10 közelgő reboot, ami senkinek sem hiányzik

Alapvetően persze szinte mindegyik reboot felesleges, de van néhány cím, amelynek a hallatán tényleg csak fogjuk a fejünket, és zokogva kérdezzük: „miéééééért?!”

10. True Blood – Inni és élni hagyni (2022)


A Charlaine Harris regényei alapján készült, 2008 és 2014 között hét évadon át futott vámpírszéria eleinte kiválóan megírt karaktereivel és a benne megjelenített alternatív világ okos ábrázolásával hívta fel magára a figyelmet – aztán rövid úton önmaga paródiájává vált. Az HBO azonban ahelyett, hogy inkább hagyná mindezt a feledés jótékony homályába veszni, 2020 decemberében bejelentette, hogy mindössze hat évvel az eredeti sorozat zárulta után már dolgoznak is a rebooton. Még az eredeti alkotás sztárjai sem értik, minderre mégis mi szükség – a rebootot ráadásul az a Roberto Aguirre-Sacasa készíti, akinek a nevéhez a Riverdale fűződik, ami sokak szerint „olyan rossz, hogy már jó”.

9. Narnia krónikái (2023)


Amikor C.S. Lewis kultikus regénysorozatának második darabja, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény 2005-ben a nagyvászonra került, nem kevés hatását mutatta a Harry Potter-filmeknek. Talán ezért, talán az eredeti művek népszerűsége miatt, de az adaptáció kritikailag is sikeres volt, és a rajongók is szerették. A franchise további két darabja (Caspian herceg, A Hajnalvándor útja) azonban olyan csúnyán elhasalt a mozipénztáraknál, hogy a tervezett negyedik részt, Az ezüst trónt inkább nem erőltették. 2018-ban azonban a Netflix szerezte meg a jogokat, és bejelentették, hogy új univerzumot építenek Lewis könyvei alapján, amelynek filmek és sorozatok egyaránt a részét képezik majd. A projektről azóta vajmi keveset lehetett hallani, de nagyon úgy tűnik, hogy a filmverziók végül nem jönnek össze, és a streamelős óriásnál inkább csak a szériára koncentrálnak, aminek már ki is tűzték a premierjét.

8. Szellemirtók – Az örökség (2021)


Sok rajongó kész tényként kezeli, hogy az egyetlen igazi és örök Ghostbusters-mozit már bemutatták 37 évvel ezelőtt, és már az 1989-es második részt is felesleges volt elkészíteni. További 27 évet vett igénybe, hogy a filmesek valahogy megpróbálják megismételni a csodát, és a sokáig ígérgetett Szellemirtók 3. helyett megérkezett egy női verzió, amit annyira utált mindenki, hogy úgy tűnt: a fejesek is egyetértenek abban, hogy talán jobb a továbbiakban nem bolygatni ezt a franchise-t. De Hollywood olyan pénzéhes, hülye és makacs egyszerre, hogy 2018-ban bejelentették a rebootot, amit eredetileg 2020-ban mutattak volna be, de a koronavírus miatt idénre csúszott a premierje. A Szellemirtók – Az örökség a jelek szerint egyszerre lesz folytatás és reboot, és az előzetese alapján inkább akar egy új célközönséget megszólítani, mint a régi rajongókat nosztalgiára hívni, hiszen ezúttal egy maroknyi tinikarakter áll a középpontban. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy fog mindez muzsikálni a mozipénztáraknál.

7. Dexter (2021)

Forrás: Christian Weber / CBS via Getty Images

 

2006-os bemutatásakor ez a sorozatgyilkosokat ölő sorozatgyilkosról szóló széria elképesztően sikeres volt, és örökre beírta magát a tévétörténelembe. Annál nagyobb elkeseredettséget okozott, amikor 2013-as befejezésekor az alkotóknak egy olyan csalódást keltő finálét sikerült kanyarítaniuk a végére, amire senki sem számított, így a nézők egy emberként lélegezhettek fel, hogy maguk mögött tudhatják az egyre romló színvonalú alkotást. Amikor tehát nemrégiben kiderült, hogy Dexter még egy évad erejéig visszatér, a rajongók meglehetősen összezavarodtak, hiszen attól féltek, hogy így még azt a kevés logikát is kiölik a történetből, ami még maradt benne. A sorozattal együtt visszatérő Clyde Phillips showrunner igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy nem „visszacsinálni” akarják az eredeti befejezést, csak valahogy helyrehozni – akármit is jelentsen ez.

6. Wonka (2023)

Charlie és a csokigyár (2005). Forrás: InterCom

 

Ha valami kicsit sem érdekli a rajongókat, az az, hogy hogyan lett a gyermek Willy Wonkából az a fura figura, akit a különféle Charlie és a csokigyár-feldolgozásokban láthattunk megjelenni. Hollywood azonban másként gondolja – de talán nem véletlen, hogy az ötlet már több mint egy évtizede kering szakmai berkekben, anélkül, hogy eddig bárki is megvalósította volna. Legfrissebb hírek szerint azonban (amelyekről mi is beszámoltunk) a projekt hivatalosan is zöld utat kapott a Warnernél, a Paddington rendezőjével és a Harry Potter-filmek producerével a fedélzeten, sőt, már a premierdátum is ki van tűzve 2023 márciusára – szóval pár év múlva megláthatjuk, hogyan lehet egy kicsit is érdekessé tenni ezt az anyagot.

5. Bigyó felügyelő (2024)

Bigyó felügyelő (1999). Forrás: InterCom

 

Gyerekkorunk kedvenc rajzfilmjéről, a Bigyó, más címváltozatban Gógyi felügyelőről mára totál elfeledkezett a popkultúra, annak ellenére, hogy az 1983-ban indult animációs szériát több filmes verzió is követte, sőt: 2015-ben egy semekkora feltűnést sem keltett animációs reboot is érkezett. 2019-ben így valódi meglepetést keltett, amikor kiderült, hogy a Disney egy új élőszereplős változaton dolgozik, amit valamikor 2021–2022 táján akarnak bemutatni. Talán nem véletlen, hogy ezekről a tervekről azóta sem igazán lehetett hallani, de 2020 végén megint felkapták a témát, és úgy tűnik, Bigyó felügyelő feltámasztását egészen komolyan gondolják. Olyannyira, hogy már azt is tudni: a Disney+-on fog landolni, valamikor 2023 végén vagy 2024 elején.

4. Gossip Girl – A pletykafészek (2021)

Forrás: RTL Klub

 

A manhattani elitgimnázium rosszéletű diákjairól pletykákat terjesztő ismeretlen meséje 2007 és 2012 között hat évadon át egy egész tinédzsergenerációt nyűgözött le, és amikor 2018-ban megérkezett az HBO nagy belejelentése a rebootról, az eredeti sztárok eléggé zokon vették, hogy ilyen hamar megpróbálják eltörölni vagy legalábbis felülírni őket. Az új szériában a hírek szerint egy vadonatúj generáció jelenik meg, és kiemelt szerep jut majd benne a közösségi médiának. A reboot alkotói gender és rassz szempontból ezúttal diverzitásra törekedtek, ami igazán dicséretes, de nagy kérdés, hogy sikerül-e megszólítaniuk ezt a vadonatúj generációt – mert az eredeti sorozat rajongóit már sikeresen elidegenítették.

3. Knight Rider (2023)


Az 1982 és ’86 között futott eredeti széria kitörölhetetlen részévé vált a nyolcvanas évek popkultúrájának, így nem csoda, hogy egy potenciális rebootba már a kilencvenes és a 2000-es években is beletört egy-egy filmes bicskája (a kilencvenes években filmverziót, a 2000-es évek közepén pedig egy újabb sorozat formájában érkező folytatást forgattak hozzá, csekély sikerrel). 2020-ban így bombaként robbant a hír, hogy a filmesek ismét nekifutnak a dolognak, ezúttal egy jól ismert és sokoldalú filmes, James Wan (Fűrész, Démonok között, Aquaman) vezetésével. Mivel a mesterséges intelligenciával rendelkező jármű high conceptje abszolút működőképes lehet a 2020-as években, a rebootra sokan kíváncsiak, de egyelőre szinte semmit sem lehet tudni róla.

2. A Karib-tenger kalózai (2023)

A Karib-tenger kalózai - A világ végén. Forrás: Fórum Hungary

 

Miközben A Karib-tenger kalózai franchise bemutatkozó darabja, a 2003-as A Fekete Gyöngy átka igazi mestermű, a filmszéria az évek során fokozatosan leromlott, egészen addig, amíg a 2017-es ötödik résszel, a Salazar bosszújával el nem érte a mélypontot. Ha tehát valamire nem vágynak a rajongók, az egy újabb Karib-tenger rész. S ha valamit még a hátuk közepére sem kívánnak, az egy olyan Karib-tenger kalózai film, amiből kiirtották annak ikonikus figuráját, a Johnny Depp által megformált Jack Sparrow kapitányt. De mivel a reboot forgatókönyvén jelenleg többek közt Craig Mazin, a Csernobil ötletgazdájaként ismert szakember dolgozik, a dolog végkimenetele abszolút kétesélyes: vagy sikerül az új felvonással megmenteni a franchise-t, vagy végleg mehet a kukába.

1. Reszkessetek, betörők! (2022)


A Macaulay Culkinból egy csapásra sztárt csináló 1990-es alkotás minden idők egyik legjobb karácsonyi mozija, ami ugyanolyan érvényes most is, mint harminc éve volt. Szóval a Disney+ érvelése, miszerint azért akarják rebootolni, hogy a legfiatalabb generáció is megismerhesse a betörőkkel megküzdő kis Kevin történetét, nagyon hamisan cseng – hiszen bemutatása óta már számtalan generáció megismerte a filmet. S miközben az eredetit jegyző Chris Columbus nyilvánosan is elhatárolódott az új Reszkessetek, betörők!-től, Culkin (aki először még viccet csinált a dologból) a legújabb hírek szerint felbukkan majd benne valamilyen szerepben – de ahogy őt ismerjük, simán szét fogja trollkodni az egészet. Megy a drukk!


(via Listverse)