Ha nem lesz más megoldás, akkor ő finanszírozza majd a Megalopolis című álomprojektjét.
A keresztapa legendás rendezője még a 80-as évek elején vette a fejébe, hogy elkészít egy nagy költségvetésű sci-fit, meg is írta a forgatókönyvet, de végül más projektekre fókuszált. A kétezres évek elején újra komolyabban foglalkozott az ötlettel, 2001 közepén meg is kezdte a second unit jelenetek forgatását, a szeptember 11-i terrortámadás után azonban újra fiókba került a könyv. A Megalopolis arról szól, hogy egy pusztító katasztrófát követően egy építész utópisztikus formában akarja újrateremteni egész New York Cityt, és ezt a témát akkor túl érzékenynek érezte a rendező.
2019 áprilisában jött a hír, hogy Coppola mégis nekifut élete egyik legambiciózusabb filmtervének.
„Szokatlan, hatalmas szereplőgárdát mozgató, grandiózus alkotás lesz: ebben csúcsosodik majd ki minden korábbi próbálkozásom a filmmel, ez fogja képviselni az igazi hangom és törekvésem. Nem hasonlít semmilyen fősodorbeli alkotásra, vagy olyasmire, amiket mostanában gyártanak, de szándékomban áll még az idén elkezdeni a forgatást, és sokan bátorítanak is erre” – nyilatkozta akkor.
Most a Deadline-nak adott interjújában elmondta, hogy akár a saját vagyonát is beleteszi a filmbe, ha nincs más megoldás.
Ezen a ponton ez már olyan, mint egy vallási háború, nincs benne semmi észszerűség”
mondta, hozzátéve, hogy ebből a szempontból ő az elmúlt 20 vagy 40 évben semmit nem változott, az álomfilmjére most is hajlandó áldozni, akár 100 millió dollárt is. Itt vélhetően arra utalt, hogy korábban is kockáztatta már a saját vagyonát: a Szívbéli elkészítéséhez hitelt vett fel, és csődbe is ment utána. Később emiatt kellett a Keresztapa 3. rendezését elvállalnia.
A rendező 2022 őszén szeretné leforgatni a filmet, olyan színészekkel, mint Oscar Isaac, Forest Whitaker, Cate Blanchett, Jon Voight, Zendaya, Michelle Pfeiffer és Jessica Lange. A tervek szerint az a James Caan is csatlakozna a szereplőgárdához, akit A keresztapa Sonny Corleonéjával Coppola tett hollywoodi sztárrá.
A cselekmény részleteiről is elárult pár dolgot a rendező. A Megalopolis egy „római típusú” eposzi történet lesz (gondoljunk a Ben Hurra vagy Cecil B. DeMille filmjeire), és Catilina római szenátor és Cicero híres szembenállásán alapul majd. Catilina megfelelőjét Oscar Isaac alakítja, míg Cicero, aki itt New York össztűz alá vett polgármestere, Forest Whitaker lesz. A történet helyszíne egy modern korba helyezett „új Róma”, de nincs meghatározva, hogy pontosan melyik évben játszódik a cselekmény.
A költségvetést 100 és 125 millió közzé becsülik. Vannak magánbefektető érdeklődők, és Coppola hajlandó az ő ajánlataikkal megegyező összeget beletenni a filmbe, vagyis egyelőre bízik benne, hogy nem neki kell a teljes büdzsét előteremtenie.
via: Deadline