt is, hogy az Andrássy úti Bábszínházban sem kizárólag Pinokkio, vagy Kemény Henrik (amúgy zseniális) Vitéz Lejszlója tapsikoltatja pirosra óvodások kezecskéit, olykor bizony kifejezetten felnőtteknek szóló darabok is láthatók ott, mint pl. Alföldi Róbert provokatív Sade márkija. Indonéziában pedig ezer éve művészi bábjátékokban mesélik el a népnek a Ramajána csodás történeteit, úgy közokulásilag. Ronnow-Klarlund filmjében is a bábok egy transzcendens és elvonatkoztatott, filozófiai igényű mesét mondanak el, amely inkább serdültebbek érdeklődésére tarthat számot. Mondjuk, akiknek már bejött a Kis herceg...
Persze, Kierkegaard-i mélységeket se várjunk el, de akik egy csodás, képzőművészeti igénnyel megalkotott, komoly, szép mesére, egy valódi unikális filmélményre vevők, azok nyugodtan vegyék meg a mozijegyet is erre a filmre.
