Az amerikai Charles Bronson, a francia Alain Delon, a japán Toshirô Mifune és a svájci Ursula Andress a nagyszerű, de mára méltatlanul elfeledett Vörös nap főszereplői.
A hatvanas évek második fele, a hetvenes évek eleje jelentette a spagettiwestern hőskorát, amikor hollywoodi sztárok olcsó, de jól megírt és rendezett vadnyugati történetének sorát forgatták le, akár egyszerre is. Annyi remekmű született ebben az időszakban – sok feledhető alkotás mellett -, hogy néhányról hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Ilyen az angol Terence Young (James Bond: Dr. No, Várj, míg sötét lesz) rendezte Vörös nap (1971) is, amelynek sokkal sikeresebbnek kéne lennie még ma is, hiszen három kontinens legnagyobb sztárjai játszanak benne.
Az 1870-et írunk, új japán nagykövet érkezik az Egyesült Államokba, aki vasúton igyekszik Washingtonba, hogy átvegye az állomáshelyét. Csakhogy a vonatot banditák támadják meg, és a főnökük, Gauche (Alain Delon) a jókora készpénzzsákmány mellett magával viszi azt az aranyozott katanát is, amit a japán császár küldött Grant elnöknek. A nagykövet hét napot ad testőrének, Kurodának (Toshirô Mifune), hogy visszaszerezze a kardot,
különben neki és a szamurájnak is harakirit kell elkövetnie.
Szerencsére Kurodának van egy kelletlen segítsége, az a Link nevű rabló (Charles Bronson), akit főnöke elárult, majd magára hagyott. Link a rabolt pénzért neki járó jussért hajlandó elkísérni a japán harcost, de többször is próbál megszabadulni tőle – nem sok sikerrel. Ha a nevek furcsának tűnnek, nem véletlen, a Link németül, a Gauche franciul jelent "bal"-t.
A megoldást végül a bandafőnök szeretője, Cristina (Ursula Andress) hozza, ám addig még szembe kell hőseinknek néznie egy komancs törzs harcosaival, néhány árulással és Gauche ravaszságával. A közös kalandok során a szamuráj és a cowboy megtanulja tisztelni egymást, és vállvetve küzdenek – miközben a hét nap lassan, de biztosan jár le. Terence Young sok új elemet hozott a filmbe, pontosabban
sikeresen ötvözte a szamurájfilmek szigorú koreográfiáját és szabályrendszerét a westernek jóval lazább műfaji elemeivel,
az eredmény pedig remek lett.
Mivel egy kisebb európai stúdió készítette (francia-spanyol koprodukcióban) a Vörös napot, Amerikában szinte alig vetítették. Európában viszont komoly sikere lett, nyilván elsősorban Delon, Andress és az itt már Akira Kuroszava filmjeinek köszönhetően rendkívül népszerű Mifune nevének köszönhetően – Maurice Jarre zenéje is külön figyelmet kapott. A japán fogadtatás azonban még ennél is sikeresebb volt.
Egy baki, amivel Kuroszava örökre megváltoztatta az akciófilmeket
Nélküle nem élvezhetnénk a vérgejzírt a Tarantino-filmekben.
Tovább
Ebben persze volt némi szerepe a már emlegetett mesternek, Kuroszavának. Az ő egyik legismertebb munkájában, A hét szamurájban (1954) szerepelt ugyanis a Vörös nap egyik sztárja, Toshiro Mifune, míg a japán közönség a film amerikai remake-jéből, A hét mesterlövészből (1960) ismerte Charles Bronsont. Utóbbi ennek köszönhetően irtózatos nagy sztárnak számított akkoriban a szigetországban, ha nem is akkora, mint a „japán John Wayne-ként” emlegetett Mifune, aki állítólag az egész stábra főzött a forgatás alatt, megismertetve velük a japán konyha akkor még szokatlan ízeit. A film egyébként fillérekből készült, de nem látszik rajta, ráadásul közben mindenki máson is dolgozott: Bronson például a Chato földjét forgatta egy közeli helyszínen, míg Delon hétvégenként Párizsban lépett fel, ahová repülő vitte. Érdekes idők voltak ezek!
Charles Bronson apacsnak is remek volt
Bár a Chato földjét bemutatásakor a legtöbb kritikus kétkedéssel fogadta, hamar kiderült, hogy a mindenét elveszítő, szótlan apacs harcos bosszúmeséje meghaladta korát - ráadásul egy fontos kapcsolat kezdetét jelentette.
Tovább
A film rekordnézettséget hozott Japánban: harmincöt hétig volt a toplisták élén, ennek eredményeként kérték fel Charles Bronsont egy japán férfi kölni reklámozására, amiért rengeteg pénzt kapott: négy napi munkáért $100,000 –t. A rettenetesen rossz reklám itt nézhető meg.
Bár ekkorra már rengetegen látták hangalámondásos VHS verzióban, a hazai nézők hivatalosan először a televízióban nézhették meg a filmet, a „premierje” 1988. december 30-án volt a Magyar Televízió egyes műsorán. Az eredeti magyar változatban olyan neves színészek kölcsönözték hangjukat a főszereplőknek, mint Koncz Gábor (Charles Bronson), Szakácsi Sándor (Alain Delon) és Helyey László (Tosiró Mifune).
