Andrew Dominik Netflixen elérhető Marilyn Monroe-filmje, a Szöszi már a bemutató előtt kivágta a biztosítékot néhány rajongónál. Volt, akit az is zavart, hogy a szőke szépség szerepét egy kubai színésznő, Ana de Armas kapta meg, akinek az akcentusától sem sikerült teljesen megszabadulnia – ami persze nem csoda, mert a színésznő 18 évesen tanult meg angolul –, mások azt nehezményezik, hogy a film keveri a fikciót a valós eseményekkel, és a korhatáros jelenetekkel sem spórol.

A „biopic” ebből a szempontból az egyik legnehezebb műfajnak számít, mert szinte lehetetlen az összes nézői elvárásnak megfelelni. Lássuk a filmtörténet legmegosztóbb életrajzi filmjeit!

Bohém rapszódia

Brian Singer Freddie Mercury-filmje hatalmas sikert aratott, négy Oscar-díjat nyert, és egy időre a klasszikus rockéletrajzokat Hollywood legmenőbb alműfajává tette. A zenekar feketeöves rajongói azonban felháborodtak a film nem kevés történelmi pontatlanságán – többek közt az időrend megkavarásán –, sőt egyesek szerint Mercury szexualitásának és AIDS-diagnózisának ábrázolása már a filmalkotói felelőtlenség fogalmát is kimerítette.

Sokan megdöbbentek azon is, hogy a film a legjobb vágás Oscar-díját is megnyerte, miközben több olyan jelenet is közröhej tárgya lett a neten, ami elég dilettáns módon van megvágva. (John Ottman később azzal védekezett, hogy a rendezőcsere miatt nem volt elég ideje a precízebb munkára.)

Richard Jewell balladája

Sok kritikus a Richard Jewellt Clint Eastwood egyik legerősebb kései filmjének tartja – többek közt mi is –, de a filmet komoly és jogos kritikák érték az atlantai újságírónő, Kathy Scruggs (Olivia Wilde) ábrázolása miatt. A Jewellt először gyanúsítottként említő újságírónőt (Olivia Wilde) a film egy ellenszenves, gátlástalan libaként mutatja be, aki lefekszik egy FBI-ügynökkel az információért cserébe, csakhogy ilyen nem történt. Valószínűleg az FBI szivárogtatta ki a dolgot, hátha hibára kényszerítik a gyanúsítottat, a fiatalon elhunyt Scruggs pedig valójában közszeretetnek örvendett a kollégái körében.

Bár egyesek (köztük Wilde is) azzal védték a döntést, hogy ez a változtatás a művészi önkifejezés része, és a sztorinak kifejezetten jót tett, nehéz tapsolni annak, hogy a filmesek egy olyan valós személyt sároztak be, aki már nem él, így nem tudja megvédeni magát.

A Gucci-ház

A legendás divatmárkát, a Guccit övező családi botrányok elmeséléséhez Ridley Scott egy nagyon komoly sztárgárdát hívott segítségül, ami persze az egekig srófolta a filmmel szemben támasztott elvárásokat. Nem is tudott ennek megfelelni a produkció, ráadásul a Gucci család tagjai már a bemutató előtt kifogásolták a filmet, mondván, hogy az alapjául szolgáló könyv számos pontatlanságot és csúsztatást tartalmaz.

A premier után pedig közleményt adtak ki arról, hogy Scott és a film producerei "nem vették a fáradtságot, hogy konzultáljanak a divatbirodalom örököseivel", így történhetett meg, hogy családtagjaikat "gengszterként, tudatlanként és érzéketlenként" ábrázolták, emiatt pedig  jogi lépéseket fontolgatnak. Al Pacino és Jared Leto karikatúraszerű alakításait külön is szóvá tették, amire válaszul Ridley Scott is megszólalt, és elég kemény szavakat használt.

Amerikai mesterlövész

Clint Eastwood filmje több mint 500 millió dollár bevételt termelt, és hat Oscar-jelölést kapott. Az Amerikai mesterlövész, amely az amerikai hadtörténelem leghalálosabb mesterlövészének történetét meséli el, képes volt elérni egy olyan közönséget, amely általában nem szokott moziba járni. A kritikusok viszont már nem voltak ennyire lelkesek, sokan azzal vádolták a filmet, hogy figyelmen kívül hagyja a bonyolult erkölcsi kérdéseket és dicsőíti az iraki háborút.

És akkor a legendás műbébiről még nem is beszéltünk… Eastwoodék az egyik jelenetben (lásd fent) a Bradley Cooper által alakított főhős újszülött gyermekét egy műanyag játékbabával „játszatták el.”  A kis incidens kizökkentette a nézőket, és nem túlzás azt állítani, hogy tömegeknek tette tönkre a filmélményét. Még az is lehet, hogy az Amerikai mesterlövész hat Oscar-jelöléséből emiatt váltott csak egyetlenegyet, a legkevésbé fontosat (legjobb hangvágás) díjra.

Snowden

Oliver Stone hírhedt arról, hogy a megtörtént eseményeken alapuló drámáiban meglehetősen szabadon bánik a tényekkel, így nem is volt meglepő, hogy az Edward Snowdenről készített életrajzi filmjét a híres informátor támogatói és kritikusai egyaránt kifogásolták. Míg Joseph Gordon-Levitt Snowden-alakítását szinte mindenki dicsérte, Stone koncepcióját, hogy a kockafejű értelmiségiből akcióhőst farag, nem díjazta a kritika.

All Eyez on Me

Néha egy életrajzi film csak azért megosztó, mert az emberek bálványozzák az ábrázolt személyt, és dühösek, amiért a filmnek nem sikerült felnőnie az alany nagyságához. Úgy tűnik, hogy ez a helyzet Benny Boom kritikusok által lehúzott Tupac Shakur-filmjével, amelyben Demetrius Shipp Jr. alakította a legendás rappert.

A film meg sem tudta közelíteni az olyan hitelesnek mondott hiphop-filmek sikerét, mint a Straight Outta Compton vagy a 8 mérföld, és a Tupac-kel annak idején jó barátságot ápoló Jada Pinkett Smith azzal vádolta a filmet, hogy sok részlet nem stimmel benne a kettejük kapcsolatát illetően.

Jobs - Gondolkozz másképp

Steve Jobs 2011-ben bekövetkezett halála után gyorsan kiderült, hogy két konkurens film is készül az életéről. Az egyik a nem túl kreatív című, Danny Boyle által rendezett Steve Jobs, amely Aaron Sorkin szkriptje nyomán, három hosszú jelenetben meséli el az Apple vezérének pályafutását, egy-egy fontos termékbemutató napját felelevenítve. A film az életrajzi műfaj egyik etalonjának számít, köszönhetően többek közt Michael Fassbender kiemelkedő alakításának.

A másik film a Jobs volt, Joshua Michael Stern sokkal konvencionálisabb verziója, amelyben Ashton Kutcher alakította az Apple társalapítóját. Szóltak érvek amellett, hogy ő játssza el Steve Jobs-ot a nyilvánvaló a fizikai hasonlóságon kívül is, a színész ugyanis már 2010-től komoly befektető volt a Szilícium-völgyben, az Uber és az Airbnb részben neki köszönheti a sikerét – csak sajnos nem elég jó színész. Az ő zsánere a vígjáték, ahol nem túl okos, de nagyon szerethető srácokat játszik, a dráma már túl nagy falat neki, az életrajzi film, amiben konkrétan életre kell keltenie egy valós személyt, még nagyobb. A The Daily Mail kritikusa így fogalmazott:

Komoly színészi képességeinek silánysága itt teljes mértékben megmutatkozik."

Aline - A szerelem hangja

Valérie Lemercier Celine Dion életét feldolgozó, nem hivatalos életrajzi filmje a műfaj egyik legbizarrabb vadhajtása. Az író-rendező-főszereplő Lemercier a kanadai szupersztár kitalált változatát, Aline Dieu-t játssza gyermekkorától egészen a középkorúságig, ami pont annyira meghökkentő látvány, mint amilyennek hangzik.

A film azonban közönségsiker lett, amikor 2021-ben Cannes-ban bemutatták, azzal pedig végképp nem lehet vádolni, hogy ne lenne elég egyedi. Nem mindenki számára készült, és nem is lehet a legjobb zenei életrajzi filmekkel egy napon emlegetni, de méltó tisztelgés Dion öröksége előtt.

Nagy Sándor, a hódító

Oliver Stone életrajzi filmjét szinte minden kritikus a sárga földig lehúzta, megbocsáthatatlan bűnként említették a narráció túlzott használatát és a furcsa szereposztást - a makedón királyt alakító Colin Farrell és anyját játszó Angelina Jolie közt mindössze egy év korkülönbség van.

Bár a filmből később három rendezői változat is készült, amelyek kozmetikáztak némileg a film hírnevén, a Nagy Sándor, a hódító még mindig kiváló elrettentő példa arra, hogy mit nem szabad tenni, ha egy ikonikus történelmi személyiségről készítünk filmet.

J. Edgar - Az FBI embere

J. Edgar Hoover az amerikai történelem egyik legbonyolultabb alakja, aki 48 éven át volt az FBI igazgatója, és az erkölcsök védelmezőjének szerepében tetszelgett, miközben számtalan pletyka keringett a szexualitásáról. Minden adott volt egy lenyűgöző életrajzi filmhez, de Clint Eastwood filmje nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bár DiCaprio elismerő kritikákat kapott az alakításáért, sok kritikus úgy érezte, hogy Eastwood elszalasztotta a lehetőséget, hogy Hoover örökségét valóban kritikus szemmel vizsgálja meg, így egy olyan unalmas film lett a végeredmény, amely túlságosan biztosra ment.

Via: IndieWire