Ezek a filmek majdnem tökéletesek, kivéve egy-egy borzalmas jelenetet.

1. A túlmagyarázás – Psycho (1960)

Nem bízott eléggé a saját közönségében Alfred Hitchcock, amikor úgy gondolta, hogy a Psycho végén egy hirtelen bemutatott orvoskarakter által pontosan elmagyaráztatja, mégis mi baja van a film főgonoszának, Norman Batesnek (Anthony Perkins). A sztori szerint a magát néha saját anyjának képzelő, az ő nevében gyilkoló férfi intézetbe kerül, miután elkapják. Itt rágja a néző szájába Dr. Akárki, hogy miben áll a férfi személyiségzavara, és hogy pontosan miért követte el a gyilkosságokat. Lehet, hogy akkoriban kevesebb film született őrült sorozatgyilkosokról, és nem ártott valamiféle részletesebb magyarázat. Viszont az, hogy a feszültségkeltés mestere egy ilyen unalmas, összecsapott jelenetben, utólag darálta le a tudnivalókat, mindenképp méltatlan az amúgy tökéletes thrillerhez.

2. Sonny nem tud ütni – A keresztapa (1972)

Szinte lehetetlen belekötni Francis Ford Coppola mesterművébe, azonban az elejétől a végéig tökéletes filmbe vitán felül becsúszott egy csúnya hiba. Ez Sonny (James Caan) karakteréhez köthető, aki az egyik jelenetbe húga bántalmazó férjét veri laposra. Igen ám, de a jelenet koreográfiája elég hiteltelenné teszi az agyabugyát. Caan mozgása egészen valószerűtlen a jelenetben, és többször is világosan látszik, hogy ütései el sem érik színésztársa arcát. Persze-persze, egy forgatáson fő a biztonság, de több gyakorlással, pontos vágással és hitelesebb koreográfiával simán meg lehetett volna ezt úgy csinálni, hogy jól nézzen ki a vásznon.

3. CGI-Jabba – Star Wars – Egy új remény (1977)

Ez a jelenet csak utólag került bele a Star Wars első részébe, amikor George Lucas úgy gondolta, hogy ideje felújítani modern effektekkel a klasszikus filmet. 1977-ben még emberi színésszel forgatták le Jabba első kánonbéli megjelenését, ám ez kimaradt a moziváltozatból: a hutt végül A Jedi visszatérben jelent meg először. Ám az 1997-es felújított verzióban Lucas ismét elővette a jelenetet, és CGI-verzióra cserélte benne a karaktert, amely valami döbbenetesen hiteltelen és ronda lett. Egyetlen pillanatra sem hisszük el, hogy Harrison Ford mellett tényleg egy fenyegető gengszter csúszik-mászik, hanem egy rossz videojáték karakterének tűnik a fenyegetőnek szánt szereplő.

4. A szexuális zaklatás fája – Evil Dead (1981)

A mai napig imádják a horrorvígjátékok kedvelői Sam Raimi meghatározó filmjét, amelyben Bruce Campbell nyújt feledhetetlen alakítást. A nagy baromkodásban egy ponton azonban Raimi túl messzire ment: inkább zavaró és ízléstelen, mint kellemesen polgárpukkasztó az a jelenet, amelyben az Ellen Sandweiss által alakított Cheryl Williamst szexuálisan is zaklatja egy életre kelt, gonosz fa, mielőtt meggyilkolja őt a növényzet. Ezt már negyven évvel ezelőtt is rossz volt nézni, és egyáltalán nem is öregedett jól.

10 horror, ami nem is ijesztő

Kevés a jó horrorfilm, aminek jó a története, a karakterei, és még félelmetes is. Összeszedtünk néhányat a sok-sok közül, amelyek nem ilyenek, de folytatásokkal most nem foglalkoztunk, mert azok általában mind rosszak.

Tovább

5. A debil tűzmadarak – Fantasztikus labirintus (1986)

Mai szemmel nézve a Fantasztikus labirintus egésze is elég hajmeresztő, de a szükségtelen tűzmadaras jelenet aztán tényleg több a soknál. Jim Henson és David Bowie pszichedelikus mesterművének egyetlen gyenge pontja a cselekményből is kilógó, vizuálisan is ergya madarak dala és tánca, amely még a főszereplő kislányt (Jennifer Connelly) is sokkolja, nemhogy a nézőt. A furcsa lények aztán olyan hirtelen tűnnek el a filmből, mint ahogy érkeztek, és még csak meg sem említik őket a játékidő maradék részében.

6. A gagyi zuhanás – A szökevény (1993)

Egy igazán kitűnő thriller kulcsjelenetét rontja el egyetlen borzalmas effekt. Amikor Richard Trimble (Harrison Ford) egy igazán szorult helyzetben kerül szembe az őt üldöző zsaruval (Tommy Lee Jones), inkább úgy dönt, hogy a mélybe veti magát, mintsem ártatlanul visszamenjen a börtönbe. A jelenet mindkét karakterről nagyon sokat elárul, ráadásul elképesztően jól építi a feszültséget. Egészen a zuhanás pillanatáig, amikor teljesen nyilvánvalóan látszik, hogy nem egy valódi ember, hanem egy bábu ugrik le a vízesésbe.

7. Egy patkány, érted?! Egy patkány! – A tégla (2006)

Nagyon sok szó esik a patkányokról Martin Scorsese kései mesterművében. A rendőrség és a maffia is egy-egy beépített embert keres, senki sem bízik senkiben, Jack Nicholson pedig már lassan tökéletesre csiszolja patkányimpresszióját. A metaforát a legutolsó jelenetben vizualizálja is Scorsese, ám ezt túlságosan nyilvánvalóan, arcbamászósan teszi. A legutolsó snittben ugyanis láthatjuk, ahogy egy patkány szalad el a kamera előtt: ez a megoldás túl nyilvánvaló, és egyáltalán nem méltó a mesterhez. A legrosszabb pedig az benne, hogy egy amúgy hibátlan film legutolsó másodperceit barmolja el a rágcsáló.

8. Tarantino cameója – Django elszabadul (2012)

Quentin Tarantino karrierje alatt több filmjében is megjelent, ám cameója a Django elszabadulban annyira gáz lett, hogy azóta nem láttuk a vásznon. A filmben Tarantino egy ausztrál rabszolgatartót alakít, akinek a kezei között köt ki Django (Jamie Foxx) a film vége előtt. A Tarantino által alakított gonoszt elég gyorsan elteszik láb alól, de addigra már bőven sikerül bemocskolnia az amúgy remek filmet: ausztrál akcentusa döbbenetesen rossz, jelenléte elvonja a néző figyelmét. A számos remek kritika ellenére alig találni olyat, akinek tetszett volna az, hogy a rendező belerakta magát saját filmjébe.