10 nagyszerű európai film a II. világháborúról

85 éve ezen a napon tört ki Lengyelország megtámadásával a II. világháború – ennek emlékére szedtük össze a kedvenc európai háborús filmjeinket, mindet más-más országból.

Az ismeretlen katona (2017) - Finnország

Ez Väinö Linna azonos című, 1954-ben kiadott világhírű regényének immár harmadik megfilmesítése, de a történet most sem veszített frissességéből. Az ún. folytatólagos háborút végigharcoló Linna ugyanis az 1941 nyarán kezdődő, a Téli háborúban elszakított Karéliai-félsziget visszaszerzését célzó finn offenzíva elejétől a kezdeti sikereken és a hadiszerencse fordultával a szovjet ellentámadáson át szinte mindent bemutat, amit főszereplői, egy géppuskás század katonái átélhettek, és magát az egységet is megismerjük. És ebben igencsak eltér a korabeli finn történetírástól, ahol csakis hősökről lehetett beszélni, az ő tisztjei között például ostoba, felfuvalkodott karrieristák is vannak, vagy gyáva alakok, igazi hőse pedig az a parasztkatona, aki

a harcban bármikor megállja a helyét, a katonai fegyelemtől viszont hányingere van.

A hazai változatban 3 órás, a nemzetközi forgalmazásra szánt verzióban kicsit több mint 2 órás film ráadásul még elképesztően látványos is, és nemcsak azért, mert a harcok jelentős része a sűrű finn erdővidéken játszódik.

Forrás: Beta Cinema

 

Narvik (2022) - Norvégia

A II. világháború során a német hadigépezetet elsősorban a svéd vas működtette, ezt pedig a legkönnyebben a skandináv kikötőkből lehetett szállítani. Mivel télen a svéd kikötők a befagyás miatt használhatatlanokká váltak, a norvég Narvik jégmentes kikötője stratégiailag fontos helyzetbe került, mivel vasúti összeköttetésben állt az ércet biztosító Svédországgal. A szövetségesek felismervén a kikötőváros jelentőségét, egy expedíciós hadsereget küldtek az észak-norvég kikötő visszafoglalására a németektől. A helyi norvég csapatokkal megerősített brit, francia és lengyel hadosztályok kezdetekben sikereket értek el, és érzékeny csapást mértek a német flottára, de miután Hitler megtámadta Franciaországot, ezeket az egységeket visszavonták, a magukra maradt norvégok pedig letették a fegyvert. Mindezt egy egyszerű katona, Tofte tizedes (Carl Martin Eggesbø) szemén keresztül követhetjük végig a filmben, aki örül, hogy egységét szülővárosába, Narvikba vezénylik, hiszen így többet láthatja feleségét, Ingridet (Kristine Hartgen) és a kisfiát. Csakhogy érkezésük estéjén már támadnak is a németek, a helyőrség náci szimpatizáns parancsnoka pedig harc nélkül átadja nekik a várost. Gunnar egységével elmenekül, hogy tovább harcolhassanak, Ingrid, aki a helyi szállodában dolgozik, pedig hátramarad – és akarata ellenére kollaboráns lesz a helyiek szemében. Itt tényleg azt látjuk, bármilyen közhely is, hogyan változtatja meg a hétköznapi emberek életét a háború – egy olyan országban, amely konokul hitt a semlegesség eszményében.

Forrás: Netflix

 

Április 9. (2015) - Dánia

Az 1941. április 9-én a dán hadsereget riadóztatják. A németek, egyszerre indítva hadüzenet nélküli támadást Dánia és Norvégia ellen, átkelnek a határon, melynek következtében az országnak a kontinens legerősebb hadseregével kell szembeszállnia. Délen a kerékpáros és motorbiciklis alakulatokra hárul a feladat, hogy feltartsák az előrenyomuló erőket, míg Dánia mozgósítja a teljes seregét

– aminek még így sincs semmi esélye a tapasztalt, óriási technikai és létszámfölényben lévő ellenséggel szemben.

A kerékpáros egység tisztje, egyszersmind ideiglenes parancsnok, Sand hadnagy (Pilou Asbæk) és csapata az elsők, akik 9-én összecsapnak a német katonákkal. A szerény költségvetésből, minimális technikai háttérrel készült, de így is hiteles és látványos film elsősorban arról szól, milyen felelősség hárul ilyenkor egy tisztre, akinek egyszerre kell teljesítenie teljesíthetetlen feladatát és életben tartani katonáit.

Forrás: Nordisk Film

 

A tűzvonal (2002) - Olaszország

Néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy annak idején a sivatagban nemcsak a németek és az angolok püfölték egymást, de ott voltak az olaszok is, sőt, ők adták a tengelyhatalmak „élőerejének” nagy részét is. Igaz, a rosszul felszerelt, kevéssé motivált és többnyire dilettánsok által vezetett olasz katonák ritkán tüntették ki magukat, de róluk is készült film,

ami a vereségben is megtalálja a pozitívumokat.

Mert mind az ellenség, mind a szövetséges németek által lenézett olaszok részt vettek az el alameini csatában is, sőt, egy darabig állták is a sarat, majd végigcsinálták a megalázó visszavonulást is. A film legalább annyira foglalkozik az ütközetekkel, mint a bajtársiassággal és a katonák életkörülményeivel, akik vérhassal küzdenek és napi egy liter piszkos vízzel kell túlélniük a megpróbáltatásokat.

Forrás: Medusa Film

 

1944 (2015) - Észtország

Észtország sosem volt a legnagyobb játékos a világpolitika színterén, de a II. világháború a parányi Balti-országot sokkal jobban megosztotta, mint a legtöbb európai államot, és nagyobb áldozatot is követelt tőle. Az észtek ugyanis ott harcoltak mind a két oldalon, a Waffen SS-be besorozott vagy az ország függetlenségének visszaszerzése reményében önként csatlakozott katonák német egyenruhában, a szibériai munkatáborokat megjárt honfitársaik pedig szovjet uniformisban. Filmünk pont a két oldal találkozását mutatja be az 1944 áprilisában az ún. Tannenberg-vonalon lezajlott ütközetek során, és

teszi ezt meglepően látványosan és érzékletesen,

anélkül, hogy politikailag állást foglalna, mert sokkal fontosabbnak tartja az egyes katonák sorsát. Akik mindkét oldalon megjárják a maguk poklát, és akiknek mindkét oldalon meg kell vívniuk a saját harcukat a politikai fanatikusokkal és opportunistákkal szemben, és akik között, bár halálos ellenségek, nincs is sok különbség.

Forrás: Eyewell

 

Hajtóvadászat (2012) - Lengyelország

A romantikus képzeletben az ellenállók a II. második világháború során időről időre lecsaptak a megszálló németekre, majd elnyelte őket a föld. A valóság ehhez képest elég kiábrándító, a partizánok rendszerint hetekig, hónapokig nem láttak akciót, miközben gyakorlatilag éheztek, ami élelmük volt, azt a helyi lakosságtól vették el, legtöbb áldozatuk nem német katona, hanem az azokkal együttműködő civil volt. Ez történik itt is: 1943 őszén Wydra tizedes (Marcin Dorocinski), a veterán lengyel partizán elkap egy besúgót a faluja közelében, akit magával visz elszámoltatni a közeli erdőben állomásozó egységéhez.

Csakhogy megérkezve döbbenten látja, hogy minden bajtársa halott.

A rejtélyt Marcin Krzysztalowicz rendező egy összetett, időben is gyakran elmozduló szerkezettel teszi izgalmassá, amelyhez olyan erkölcsi dilemmák társulnak, amelyek szinte minden karaktert megbénítanak, hiszen itt többen is árulókká válnak, bár nem mindig önként. A világháború alatti ellenállás a lengyel nemzettudat szerves része, a film pedig a küzdelmet egy egészen új szemszögből mutatja be.

Forrás: Attraction Distribution

 

Ködben (2012)- Belorussza

Akárcsak a többi németek által megszállt területen, Belorussziában is egyaránt akadtak ellenállók és a nácikkal együttműködők, a lakosság nagy része pedig a két fél között őrlődött tehetetlenül. Sergey Loznitsa filmjének hőse is egy egyszerű vasutas, akit egy szabotázsakció után tartóztatnak le a nácik. Az igazi szabotőröket kivégzik, a vétlen férfit a felelős tiszt szabadon engedi, mindenkivel elhitetve, hogy áruló, és ezzel csapdát állít a partizánoknak, akik el is küldik két emberüket a férfi kivégzésére. A sűrű erdő mélyén azonban

az árulás és a hősiesség közötti határ is eltűnik,

és mindenki csapdába kerül. A szerencsétlen vasutas egy súlyosan sebesült partizántiszttel igyekszik kibújni az üldözők csapdájából – tudva, hogy ez még nem oldja meg az eredeti dilemmát. Vagyis azt, hogy megszületett egy halálos ítélet, amit aligha lehet semmisség tenni. Loznitsa messzemenően szakít a régi szovjet és jugoszláv partizánfilmek hőskultuszával, és a valós emberi drámát mutatja meg.

Forrás: Cirkofilm

 

A dicsőség arcai (2006) - Franciaország

A francia hadsereg gyors és dicstelen veresége aligha szolgáltathat megfelelő filmes alapanyagot, ám Észak-Afrikában létrejött a Szabad Francia Hadsereg, amely hősiesen végigharcolta a háborút – róluk viszont meglepően kevesen emlékeztek meg. Talán azért is, mert százharmincezer arab és más afrikai származású katona szolgált a trikolór alatt, akik rosszabb ellátmányt, kevesebb zsoldot kaptak, mint fehér társaik, és veszélyesebb bevetésre küldték őket. Feltárul néhány katona sorsa: a művelt Abdelkader az egyenlőségért küzd, Yassirt inkább a zsold motiválja, Said a szegénység elől menekül, míg Messaoud romantikus álmodozó.

A film az olasz front csatáit és véres dél-franciaországi ütközeteket mutatja be,

hatására pedig a francia kormány hajlandó volt a még élő arab katonák nyugdíjához hozzájárulni. A főszerepben ott van az összes ismert arab-francia színész: Sami Bouajila, Samy Naceri, Roschdy Zem és a sérült karja miatt katonának kissé furcsa választás, Jamel Debbouze komikus, aki a teljes játékidő alatt zubbonyába rejti balesetben lebénult jobb kezét.

Forrás: Mars Distribution

 

Sztálingrád (1993) - Németország

Aligha kell elmagyaráznunk, mi történt a Volga partján Sztálingrádnál, ahol egy egész német hadsereg szenvedett megsemmisítő vereséget a hónapokig tartó, elképzelhetetlenül kegyetlen harcok után, és ahol az oroszok is legalább egy seregnyi embert veszítettek, de gyakorlatilag megfordították a háború menetét. Joseph Vilsmaier filmje, amely az ütközet ötvenedik évfordulójára készült, nem is akarja bemutatni a stratégiát vagy a legfontosabb mozzanatokat, csak azt akarja megmutatni, mit élt át az átlag katona, aki jelen esetben német. Hősei nem nácik, bár van köztük olyan, aki hisz a német felsőbbrendűségben, hogy is ne hinne, hiszen odahaza ezt nevelték bele, a front, a véres harcok, a német propaganda nyilvánvaló hazugságai és bajtársak által elkövetett háborús bűnök azonban mindenkinek kinyitják a szemét. Nem csoda, hogy az adott esetben emberségesen viselkedő egységből büntetőszázadot csinálnak, amit a legveszélyesebb helyeken vetnek be, és eleve halálra vannak ítélve. A film látványban ugyan nem veheti fel a versenyt a hollywoodi produkciókkal, de történetben, hitelességben bőven.  

Forrás: InterCom

 

Dunkirk (2017) - Anglia

Christopher Nolan eposzi léptékű, az angol színjátszás legjobbjaival előadott munkája a II. világháború egyik legnagyobb brit vereségéből varázsol felemelő győzelmet, bár abban valóban igaza van, hogy a Brit Expedíciós Haderő evakuálása az összeomló Franciaországból létfontosságú volt Anglia számára, és lehetővé tette a harc folytatását. Ehhez Nolan megmutatta az egyre zsugorodó partszakaszon rekedt angol katonák, a kimentésükre érkező tengerészek és a felettük harcoló pilóták közös erőfeszítését,

mindazt a borzalmat, amit a földön, égen és levegőben át kellett élniük

– mindezt elképesztő technikai színvonalon, az esetek többségében mellőzve a számítógépes trükköket. Igaz, a hihetetlen látványvilág mellett sokan érezték azt, hogy az emberi dráma időnként elsikkad – pedig valójában ott van, csak kevésbé látványosan, hatásvadászat nélkül.

Forrás: InterCom