Nem véletlen, hogy a magyarra nehezen lefordítható „mindfuck” kifejezést főleg a sci-fivel kapcsolatban szokták használni a kritikusok. Ez az a műfaj, amibe a legtöbb, emberi ésszel nehezen felfogható, meghökkentő és felzaklató ötlet és csavar belefér. A jó sci-fiknek persze vannak olyan belső szabályai, amit az alkotók általában betartanak, de ezeken a kereteken belül megengedett minden agyeldobós őrültség. Íme néhány olyan film, ami olyan rendesen feladja a leckét, hogy nem is lett belőle mainstream siker.

Tetsuo - Vasember (1988)

A Tetsuo nem az a film, ami az átlagos filmrajongók beszélgetéseiben gyakran előkerül, a sci-fi és horror rendezők viszont gyakran említik inspirációs forrásként. Shinya Tsukamoto őrülete egy kőkemény kísérleti film, amelynek középpontjában egy önjelölt "fémfetisiszta" áll, aki fémimplantátumok alkalmazásával igyekszik módosítani a testét. A fetisisztát egy saját maga által okozott sebben lévő kukacfertőzés őrületbe kergeti, majd egy üzletember és a szeretője megöli. Ők ketten titokban megszabadulnak a holttesttől, csakhogy az üzletember rájön, hogy egy olyan betegség átka sújtja, amely lassan, apránként fémmé változtatja át a testét.

A bemutató idején a kritikusok Sam Raimi, David Cronenberg és David Lynch munkáihoz hasonlították a filmet, amelyhez Tsukamoto 2012-ben egy folytatást is készített.

Dark City (1998)

Egy férfi ráébred, hogy a világa nem az, aminek látszik, és hogy a "valóságot" egy embertelen tudat irányítja, amely saját céljai érdekében manipulálja az emberiséget. Nem, ez nem a Mátrix, hanem az 1998-as Dark City, amely egy évvel Wachowskiék kultklasszikusa előtt jött ki, és a nagy testvér árnyékában elég alulértékeltnek számít – pedig több elismerést érdemelne.

Alex Proyas filmje az amnéziás John Murdochot (Rufus Sewell) követi, aki próbál rájönni, hogy ki ő, és miért hiszi a rendőrség, hogy sorozatgyilkos. John végül kideríti, hogy világát az Idegenek irányítják, akik az embereket arra használják fel, hogy a saját fajukat ismerjék meg jobban általuk.

A hihetetlenül stílusos, bonyolult kafkai elbeszélésmóddal operáló Dark City egy úgy nevezett "újrakalibrált film noir", amely a földönkívüliek koncepcióját mélyen emberi témák feltárására használja. Bizonyos körökben kultikus rajongás övezi a filmet, de sötét hangulata miatt nem lett belőle mainstream siker.

Találmány (2004)

Shane Carruth 7 ezer dollárból készített sci-fijét sem szokás egy napon emlegetni a Mátrixszal, ami nem is csoda, mert a Találmány olyan bonyolult, hogy az sem segít, ha közben jegyzetelünk és folyamatábrákat készítünk. Itt nincs kézzelfogható expozíció, ami az időutazás ötletet és annak szabályait könnyebben emészthetővé tenné, senki nem fogja a szereplők és a nézők kezét, amikor megpróbálnak eligazodni a sokrétegű, egymásba fonódó és kusza idősíkok sűrűjében.

A Primer négy mérnök története, akik véletlenül feltalálnak egy időgépet (eredetileg egy hibaellenőrző készüléket akartak gyártani), és miután rájönnek, hogy befolyásolni lehet az eszközzel a tér-idő folytonosságot, elhatározzák, hogy hasznot húznak belőle. Az időmanipulációnak azonban nem várt eredményei lesznek, és szép lassan egymás ellen fordulnak.

A korábban matematikusként és szoftverfejlesztőként dolgozó Carruth a rendezés mellett főszereplő, író, operatőr, zeneszerző, vágó, látványtervező és producer is volt, és első filmje sikerét azóta sem tudta megismételni.

Paprika (2006)

A 2010-ben, 46 éves korában elhunyt Szatosi Kon utolsó nagyjátékfilmje, a Paprika a jövő Tokiójában játszódik, ahol egy kutatócsoporttól titokzatos körülmények között ellopnak egy álomolvasó gépet. A tesztfázisban levő DC-mini nevű találmány kikerülése azért különösen veszélyes, mert segítségével nemcsak elolvasni, hanem átírni is lehet a páciensek álmát. Tokió hamarosan egy kollektív rémálom kellős közepén találja magát, amiből talán csak egy talpraesett, félig fiktív, félig valóságos, de mindenképpen piros ruhás lány (Paprika) képes felébreszteni.

Az anime, amiben egy másodállásban "álomdetektívként" dolgozó tudóst követhetünk, az álmok és a valóság céltudatos keveredése, amelyet Kon pszichedelikus vizuális fantáziája is aláhúz. A Paprika olyan, mintha A sejtnek, a rendező korábbi remekművének, a Perfect Blue-nak és az Eredetnek a keveredése lenne – leszámítva persze azt, hogy utóbbi 2010-es, vagyis Nolan merített ihletet a japán rendezőtől, és nem fordítva.

A mágikus-realista pszichothriller a nehezen átlátható cselekménye miatt nem lett akkora közönségsiker, de érdemes neki esélyt adni, mert egy modern sci-fi klasszikusról van szó.

Kamera által homályosan (2006)

Richard Linklater filmje a sztárszereplők (Keanu Reeves, Robert Downey Jr., Winona Ryder, Woody Harrelson) ellenére nem robbantott kasszát, amikor bemutatták, de azóta komoly kultusza alakult ki.

A sztori a nem is olyan távoli jövőben játszódik, amikor az Egyesült Államok lakosságának 20%-a már ráfügött egy hallucinálót okozó kábítószerre. A hatalom beépített titkos ügynökök és hatékony megfigyelési rendszerek segítségével próbálja az ellenőrzést fönntartani. Az egyik nyomozót, Fredet megbízzák, hogy álljon rá Bob Arctor dílerre (Reeves), aki életveszélyes drogot terjeszt. Ennek mellékhatásaként ugyanis az ember személyisége két, egymással ellentétes félre bomlik. Fred rájön, hogy Arctor valójában az ő alteregója és önmaga megfigyelése a technikai kérdéseken túl komoly pszichológiai kihívásokat is felvet.

Linkater Az élet nyomában című filmjéhez hasonlóan itt is a rotoszkóp technikát használta, vagyis az élőszereplős felvételeket hagyományos 2D-s animációval rétegezte, ez az „elszállós” vizuális világ pedig tökéletesen passzol a szürreális sztorihoz..

Csillagok határán (2018)

Claire Denis francia rendező soha nem akart a nagyközönségnek megfelelni, ehelyett következetesen a saját útját járja, függetlenül attól, hogy mennyien tudják őt követni ezen. A felszínen a Csillagok határán tűnik a leginkább befogadható alkotásának (és nem csak azért, mert ez volt az angol nyelvű debütálása), hiszen az Alkonyat-sztár Robert Pattinson, az Oscar-díjas Juliette Binoche és a feltörekvő Mia Goth a főszereplői.

A film középpontjában a Pattinson által alakított bűnöző, Monte áll, akit halálra ítéltek, de kivégzés helyett egy űrhajóra küldték több más elítélttel együtt, hogy kísérletezzenek rajtuk. Az űrhajón született egy lánya is, aki az űrben töltött hosszú évek alatt kamasszá érett, a hajó személyzete és a többi rab pedig meghalt vagy eltűnt. Így már csak Monte utazik a lányával, nekik kell az űrhajó sötét titkait kideríteniük.

A papíron egyszerűnek hangzó sztori egyre vadabb irányokat vesz, fajsúlyosnál fajsúlyosabb témákat érintve. A nézők lehet, hogy a Lost in Space - Elveszve az űrben új verziójára számítottak, helyette megkapták a szexualitás, a deviancia és a gyász mélységesen nihilista körbejárását.

A Port.hu kritikusát se nyűgözte le a film, szerinte a rendezőt

Koherencia (2013)

A szürreális sci-fibe oltott pszichológiai thriller középpontjában nyolc barát vacsorája áll, akik egy, a Föld légköre felett elhaladó üstökös természetfeletti (vagy földönkívüli?) kilengésének köszönhetően aggasztó változásokon kezdenek átesni, és ugyanilyen aggasztó események láncolatát indítják el. A mikroköltségvetésből készült film a kvantumdekoherencia sci-fi koncepcióját vizsgálja, vagyis azt, hogy egy adott univerzum hol a kvantummechanika szabályaihoz, hol a klasszikus mechanika diktálta működéshez igazodik.

Ha hitelesnek tűnik az improvizációs hátterű színészek zavara, az nem véletlen, a rendező ugyanis, amíg lehetett, a sötétben tartotta őket. Így mesélt a módszereiről:

Via: Ranker