5 film, amit a kulisszák mögötti drámák tettek tönkre

Blake Lively és Justin Baldoni csatározása nem is volt olyan régen.

Egy film elkészítése nem mindig olyan gördülékeny folyamat, mint amilyennek a mozivásznon tűnik. Miközben a nézők csak a kész alkotást látják, a háttérben gyakran komoly feszültségek, viták és váratlan problémák nehezítik a forgatást. Most ezekről a történetekről számolunk be.

It Ends With Us - Velünk véget ér

Colleen Hoover bestseller regénye alapján készült el a Velünk véget ér című film. Justin Baldoni a rendezője, valamint az egyik főszerepet is ő alakította. Az alkotás másik sztárja pedig Blake Lively színésznő. A két fél azonban nem jött ki jól egymással a forgatásokon, sőt a négygyermekes édesanya beperelte a kollégáját.

A felek közötti konfliktusban felmerülő zaklatási, megfigyelési, médiamanipulációs és megfélemlítési vádak különösen kellemetlen párhuzamot mutattak a film központi témájával. Bár a produkció végül sikeresen teljesített a mozikban, a körülötte kialakult botrány sokak számára beárnyékolta az élményt – olyannyira, hogy még az írónő, Colleen Hoover is arról beszélt, hogy kellemetlen számára mindez, ami történt. Végül Blake Lively és Justin Baldoni 2026 tavaszán peren kívüli egyezséget kötöttek.

A bíróság előzőleg a Lively által benyújtott 13 vádpontból 10-et ejtett bizonyíték hiányában. Ez a döntés arra utalt, hogy a megállapodás kedvezőbb feltételeket biztosított Baldoni számára.

Nincs baj, drágám (2022)

Talán soha nem derül ki, hogy Harry Styles valóban leköpte-e Chris Pine-t Olivia Wilde botrányoktól hangos Nincs baj, drágám című filmjének velencei bemutatóján. Az viszont biztos, hogy a produkció körül rengeteg kérdés és találgatás alakult ki, miközben a forgatás valódi történéseiről keveset lehetett tudni.

Florence Pugh feltűnő hiánya a fontosabb sajtóeseményekről, Olivia Wilde és volt párja, Jason Sudeikis nyilvános jogi csatározása, valamint Shia LaBeouf váratlan távozása mind tovább növelték a film körüli feszültséget. A háttérben zajló események hamar nagyobb figyelmet kaptak, mint maga a mozi, amely végül nem tudta beváltani a hozzá fűzött hatalmas reményeket. Ez az az eset, amikor a kulisszák mögötti történet sokkal izgalmasabb lett, mint a vásznon látott alkotás.

Emellett pedig a rendező, Olivia Wilde és az elmúlt évek egyik legnagyobb sztárja, Harry Styles néhány évig párkapcsolatban éltek, miután a Nincs baj, drágám forgatásai során közelebb kerültek egymáshoz. Sok támadást kaptak a köztük lévő korkülönbség miatt, valamint a média csúnyán betámadta a színésznő-rendezőt, azt állítva, hogy elhanyagolja a gyerekeit. Nemrég Olivia Wilde egy podcastműsorban mesélt erről az időszakról, hozzátéve azt is, hogy a pletykák többsége egyáltalán nem volt igaz. 

Terminátor: Megváltás (2009)

Christian Bale 2009-ben kiszivárgott, indulatos kirohanása pillanatok alatt bejárta a világot, és komoly visszhangot váltott ki. A népszerű színész igen indulatosan beszélt az egyik stábtaggal. A Terminátor – Megváltás azonban már eleve nehéz helyzetből indult: ez volt az első olyan rész, amely Arnold Schwarzenegger nélkül próbált új irányt adni a sorozatnak, miközben továbbra is James Cameron eredeti világára épített.

A forgatókönyvet többször átírták, és bár a film körüli negatív sajtó nem tett jót a produkciónak, végül mégis nyereséges lett, így adott volt a folytatás lehetősége. A későbbi pénzügyi problémák és a gyártó cég, a Halcyon Productions körüli jogi viták azonban végül beárnyékolták ezt a sikert.

Penge: Szentháromság

Sok rajongó számára nem is maga a film, hanem a forgatás körüli botrányok maradtak a legemlékezetesebbek a Penge: Szentháromság kapcsán. A beszámolók szerint a harmadik rész munkálatai korántsem zajlottak zökkenőmentesen. Amikor a trilógia forgatókönyvírója, David S. Goyer átvette a rendezői feladatokat, Wesley Snipes állítólag egyáltalán nem támogatta a döntést.

A hírek szerint a színész annyira elzárkózott Goyertől és több stábtagtól, hogy gyakran csak üzenetekkel kommunikált velük. Bár a Penge: Szentháromság anyagilag sikeres lett, a negatív kritikák és a forgatás körüli rossz hírverés gyakorlatilag véget vetettek az önálló filmsorozatnak. Később Snipes még pert is indított a New Line Cinema és Goyer ellen, azt állítva, hogy nem kapta meg a neki járó teljes összeget.

Mi történt Baby Jane-nel? (1962)

Bette Davisnek és Joan Crawfordnak az 1960-as évek elején egyaránt nagy szüksége volt egy újabb sikeres projektre,  és a Mi történt Baby Jane-nel? pedig végül nagyon népszerű lett. A különleges hangulatú film egyszerre épített a régi Hollywood iránti nosztalgiára és a sötét, nyomasztó thriller elemeire, ám idővel mégsem csak maga az alkotás vált emlékezetessé. A két legendás színésznő közötti régóta húzódó ellentét ugyanis állítólag a forgatáson is tovább mérgesedett, és a kulisszák mögötti konfliktusok lassan érdekesebbé váltak, mint maga a végeredmény. 

A rajongók körében legendássá váltak a forgatásról szóló történetek: például az, hogy Davis egy verekedős jelenetben tényleg megrúgta Crawfordot, vagy hogy Crawford súlyokat varrt a ruhájába, hogy megnehezítse Davis dolgát egy jelenetben. Bár a film kasszasiker lett, és több Oscar-jelölést is kapott, a két színésznő közötti feszültség végül olyan komolyra fordult, hogy Crawfordot kirúgták a következő közös produkciójukból, mert egész egyszerűen ki nem állhatták egymást. 

Ez is érdekelhet!

6 sztárbotrány a 2000-es évekből, amit már sokan elfelejtettek

Talán azért Jennifer Aniston és Brad Pitt zűrös válása még sokaknak megvan...

Tovább

Forrás: Watch Mojo