Búcsúlevél (1953)

Egy öngyilkosságot elkövetett korrupt köztisztviselő búcsúlevelében leleplezi Laganát, az egész kisvárost a markában tartó gengsztert. A megözvegyült feleség ezzel a rendőrség elől eltitkolt levéllel biztosítja be magát a bűnözőnél, ám egy fiatal nyomozó, Dave Bannion gyanút fog, s nem áll le a vizsgálódással, hiába figyelmeztetik egyre drasztikusabban Lagana emberei, élükön a brutális Vince Stone-nal. Végül már a személyes bosszú motiválja, s elkeseredett magányos harcában váratlan helyről kap segítséget a nagy leszámoláshoz…

Fritz Langot a legtöbb néző

a német expresszinista irányzat olyan kulcsdarabjainak direktoraként

ismeri, mint a Metropolis, az M – Egy város keresi a gyilkost vagy a Dr. Mabuse végrendelete), de hollywoodi korszakában egy sor film noirt rendezett, melyek közül az egyik legismertebb – a Vörös utca mellett – a Búcsúlevél, amelynek eredeti címe, szöveghű fordításban „a nagy hőség” a koncentrált rendőrségi akcióra utal. A langi szerzői jegyek mellett a mű kifejezetten sokkoló jelenetei miatt is érdekes  – ezeket elsősorban Gloria Grahame-nek és a szadista figurát hozó fiatal Lee Marvinnak köszönhetjük.

A nagy Lebowski (1998)

Jeff Lebowski (Jeff Bridges) egyetlen aranytörvénye az életben: élni és élni hagyni. Békésen lopja a napot, iszogatja kedvenc koktélját és döntögeti a rekordokat törzshelyének tekepályáján. Haverjai mind hasonlóan céltalan csodabogarak. Az idilli életet azonban megzavarja két rossz arcú és modortalan gengszter, akik betörnek lakásába. A meglepett Lebowskit helyben hagyják, és bepiszkítják kincset érő perzsaszőnyegét. Hősünk felkerekedik az igazi Lebowskihoz, hogy tisztázza a félreértést és kártérítést kapjon. Az öreg milliomos névrokon viszont üzletet ajánl: szerezze vissza elrabolt ifjú feleségét…

Az Akadémia nagylelkűsége a Coen testvérek irányába az eddigi évek során kimerült abban, hogy minden idők legszorosabb Oscar-versenyén Nem vénnek való vidék című alkotásuk elvitte a legjobb filmnek járó díjat a Vérző olaj elől (de három másik kategóriában is diadalmaskodott).

Halál a hídon (1981)

Jack (John Travolta) hangmérnökként dolgozik a filmgyárban, és a munkája megszállottja. Egyik éjszaka mezei kirándulásra indul, hogy magnóra vegye a szél fütyülését egy készülő horrorfilmhez. Munkáját váratlan közjáték szakítja meg: egy közlekedési baleset szemtanúja lesz. Először autógumi kipukkanását hallja, majd látja, amint egy autó áttöri a híd korlátját és a mélybe zuhan. Jack a vízbe ugrik, és sikerül kimentenie a kocsi utasát, Sallyt, a fiatal lányt (Nancy Allen). A sofőr, a szépreményű elnökjelölt azonban halott. A rendőrségi vizsgálat szerint baleset történt, ám Jack rájön, hogy valójában merényletről van szó. Néhány embernek viszont nem áll érdekében, hogy mindez kiderüljön.

Brian De Palma nem kisebb név, mint Michelangelo Antonioni nem kisebb remekműve, mint

a Nagyítás ihletésére forgatta le

ezt a nyomasztó és feszült politika thrillert. S habár a rendező egyáltalán nem azért készít filmeket, hogy kaszáljon velük a díjszezonban, ez az alkotása mindenképpen érdemelt volna legalább egy pár jelölést.

Ne nézz vissza! (1973)

John és Laura Baxter (Donald Sutherland és Julie Christie) Velencében élnek és dolgoznak. Megpróbálják túltenni magukat kislányuk tragikus halálán. Két spiritiszta vénkisasszony felajánlja, hogy segítenek nekik kapcsolatba lépni a vízbe fulladt gyerekkel. John elutasítja az ötletet, pedig álomszerű vízióiban gyakran felbukkan a kislány, amint az utcákat rója piros esőkabátjában, s ilyenkor feleségét is látja a halottas gondolán. Nicolas Roeg csodálatos szépségű pszichohorrorja azóta egyértelműen klasszikussá nemesült, de a jelek szerint az 1974-es Oscar-gálán már betelt a horrorfilmes kvóta Az ördögűzővel, amely két díjat is érdemelt (legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb hang).

Roeg így a mai napig az egyik legigazságtalanabbul alulértékelt alkotó maradt az Oscar-történelemben.

A gyűlölet (1995)

Sok ember hagyja el a szülőföldjét, és máshol kezd új életet. A legtöbb országban azonban nincs hely a számukra, gettókban élnek. Az ilyen bevándorlók lakta külvárosokban virágzik a gyűlölet. A kilátástalanság, meg nem értettség és az elszigetelődés táplálja, belopja magát minden házba, az emberek lelkébe. A tizenhat éves Abdul kórházba kerül a rendőrökkel való összecsapás következtében. A fiú haverja, Vincent találja meg azt a pisztolyt, amit a zavargások során az egyik rendőr elveszített. Arra az elhatározásra jut, hogy ha meghal a barátja, akkor az életéért cserébe megöl egy rendőrt.

A francia Mathieu Kassovitz Vincent Cassel főszereplésével forgatott filmdrámája

simán beférhetett volna az 1996-os ceremónia legjobb idegen nyelvű filmes jelöltjei közé,

hiszen az az évi jelöltektől (Antonia története, A csillagos ember, Kvartett, Poussières de vie, Vágy és virágzás) eltérően szinte azonnal kultfilmmé vált.

Szemtől szemben (1995)

A legprofibb rendőr játszmája a legprofibb bankrabló ellen. Neil McCauley (Robert De Niro), a bűnözők királya az évszázad bűntényére készül. Vincent Hanna nyomozó (Al Pacino), a rendőrség legjobb koponyája viszont, aki már szinte mániákusan üldözi McCauleyt, bármi áron el akarja kapni. Hanna a leggyengébb láncszemet, Christ (Val Kilmer) figyelteti, akit a barátnője megzsarolásával próbál elkapni. A rablást végül sikeresen végrehajtják, a menekülési tervbe azonban hiba csúszik. A gyűlölethez hasonlóan szintén az 1996-os gálán lehetett volna esélye Michael Mann remekművének is – csak sajnos egyetlen jelölést sem kapott.

Ami, tekintve, hogy olyan nagyágyúk szerepelnek benne, mint Robert De Niro vagy Al Pacino, egészen megdöbbentő.

Szerelemre hangolva (2000)

Hongkong, 1962: Chow, a helyi napilap főszerkesztője és felesége új lakásba költöznek egy előkelő környéken. Ugyanazon a napon költözik melléjük Li-Zhen és férje. Feltűnő, hogy mindketten házastársuk segítsége nélkül költöztek be. Egyre több időt kezdenek együtt tölteni, miután párjuk munkára hivatkozva sokat marad távol. Egy napon rájönnek,

házastársaik éppen egymás szeretői.

A felfedezés sokkolja mindkettejüket. Chow azonban őriz egy titkot…

Wong Kar-wai alkotása a tartózkodás erotikájának filmje. Rendkívül érzékeny, lírai és melankolikus látomás, amelynek hősei sajátos időtlenségben élnek. A két szemérmes szerető a képzelődésben vagy néma felidézésben éli meg a legfelkavaróbb érzelmeket – tényszerű történés és képzeletbeli között a határok így bizonytalanul elmosódnak. Úgy tűnik, együtt szövik belülről, ki-ki a maga módján a megvalósíthatatlan szerelem állomásait. Legtöbbször nem is tudjuk, kié a fantáziakép: a férfié vagy a nőé, olyan felcserélhetők lesznek, ha nem éppen szándékosan azonosak. A megkettőzés költői (ir)realitásba vonja az ábrándot, a közelség csodáját sugallja, és megteremti a film aurájának bonthatatlan egységét.

Soha, néha, mindig (2020)

A Soha, néha, mindigben – amely az eredeti Never Rarely Sometimes Always háromtagúra rövidített magyar címével nem véletlenül idézi a román új hullámos abortuszdrámát, a 4 hónap, 3 hét, 2 napot – egy 17 éves pennsylvaniai lányt ismerünk meg, Autumn-ot, aki, miután

rájön, hogy terhes,

az első primitív és/vagy drasztikus kísérletek után (C-vitamin-túladagolás, saját hasának püfölése) megpróbál hivatalos úton segítséget kérni.

Mikor megtudja, hogy lakóhelyén szülei hozzájárulása is szükséges lenne a beavatkozás elvégzéséhez, legjobb barátnőjével (egyúttal unokanővérével), Skylarrel New Yorkba utaznak, hogy egy ottani abortuszklinikán vessenek véget a nem kívánt terhességnek. A két lány sokáig próbál úgy tenni, mintha normális városlátogatásra érkeztek volna, programokat is szerveznek maguknak, de hamar kiderül, hogy a dolog még várakozásaikhoz képest is megterhelő, traumatikus élmény – minden résztvevő számára.

„A Soha, néha, mindigre (...) lehet kiáltványként is tekinteni, ennek ellenére semmi sem áll távolabb tőle, mint a didaxis.

Az üzenete erőszakos módon való arcunkba kiáltása helyett apróbb (...) és brutálisabb fordulatok bemutatásával juttatja el a nézőhöz a mondanivalóját,

a tanulságot már nekünk magunknak kell levonni. Nem lesz nehéz” – írta a filmről a PORT.hu kritikusa.

Portré a lángoló fiatal lányról (2019)

A XVIII. századi Franciaországban Héloïse-ról (Adèle Haenel) portrét rendel grófi családja, hogy a festmény segítségével házasítsák ki. A fiatal lány viszont nem akarja elveszíteni a szabadságát, mindent megtesz a kényszerházasság ellen, így a bretagne-i szigetre érkező festőnő, Marianne (Noémie Merlant) társalkodónőnek adja ki magát, hogy megfigyelhesse a vonásait. A közös séták során Marianne-nak nemcsak arra kell vigyáznia, hogy Héloïse előtt ne derüljön ki az igazi feladata, de egyre nehezebben tud ellenállni a lány vonzerejének is. Kritikusunk – aki szerint a mű szívbe markolóan, érzékenyen és képileg is lenyűgözően beszél sorsról, szerelemről, vágyról, egyenjogúságról és önállóságról két csodálatos női alakítással a középpontban – ezt az alkotást választotta az évtized legjobb filmjének.

Ragyogás (1980)

Stanley Kubrick Stephen King azonos című regénye alapján készült mesterművének felvetése, hogy a legnagyobb terror, ami egy embert érhet, nem egy földönkívüli szörny támadása vagy egy végzetes kór – hanem a rettegés attól, hogy olyasvalaki, a családod egyik tagja fenyegeti az életed, akiről azt hitted, ő lesz, aki szeret, és megvéd, ha bajba kerülsz. Jack Torrance (akinek a szerepében Jack Nicholson élete egyik legjobb alakítását nyújtotta) feleségével és kisfiával a téli holtszezon idejére egy, a világtól elzárt kísérteties hotelbe költözik gondnoknak.

Ha az évszázados falak mesélni tudnának, hátborzongató történetek tucatjai kerülnének a felszínre.

Úgy tűnik, hogy Jack kisfia előtt nincsenek is titkai a háznak, mert látja a fürdőkádba fulladt nőt, az elegáns lakosztályban kivégzett férfit és az összes holt lelket, akik nem találnak nyugalmat. De lehet, hogy mindezek a rémképek csupán jeleznek valamit. A Jack agyát elborító őrületet, a folyamatot, amelynek hatására a szerető apa vérszomjas, gyilkos indulatokkal teli szörnyeteggé válik.

Nem a Ragyogás az egyetlen Kubrick-mű, amit teljes mértékben elhanyagolt az Akadémia, hiszen pályája során a mesternek mindössze négy filmje volt, ami eljutott a jelölésig: a Spartacus, a Lolita, a Dr. Strangelove és a Mechanikus narancs. 1980-as alkotása esetében viszont azért olyan feltűnő a mellőzés, mivel

(via Independent)

Nyitókép forrása: Budapest Film (A nagy Lebowski), Warner Home Video (Ragyogás) és InterCom (Szemtől szemben).