Walter Murch, az Apokalipszis most és Az angol beteg három Oscar-díjjal jutalmazott vágója egyszer úgy fogalmazott a mesterségével kapcsolatban, hogy „a vágással ma már szinte mindenki foglalkozhat belépő szinten, és még örömét is lelheti benne. De a vágás magasabb szintre emeléséhez ugyanolyan odaadás és kitartás szükséges, mint bármely művészeti ág esetében.” A jó vágó onnan ismerszik meg, hogy a munkája a néző számára észrevétlen marad. Ha a vágás jó, akkor a film is jó. Ha viszont a történet, a látvány vagy a filmzene megbicsaklik, és kizökkenti a nézőt, az azt jelenti, hogy a vágó nem végezte jól a munkáját, így az adott produkció nem állt össze koherens egésszé. És vannak még a Walter Murch-féle, díjhalmozó korszakos zsenik, akiknek a feszes tempójú filmjelenetei örökre beleégnek az agyunkba a Lisverse.com az ő munkásságukat rangsorolta az alábbi TOP10-ben.

VIGYÁZAT, ENYHE SPOILERVESZÉLY!

10. Isten városa (2002)

A film cselekmény Rio de Janeiro nyomornegyedének szegények lakta utcáin zajlik: két különböző utat bejáró fiú útját követhetjük nyomon 15 éven át, a '60-as évek végétől a '80-as évek elejéig. Az egyikből fotós lesz, a másikból drogdíler. A film rövid történetek sorozatán keresztül mutatja be életútjukat, melyekből sokszor igen rövidre sikeredett sorsok rajzolódnak ki. A vágó, Daniel Rezende briliáns módon, kiváló technikai tudással alkalmazta az éles váltásokat az események két síkja között. Különösen a film legelején tett ki magáért, amikor be kell mutatni a nézőknek a főhősöket – nem csoda, hogy 2003-ban BAFTA-díjat kapott a vágásért (valamint egy seregnyi további rangos trófeát). 

9. A szakasz (1986)

Oliver Stone 35 évvel ezelőtt bemutatott kultfilmjében az ifjú Chris Taylor (Charlie Sheen) önkéntesnek jelentkezik a vietnámi háborúba. Ahhoz az egységhez osztják be, amelyet Elias őrmester (Willem Dafoe) és Barnes őrmester (Tom Berenger) vezetnek. Elias betartja a játékszabályokat, törődik az embereivel. A kegyetlen Barnest viszont csak a harc  érdekli, neki és embereinek semmi sem számít, hidegvérrel kivégzik az ártatlanokat is. Amikor Eliasnak sikerül megakadályoznia az újabb mészárlást, a feldühödött Barnes lelövi. Chris sejti, mi történt. Mielőtt azonban az ügy kipattanna, a vietkongok támadásba lendülnek... A Listserve toplistájába természetesen az Elias őrmester halálát bemutató jelenet került be (ez szerepel egyébként a film plakátján is), mivel a vágó, Claire Simpson itt igen érzékletesen keverte hozzá egy pergő akciójelenethez a melankolikus zenét, a lassított felvételeket és a közeli képeket – abszolút megérdemelten kapott érte Oscar-díjat 1987-ben.

8. Száll a kakukk fészkére (1975)

Milos Forman 1975-ös kultfilmje egy elmegyógyintézetben játszódik, ahová McMurphy, a kisstílű bűnöző (Jack Nicholson) a börtön helyett záratja magát. Hamarosan rájön: a lakók, akik vele ellentétben nem tettetésből kerültek ide, semmivel sem bolondabbak nála, annál inkább bolond a világ, amely idejuttatta őket. A történet többi szereplőjének élete mind egy-egy dráma, aminek már csak végkifejletével találkozunk. McMurphyről hamar lehull a kívülállás páncélja, és megpróbál segíteni társain, akiken látja: az orvostudomány köntösébe bújtatott érzéketlenség és álszent gyógyítás - valójában fegyelmezni, idomítani akarás - csak rontja állapotukat. A film három vágója, Sheldon Kahn, Lynzee Klingman és Richard Chew kiváló munkát végzett (bár Oscar-nem kaptak érte, BAFTA-díjat igen), főleg annál a résznél, amikor McMurphy az elektrosokk után egy leszedált zombiként tér vissza a társaihoz, akiknek a feszült arcára egyenként vált át a kép, és a néző szinte velük együtt izgul a főhősért. Ekkor Jack Nicholsonból váratlanul kirobban a nevetés, és kiderül, hogy McMurphy végig a bolondját járatta velük, nem is sütötték ropogósra az agyát.

7. A bárányok hallgatnak (1991)

Jonathan Demme 1991-es, izgalmas thrillerében Dr. Hannibal Lecter (Sir Anthony Hopkins) az egyik legveszedelmesebb pszichopata gyilkos. Évek óta szigorúan őrzött börtönben ül, de az FBI-nak most a segítségére van szüksége. Valaki ugyanis a módszereit utánozza, és remélik, hogy az őrült orvos segítségükre tud lenni. Clarice Starling ügynök (Jodie Foster) kapja a feladatot, hogy férkőzzön Lecter bizalmába, és próbálja meg rávenni a segítségre. Ám a dolog nem egyszerű, Dr. Lecter ugyanis nem csak őrült, de hihetetlenül intelligens is, így Clarice-nek nincs könnyű dolga... Az ügynöknő kiszolgáltatottságát igen leleményesen mutatta be Craig McKay vágó abban a kultikus jelenetben, amikor a kamera felváltva mutatja az üvegkalickában raboskodó Dr. Lectert és a távolságtartó, megszeppent Clarice-t, majd minden vágás után egyre közelibb képen látjuk „Hannibalt, a kannibált”, aki még külön fel is szólítja az ügynöknőt, hogy lépjen még közelebb az üvegfalhoz...

6. Tizenkét dühös ember (1957)

Sidney Lumet nevezetes tárgyalótermi krimijében a címbéli tizenkét esküdtnek látszólag egy sima gyilkossági ügyben kell ítéletet hoznia. A vádlott bűnösségét azonban annyi tökéletesen egybevágó tény bizonyítja, hogy az egyik esküdtben felmerül a gyanú: a dolog túlságosan is egyszerű, és nem ártana alaposabban megbeszélni a tárgyalóteremben hallottakat. Kezdetben tizenegyen vannak egy ellen, ám a helyzet fokozatosan változni kezd, és percek múlva már nem is egy gyilkossági ügyről szól a történet, hanem a bennünk lévő előítéletekről, félelmekről, szerepeinkről, vagy éppen rejtegetni kívánt gyengeségeinkről. Carl Lerner vágó egy egyszerű, de nagyon hatékony trükkel mutatta meg képi formában is azt, hogy itt egyetlen különvélemény áll szemben tizenegy egyhangú szavazattal: amíg a többségi álláspontot képviselő többi esküdtet kettesével vagy hármasával mutatja a kamera, a 3-as számú esküdtet (Lee J. Cobb) mindig közeli képen látjuk, így nem látszódik mellette a teremben ülő többi esküdt. 

5. Patyomkin páncélos (1925)

Szergej M. Ejzenstein ezt az egyszerűen, de igen hatásosan megkomponált fekete-fehér némafilmjét az 1905-ös odesszai kikötői felkelés 20. évfordulójára forgatta. Nemcsak a Szovjetunióban, de Nyugaton is nagy feltűnést keltett a rendező merőben szokatlan ábrázolásmódja. Bár a korabeli cenzúra több európai országban (köztük Németországban és Magyarországon) betiltotta a Patyomkin páncélost, a világ filmkritikusai számára mindmáig a filmművészet csúcsát jelenti, az ejzensteini attrakciós montázs pedig ma már egyetemi tananyag. A történet a címbéli Patyomkin hajó matrózairól szól, akik Vakulincsuk (Alekszandr Antonov) vezetésével elhatározzák, hogy csatlakoznak az odesszai kikötőben sztrájkoló munkásokhoz, és megtagadják, hogy egyenek a férges húsból készített ebédből. A kapitány lelőné a parancsmegtagadókat, de a legénység átáll Vakulincsuk oldalára. A kialakult harcban a tiszteket lefegyverzik, a kapitányt lelövik, ám Vakulincsuk is halálos sebet kap. Holttestét partra szállítják, a város népe gyászolja. A kikötői lépcsőn gyülekező tömeg ellen kivezénylik a katonaságot, és esztelen mészárlás kezdődik. A flotta hajói is felsorakoznak a lázadók elfogására, ám a matrózok szolidárisak a Patyomkinnal, amely így győztesen kifuthat a tengerre. A film leghíresebb pillanata, a lépcsőn lelőtt anya mellől leguruló babakocsi jelenete (amelynek Ejzenstein nemcsak a rendezője volt, de a vágója is) azóta számtalan filmben visszaköszönt már, a Szellemirtóktól kezdve az Aki legyőzte Al Caponétig.

4. Dühöngő bika (1980)

Martin Scorsese 1980-as kultfilmjében Robert De Niro alakította a valóságban is létező ökölvívót, az utcán felnőtt Jake LaMottát, aki a brutális harcmodora miatt kapta a Bronxi Bika nevet. 1948-ban szerezte meg a középsúlyú világbajnoki címet. Sikerét és hírnevét azonban beárnyékolta zaklatott magánélete: a pénzét italra és nőkre költötte, a címét elveszítette, a családja szétesett, végül pedig börtönbe került. A Scorsese-film vágója, Thelma Schoonmaker abszolút megérdemelten kapott Oscar-díjat 1981-ben a Dühöngő bikáért (majd később az Aviátorért és A tégláért is), elég csak felidézni a fenti, gyors vágásokkal, lelassított és begyorsított jelenetekkel feszessé tett, izgalmas küzdelmet, amikor Sugar Ray Robinson véresre püföli LaMottát.

3. Ryan közlegény megmentése (1998)

Steven Spielberg igencsak látványosan megmutatta 1998-ban, mennyire pokolian életveszélyes vállalkozás volt a normandiai partraszállás 1944. június 6-án. A film elején egy hihetetlenül feszült jelenetsorba összevágott, már-már videójátékokba illően átélhető formátumban nézhettük végig azt, ahogy a csónakokból fedezékbe igyekvő szövetséges katonák ellenséges géppuskatűzbe kerülnek, és csak alig néhányan vergődnek közülük partra a rengeteg halott, sebesült és cafatokra szakadt emberi testrész között. Miller százados (Tom Hanks) az óriási áldozatokat követelő, de végül sikeres D-nap után újabb lehetetlen küldetést kap: egy kis csapat élén be kell hatolnia az ellenséges hátországba, hogy felkutasson egy amerikai katonát, James Ryan közlegényt (Matt Damon), akit a főparancsnokság utasítására azonnal haza kell szállítani, mivel három bátyja a háború különböző frontjain szinte egyszerre vesztette életét. Csakhogy a veszélyes úton mindenkiben felmerül a kérdés: vajon miért ér Ryan közlegény élete többet, mint az érte küldött kilenc emberé? A film 1999-ben öt Oscar-díjat nyert: Spielberg lett a legjobb rendező, Michael Kahn pedig a legjobb vágó.

2. A bennfentes (1999)

Michael Mann 1999-es kultfilmjében Jeffrey Wigand (Russell Crowe) kutatási vezetőként dolgozik az egyik legnagyobb dohányipari cégnél. Amikor a cég olyan kísérletekbe kezd, amely a nikotinfüggés felgyorsítását célozza, Wigand tiltakozik, ezért kirúgják. Mivel elismert tudósnak és abszolút bennfentesnek számít, tanúvallomása felbecsülhetetlen jelentőséggel bír az évszázad perében, amit a dohánygyárak ellen indítottak. Egy Lowell Bergman nevű dörzsölt tévériporternek (Al Pacino) sikerül rávennie, hogy álljon a nyilvánosság elé, a dohánygyárak könyörtelen támadására azonban már nem tudja felkészíteni. Bár a három vágó, David Rosenbloom, William Goldenberg és Paul Rubell csak Oscar-jelölést kapott ezért a filmért (a díjat a Mátrix happolta el előlük), a fenti jelenetet, amelyben Russell Crowe és Al Pacino egy asztalnál ülve beszélget, azóta is a 180 fokos szabály iskolapéldájaként tartják számon a filmkészítésben. Utóbbi lényege nagyjából annyi, hogy a jelenetben lévő két karaktert két oldalról is egy-egy kamera veszi, így vágásokkal el lehet érni azt a hatást, hogy a jelenet elején a bal illetve a jobb oldalon lévő szereplő a következő snittben úgy kerüljön át a jobb illetve a bal oldalra, hogy tulajdonképpen egy tapodtat sem mozdultak el a helyükről (lásd a fenti videót 2:06-tól).

1. Magánbeszélgetés (1974)

A lista első helyére Francis Ford Coppola 1974-es, Cannes-ban Arany Pálmával díjazott krimije került, melynek főhőse, Harry Caul (Gene Hackman) profi lehallgató szakember, aki gondosan ügyel arra, hogy a munkáját sohase keverje össze a magánéletével. Legújabb megbízása egy fiatal pár nyomon követése, beszélgetéseik rögzítése. Az egyik felvételen Harry nehezen értelmezhető szövegmaradványokra bukkan, amelyek egy gyilkosságra utalnak, ezért elhatározza, hogy alaposabban utánajár az ügynek... A két vágó, Richard Chew és Walter Murch BAFTA-díjas munkája különösen ott válik hallatlanul izgalmassá, amikor Harry és a kollégája a szekrénnyi orsós magnetofonok mellett egymással diskurálnak, mialatt annak a párocskának a szalagra rögzített beszélgetését hallgatják, akiket a néző közben a képen is lát.