Jó, ha egy akciófilmnek lelke van, ha érzelmi tétje van annak, amit a főhős csinál - akármilyen keményen is csinálja azt!
A film megágyazott a színész későbbi akciókarrierjének, de ez nem jelenti azt, hogy Statham tökéletesen elégedett volt a munkájával.
A Father Joe a 90-es évek Manhattanjében játszódó bűnmese, amelynek Besson az írója és producere is egyben, és amelynek forgatását már most, októberben elkezdik.
35 éve mutatták be a csajos filmet, amiben a lőfegyverek kiemelt szerepet kapnak, és amely külön műfajt teremtett meg.
Van, hogy valaki már elsőre olyan nagyot gurít, hogy azzal egy csapásra beírja a nevét a filmtörténelembe. Íme tíz tökéletes bemutatkozás a vásznon!
Na nem a periódusos rendszerből, hanem Luc Besson munkásságából, amely a PORT.hu olvasóinak egyik kedvenc filmje.
Hollywoodban nem elég tehetségesnek lenni, a sikerért keményen meg is kell dolgozni. Kivéve azoknak a színészeknek, akiknek akkora szerencséjük (vagy kisugárzásuk) van, hogy már látatlanban bizalmat szavaztak nekik a filmesek.
A brit sztár saját forgatókönyve alapján rendezte meg az Éhkoppon című filmjét, de szüksége volt egy tőkeerős producerre is – ő volt az akkor már befutott Luc Besson, aki cserébe kért egy szívességet.