Minden filmes műfajnak megvannak a maga jól bejáratott kliséi: az akciófilmekben az utolsó pillanatban sikerül csak hatástalanítani a bombát, a horrorfilmekben vernyogva ugrik ki egy macska valahonnan, a drámákban meg hosszasan bámulják a telefonkagylót, miután rossz hírt kaptak. Természeten a karácsonyi filmek is közhelyekből építkeznek, most ezek közül szedtük össze a nyolc legtriviálisabbat.

Diszfunkcionális családok

Szerintem mindenki, akinek nagyobb családja van, megtapasztalta már, hogy ha ünnepekkor (és nem feltétlenül kell, hogy ez karácsony legyen) összegyűlik a rokonság, mindig van valami feszkó, és mint a bejgli burka, megrepedezik a szeretetteljes hangulat. Senkinek nem jó semmi; mindenki bele akar szólni a másik életébe; számonkérik, hogy ki, hol tart épp a párválasztás/gyerekvállalás témakörben vagy épp olyan,

évekkel ezelőtti sérelmek kerülnek az ünnepi terítékre, amit még az almás-fahéjas illatgyertya sem tud elnyomni.

Persze mindez remek téma egy filmhez, szeretik is használni rendesen, mivel a néző könnyen azonosulni tud ezzel a helyzettel, hiszen szinte mindenki ismeri a szülőkkel, apósokkal/anyósokkal, sógorokkal/sógornőkkel vívott csatákat. A klisé egyik csúcspontja a Négy karácsony, amiben Reese Witherspoon és Vince Vaughn eddig sikeresen megúszták a karácsonyi összejöveteleket, ám – mivel elvált és újraházasodott szülők gyerekei – négy ilyenen is részt kell venniük.

Szerelmi történet

Naná, hogy a szeretet ünnepéből nem hiányozhat a romantika, és a legtöbb filmben ilyenkor jönnek össze az emberek, mert nincs is szebb, mint hóesésben csókolózni.

A legtöbb karácsonyi filmben a happy endet az jelenti, hogy egymásra találnak a szerelmesek,

és valljuk be, ez sok nézőt reménnyel tölt el (még ha olykor hamis reménnyel is…). Ezek a történetszálak általában telis-tele vannak szentimentalizmussal és mondvacsinált konfliktusokkal, hiszen nagy akadálya nem lehet annak, hogy együtt dobbanjon két szív. Ha most összeírnánk tíz tipikus karácsonyi filmet, ami eszünkbe jut, beletennénk egy Mikulás-sapkába, és kihúznánk belőle kilencet, egészen biztos, hogy mindegyikben lennének beteljesült szerelmek, még akkor is, ha nem ez áll a történet középpontjában. Még az olyan karácsonyi horror-komédiák, mint a Mennyből az ördög is úgy végződnek, hogy a főszereplő lány és fiú csókba borul.

Kamu randi, kamu pár

Ez a klisé valójában az előző kettőből következik: akinek már nagyon elege van, hogy nem találja az igazit, de a családi összejöveteleken állandóan téma, hogy miért nincs még párja, az felkér valakit (általában a legjobb barátját), hogy

csináljanak már úgy, mintha egy pár lennének, hogy idén ne kapja az ívet az együttérző rokonságtól.

Aztán persze úgyis az lesz a vége, hogy rájönnek, tényleg szerelmesek egymásba, szóval ez egy arany középút a diszfunkcionális családok és a szerelmi szál közt. Most így hasraütésszerűen ott van mondjuk a Szinglilét című Netflix-film, ami igyekszik a lehető legtöbbet kihozni ebből a helyzetből, annyi csavarral, hogy egy meleg szerelem áll a középpontban.

Nagyvárosi ember a kisvárosba megy

Oké, ezt a klisét nem csak a karácsonyi filmekben láthatjuk, de itt egyértelműen arra megy ki a játék, hogy főhősünk ráébred, mennyivel bensőségesebb és családiasabb egy kisvárosi karácsony, mint a nagyvárosi, lelketlen ünneplés. Még akkor is, ha szegényesebb, mert

az ünnep nem a túlvilágított épületekben és az ötcsillagos kényelemben lakozik, hanem a nagymama szúette kredencében.

Ennek amúgy két típusa is van: a karakter a nagyvárosban nőtt fel, és rácsodálkozik a kisvárosra, vagy kisvárosban nőtt fel, csak már elköltözött onnan, és most hazatér (sőt, akár még az is lehet, hogy a végére ott is marad). Persze a romantikus szál innen sem hiányozhat: a főszereplő általában együtt van valakivel a nagyvárosban, de a kisvárosban összeismerkedik egy olyan személlyel, aki jóval emberibb és izgalmasabb, és akire lecseréli a korábbi kapcsolatát, ami olyan üres volt, mint a karácsonyfán visszacsomagolt szaloncukorpapír. Ha elkezdünk nézni egy hallmarkos karácsonyi filmet, szinte biztos, hogy a kettő közül valamelyik verziót fogjuk látni. Ott van például a Dickens-i ünnep, amiben az akciófilmsztár megy haza karácsonyra a szülővárosába, hogy szerepeljen a helyi kultúrházban színpadra állított Karácsonyi énekben. A szereppel együtt a kamaszkori szerelem is övé lesz.

még több klisé

Tíz, már-már túl fájdalmas filmes klisé

Bőrpofa a verda felé közelít brummogó láncfűrészével, ám az istennek nem indul a motor, a rendőrfőnök azzal fenyegeti beosztottját, hogy visszarugdalja a közlekedésiekhez, eközben pedig a vietnami háborús szakaszvezető tajtékozva üvölti: „Azt mondtam tüzet szüntess, melyik barom lőtt?”

Tovább

A Mikulás létezik

Ez egy saját farkába harapó kígyó: gyerekkorunkban hittünk a Mikulásban/Jézuskában/Nyusziban/Fogtündérben/Krampuszban, aztán amikor elég idősek lettünk hozzá, a felnőttek (általában a szüleink) azt mondták, hogy ezek nem is léteznek, ők veszik nekünk az ajándékot. Ám itt nincs vége a sztorinak, hiszen ez a klisé pont arra épül, hogy egyszer csak kiderül:

nem a Mikulás léte volt kamu, hanem az, hogy nem létezik.

És amikor a főszereplő ezzel szembesül, nem a gyerekkori mesevilág omlik össze, hanem egy felnőttkori téveszme. Ennek talán leghíresebb darabja a Télapu, melyben ráadásul nemhogy létezik a Mikulás, de mindjárt le is sérül, köszönhetően Tim Allennek, aki így kénytelen átvenni a helyét.

A főszereplő a Mikulás rokona

Még jobb, ha nem is a Mikulásról derül ki, hogy létezik, hanem az egész családjáról. Azt már előzőleg láttuk, hogy Mikulás bárki lehet, vagy legalábbis bárki, aki kiérdemli azt.

Ez a toposz meg úgy kezeli ezt, mint egy arisztokratikus rangot, ami családon belül öröklődik.

Ez amúgy egy elég szerethető klisé, ami azt mutatja meg, hogy fel kell nőni ahhoz a feladathoz, hogy valaki Mikulás legyen. Ha nem láttál még ilyesmit, ott van például a Noelle: A Télapó lánya, amiben ráadásul nem is fiú örökli a pozíciót.

Egy gyerek menti meg a karácsonyt

Hát persze, hogy az mentheti csak meg a karácsonyt, aki igazán hisz benne, és ez általában nem más, mint egy gyerek. Van, hogy az ünnepi hangulatot, van, hogy a szülei házasságát, és van, hogy az egész családi hazát neki kell megmenteni. Gyerekként ezzel a klisével a legkönnyebb azonosulni, ezért nem véletlen, hogy használják. A leghíresebb példa erre a Reszkessetek, betörők!, amiben a magára hagyott Kevin McCallister (Macaulay Culkin)

nemcsak a betörőket riasztja el a rafinált csapdákkal, de az ünnepi hangulatot is egyes egyedül teremti meg otthon.

Ráadásul ez a film a diszfunkcionális családok klisét is kijátssza, hiszen már az elején egy téboly, ami a házban zajlik, de az mindenestül kimeríti a közhelyet, hogy az egyik gyereket otthon hagyják.

Varázslatos pillanatok

Persze, az egész ünnep varázslatos, de a karácsonyi filmekben – főként az animációs filmekben –

valódi varázslattal is találkozhatunk.

És találkozunk is, általában: gondoljunk például a Polar Expresszre, amiben egy csapat gyerek egy különleges vonaton utazik a Mikuláshoz. De ott van Charles Dickens klasszikusa, a Karácsonyi ének, ami számtalan feldolgozást megélt, és amire úton-útfélen hivatkoznak a karácsony filmekben: ez is egy hamisítatlan, misztikus történet.

(via Movieweb, Screen Rant)