Ezek a filmek idióta bűnös élvezetnek tűnnek, ám bebizonyítják, hogy valódi érték is van bennük.
1. Dogma (1999)
A kilencvenes évek második felében nehezen lehetett viccesebb alkotót találni Kevin Smithnél, akinek számtalan klasszikus vígjátékot köszönhetünk, no meg Jay és Néma Bob párosát is. A két bajkeverő mellékszereplőként jelent meg a Dogma című angyalos-démonos vígjátékban, amelyben a valóságban is jóban lévő Ben Affleck és Matt Damon alakították a főszerepeket. A szokásos altesti humor mellé azonban ezúttal valóban mély és gondolatébresztő filozofálgatásokat kaptunk a vallásról és a hit természetéről, valamint ember és Isten kapcsolatáról. Smith nemcsak egy remek vígjátékot készített el a Dogmával, hanem egy elképesztően okos és komplex filmet is.
Elérhető az Apple TV-n.
2. Superbad (2007)
A világ leggázabb tinédzserei (Michael Cera, Jonah Hill és Christopher Mintz-Plasse) próbálják elveszíteni a szüzességüket Greg Mottola modern klasszikusában, miközben sorra keverednek egyre arcpirítóbb és idiótább helyzetekbe. A Superbad azonban valamiért nemcsak egy kanos tinivígjátékként működik, hanem egy őszinte, szívhez szóló felnövéstörténetként is, amely a barátság fontosságáról szól a változó korokban. Mindhárom karakter (még McLovin is!) átérezhető, szívhez szóló lezárást kap a film végén, amikor rájönnek: igazából nem is azt akarták, amiről azt hitték, hogy akarják.
Elérhető az Apple TV-n, a Prime Videón és a Rakuten TV-n.
3. Ki nevet a végén (Funny People; 2009)
Akadnak nézők, akiket valószínűleg a világból is ki lehetne kergetni azzal, ha megpróbálnánk megnézetni velük egy több mint kétórás vígjátékot Adam Sandlerrel és Seth Rogannel a főszerepben. A Funny People azonban valahogy mégis elképesztően távol esik a két komikus által oly sokszor képviselt fingós-dugós-drogozós humortól, és egy okos, meglepően valóságszagú portrévá válik Hollywoodban küszködő komikus főszereplőiről. A film nemcsak arról szól, hogy vicces emberek vicceseket mondanak, hanem a színfalak mögött bevezet mindennapi életükbe, ahol pont olyan emberi és mindennapi problémákkal kell szembesülniük, mint bármelyikünknek. Köztük van az elmúlás is, amit pedig főleg nem tudnak csak úgy kiröhögni.
Elérhető az Apple TV-n, a Prime Videón és a Rakuten TV-n.
4. Pancser Police (2010)
Már azelőtt sem kerülte a komoly témákat Adam McKay, hogy belekezdett volna az afféle vad, valóságos sztorik alapján készült, komolyabb filmek gyártásába, mint A nagy dobás, vagy az Alelnök. A Tesó-tusáról is szokás mondani, hogy az egész egy metafora a Bush-korszakra, ám a 2010-es Pancser Police volt az a film, ahol már tényleg tapinthatóak és egyértelműek lettek a McKay által behozott áthallások. A két idióta zsaru (Mark Wahlberg és Will Ferrell) története a 2008-as pénzügyi világválság által megrázott New Yorkban játszódik, McKay pedig a főszereplő bolondok mellett a korrupt és kapzsi Wall Street-i hatalmasokat is szatírája célkeresztjébe helyezi.
Elérhető az HBO Max-on, az Apple TV-n, a Prime Videón és a Rakuten TV-n.
5. Koszorúslányok (2011)
Nem csoda, hogy 2011 egyik legsikeresebb vígjátéka lett a Paul Feig által rendezett Koszorúslányok, amelynek esze ágában sem volt egy afféle bárgyú romkomnak lenni, mint amit a cím és a fülszöveg sejtetett. A film azzal vonult be a komédiatörténelembe, hogy végleg bebizonyította: igenis tudnak a lányok is pont olyan gusztustalanul viccesek lenni, mint a fiúk. Az agyeldobós komédiában a mindig tökéletes Kristen Wiig dúlja-fúlja végig legjobb barátnője (Maya Rudolph) esküvői felkészülését, no meg Melissa McCarthy is beugrik az áttörést jelentő szerepében, hogy még elborultabbá tegyen mindent, ami a vásznon történik. Fontos, okos és kihagyhatatlan film lett hát a Koszorúslányok című alkotás, bármennyire meglepően is hangzik el.
Elérhető a Disney+-on, az Apple TV-n, a Prime Videón és a Rakuten TV-n.
6. Vademberek hajszája (2016)
A Vademberek hajszája elsőre egy bugyuta vígjátéknak tűnhet, első blikkre idegesítő gyerekszínésszel. Ám amint megtudjuk, hogy az alkotást Taika Waititi rendezte, másik főszereplője pedig a nemrég elhunyt, zseniális Sam Neill, még a Ricky Bakert alakító Julian Dennisonnak is hajlandóak leszünk adni egy esélyt. A fiatal, elsőfilmes színész pedig abszolút meghálálja azt: idegesítő bullyból a film szívévé és lelkévé válik, Neill karakterével felépülő barátsága pedig az egyik legmeghatóbb egymásra találás, amit az évszázadban filmre vittek. A Vademberek hajszája játékideje során egyik percben dőlünk a röhögéstől, a másikban viszont már legszívesebben könnyeznénk: kevés filmnek sikerül ezt olyan természetesen és könnyedén elérnie, mint ennek a mesterműnek.
Elérhető a Netflixen és az Apple TV-n.
7. Sorry to Bother You (2018)
Mégis mi ez? - tehetnénk fel jogosan a kérdést a Sorry to Bother You alapkoncepcióját hallva. A szürreális és komikusan színes világban játszódó mesében egy fiatal fekete telefonos ügynök (Lakeith Stanfield) ér el óriási sikert azzal, hogy a telefonban úgy tesz, mintha fehér lenne azáltal, hogy a Fehér Hangját (David Cross) használja. Kitalálhatatlan még ekkor, milyen hajtűkanyarokat fog venni a film, és hogyan jut el a rabszolgaként dolgoztatott ló-ember hibridek forradalmáig. Az egész pont olyan vicces, mint amennyire sokkoló, ráadásul Boots Riley rendező politikai hozzáállását sem rejti véka alá a filmben. Készüljünk fel arra, hogy a megtekintése után érvelgetni és veszekedni lesz kedvünk, de ez is hozzátartozik az élményhez.
Elérhető az Apple TV-n és a Rakuten TV-n.
Vígjátékok, amiket a kritikusok lehúztak, a közönség viszont imádott
Van olyan, hogy a nézők imádják azokat a vígjátékokat, amiket a kritikusok jól lehúznak, és az ízlésbeli különbség tökéletesen lemérhető a Rotten Tomatoes nevű oldal összesítésein, ahol mindkét oldal ítélete számszerűsítve van.
Tovább










