Március 21-én lesz 65 éves az egyik legmarkánsabb hollywoodi színész, akinek ha végigtekintünk a filmográfiáján, elég vegyes képet látunk. Gary Oldman zsigeri alakítása egyértelműen minden film csúcspontja, és bár gyakran tűnik fel mellékszerepben, rá mindig emlékezni fogunk.

Az angol színész nemrég jelentett be, hogy tervezgeti a visszavonulását:

“Irigylésre méltó karrierem volt, ám kezdek a végre érni, és a színészeten kívül más is érdekel. Fiatalon úgy gondolja az ember, hogy egy csomó mindent meg fog csinálni – például elolvassa ezt meg ezt a könyvet –, aztán csak telnek évek. Jövőre 65 éves leszek, mindjárt itt a 70, és nem szeretnék 80 éves koromig színészkedni”

– nyilatkozta. Jelenleg az Apple TV+ Utolsó befutók című sorozatában láthatjuk, amiből eddig két évad ment le, és előreláthatólag még kettő készül. Oldman ezt szánja búcsúnak, és ha így lesz, megértjük, hiszen számtalan remek szerepet hagy maga mögött (melyek közül hamarosan érkezik az  Oppenheimer, Christopher Nolan rendezésében, melyben Truman elnököt alakítja). Ebből válogattunk most 6+5-öt a színész 65. születésnapjára.

Sid Vicious (Sid és Nancy, 1986)

Majd meglátjátok, ahogy haladunk előre a listán, hogy Gary Oldman imád valós személyeket alakítani, ráadásul remekül csinálja. Ennek első állomása a Sid és Nancy című 1986-os film, melyben a Sex Pistols tragikus sorsú basszusgitárosát, Sid Vicious-t alakítja. A sztori középpontjában Sid és barátnője, Nancy Spungen (Chloe Webb) áll, akit halálra késeltek, a gyilkosságért pedig a zenészt tartóztatták le. Oldman érzékletesen mutatja be Vicious vad és tragikus természetét, aminek következtében a nézők és Hollywood is felfigyelt rá, és ezzel a filmmel beindult a karrierje.

Lee Harvey Oswald (JFK - A nyitott dosszié, 1991)

Ismét egy valós személy szerepében, ráadásul nem is akárki keze alatt: Oliver Stone megrendezte minden idők legteljesebb, legmeghökkentőbb és legmeggyőzőbb filmjét a John F. Kennedy meggyilkolásához vezető összeesküvésről (bővebben ld. itt). Stone a legkisebb szerepre is sztárokat kért fel, Oldmant a “magányos merénylő”, Lee Harvey Oswald szerepében láthatjuk, és természetesen ezúttal remekül hozza a Kennedy-gyilkosság elsőrendű vádlottjának testbeszédét és különcségét. Még mielőtt továbbmennénk, itt kell megjegyezni, hogy

Oldmant sokáig elkerülte az Oscar-díj, valószínűleg azért, mert olyan megbízhatóan alakította a jól ismert alakokat, hogy ez valahogy kívül esett az Akadémia látómezején.

Drakula (Drakula, 1992)

Ó, ha már hitelesség: máris itt van Bram Stoker regényének leghitelesebb filmadaptációja, a rendezői székben pedig nem más ült, mint Francis Ford Coppola. Oldman titka egyebek közt abban rejlik, hogy egészen másként alakítja a vérszívó grófot, mint korábbi, ikonikus megformálói: Lugosi Béla és Christopher Lee, így esély sincs az összehasonlításra. Ráadásul mindjárt két formában is megjelenik, és nem, nem arra gondolok, hogy át tud változni denevérré. A fiatal, hosszú hajú, szakállas és cilinderes figura színes üveglencsével ellátott szemüveget visel, mint egy cyberpunk-karakter; az idős Drakula viszont vérvörös köpenyben, ráncosan, igazi gótikus rémként áll elénk. A Coppola és Oldman által életre hívott  Drakula egyszerre rémisztő, szexi és delejes.

Drexl Spivey (Tiszta románc, 1993)

Tony Scott filmje a fiatal Quentin Tarantino forgatókönyvéből, Christian Slater és Patricia Arquette főszereplésével (de akad itt még Brad Pitt, Dennis Hopper, Val Kilmer, Christopher Walken és Samuel L. Jackson is). Oldman mint eszelős drogkereskedő strici jelenik meg, akivel nem volna jó találkozni a való életben, itt viszont simán ellopja a showt. A színész jó szokásához híven itt is szinte eltűnik a szerepben: sebhelyek tarkítják, egyik szeme homályos, akár a tejüveg, és a raszta haj teljesen beborítja. Menő, ravasz, rosszindulatú és brutálisan erőszakos – Drexl Spivey a kilencvenes évek egyik legemlékezetesebb filmes gonosza.

Norman Stansfield (Léon, a profi, 1994)

Ám Drexl csak előtanulmány volt egy másik drogfüggő, eszelős pszichopatához: Luc Besson filmjében természetesen a fiatal Natalie Portman és a címszereplőt alakító Jean Reno is nagyot megy, de Oldman olyan hátborzongatóan adja Stansfield figuráját, hogy egyszerre retteg és undorodik tőle a néző (elég csak a fenti jelentet megnézni, mikor kimért mozdulatokkal beveszi, majd kettéharapja a drog-kapszulát). De nyugi, a családgyilkos szadista végül az kilencvenes évek akciófilmjeihez méltó halált hal.

Jean-Baptiste-Emmanuel Zorg (Az ötödik elem, 1997)

Gary Oldman három évvel később ismét összeállt Luc Bessonnal, ám ezúttal nem egy akciófilm, hanem egy szürreális sci-fi burjánzott elő a közreműködésükből. A Bruce Willis és Milla Jovovich főszereplésével készült Az ötödik elem a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb, kultikus filmje, ami inkább egy rajzfilmre emlékeztet, melyben minden kissé el van túlozva, de mégsem gúnyolja ki önmagát és kicsinyli le saját történetét. A bizarr effektekkel és ruhaköltényekkel telezsúfolt filmben Oldman gonosza épp azért tud rettentő jól működni, mert kiválóan belesimul ebbe jótékony tébolyba, miközben mégis félelmetes marad. 

Ivan Korshunov (Az elnök különgépe, 1997)

Wolfgang Petersen filmjében Oldman lehetőséget kapott: bár itt is egy tipikus kilencvenes évekbeli akciófilmes gonosztevőt alakít, de ezúttal egy többdimenziós figura eljátszásával mutathatta meg, mit tud. A Harrison Ford főszereplésével készült filmről jóval kevesebb szó esik, mint amennyit érdemelne, pedig Az elnök különgépe is elég jó akciófilm a kilencvenes évek palettáján. Ehhez nagyban hozzájárul Oldman, aki bár hozza az tipikus filmes orosz terroristát, ám mégis képes valami pluszt belevinni, amitől Ivan Korshunov karaktere kiemelkedik az átlagos akciófilm-gonoszok közül.

Sirius Black (Harry Potter és az azkabani fogoly, 2004)

Nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, ez Oldman legnépszerűbb szerepe, amiben megint eléggé összetett karaktert kellett eljátszania. Nem volt kockázatmentes a szerep, mi több, egyfeleől a Harry Potter-filmek iszonyú népszerűek voltak a 2000-es években, és ez már a harmadik rész volt, másfelől Sirius Black karakteréről már számtalan prekoncepciója volt azoknak, akik olvasták regényt. Oldmannek sikerült megugrania a feladatot, és ezt a szerepet is emlékezetessé tette, ami nem csoda, hiszen az alapvetően jó természetű figura, akit mégis vonz a sötétség kiváló alapanyag a színész számára. (Balck később is feltűnik a Harry Potter-filmekben, ám ebben a részben kerül középpontba.)

James Gordon (A sötét lovag, 2008)

Ismét egy ikonikus karakter: a Batman-univerzum nyomozóját már többen is megformálták, számtalan animációs és képregényes megtestesülését láthattuk, így elég nagy feladat állt Oldman előtt, hogy Christopher Nolan Sötét lovag-trilógiájában eljátssza James Gordont. Mondanunk sem kell, hogy nem csak sikerült neki, de emlékezetessé is tette a figurát. Ez egy olyan szerep, aminek nincs gonosz oldala, Gordon rendíthetetlenül hisz a jóban, és bármi áron harcol érte. Ráadásul remek partnere a Christian Bale által alakított Batmannak. Bár végig jelen van a Sötét lovag-trliógiában, azért választottuk ezt, a középső részt, mivel ebben van a karakter egyik legerősebb csúcspontja: mikor mindenki – mi nézők is – azt hiszi, hogy Gordon halott, majd kiderül, hogy mégsem, és hazatér a családjához, az a legszívszorítóbb és leghősiesebb pillanat.

Winston Churchill (A legsötétebb óra, 2017)

Az alakítás, amiért Gary Oldman Oscar-díjat kapott, pedig szinte rá sem lehet ismerni. A film az angol miniszterelnök életét, munkáját és döntéseit követi nyomon 1940 tavaszán, a második világháború első napjaiban. Oldmant a sminkesek tökéletesen változtatták át Churchillé, ám ebben koránt sem merül ki A legsötétebb óra érdeme. Oldman a smink alatt teljesen átlényegült, ahogy a korábbi szerepeiben is, mikor Oswaldot vagy Vicioust alakította. A trükk viszont az, hogy anélkül jelenített meg háromdimenziós karakterként Churchillt, hogy teljesen leutánozta volna, és nem vitte el a figurát a heroikus értelmezés felé sem. Lám, az Akadémia végül mégis abban látta meg a színész érdemeit, hogy miként tud történelmi személyeket alakítani.

Herman Mankiewicz (Mank, 2020)

Nagy kihívás olyan karaktert eljátszani, akit sokan ismernek, legyen élő (Oswald, Vicious, Churchill) vagy kitalált (Sirius Black, James Gordon), de még nagyobb, ha olyat kell alakítani, akit alig ismernek. Mankiewicz, az Aranypolgár forgatókönyvírója teljesen szétzilálja az életét, miközben az alkoholizmus lassan tönkre teszi. Ismét egy Oldmannek való, összetett figura, akinek története mindezek ellenére nem a bukásról, hanem a kitartásról szól. David Fincher filmjében a forgatókönyvírónak szembe kell néznie Hollywood kegyetlenségével és zsarnoki oldalával, miközben kiáll a saját forgatókönyvéért. Mankiewicz nem mindig szimpatikus, de mivel vele megyünk, és közben a filmgyártás sötét oldalával is szembesülünk, egyértelműen egy emlékezetes figura marad Oldman alakításában.

(via Collider, The Guardian)