Nagymenők (1990)

„Amióta az eszemet tudom, gengszter akartam lenni. Számomra egy gengszter többet jelentett az Egyesült Államok elnökénél."

Ha jó nyitómondat kell, forduljon Martin Scorsese-hez. Egy ilyen mondat annyi mindent elárul a későbbiekről, a film alaphelyzetéről! Hősünk, Henry Hill (Ray Liotta) ugyanis kívülálló, nem született olasz vagy ír maffiózó családba, számára ez egy saját döntés, ugyanakkor sosem lehet igazi beavatott. Vagyis feláldozható lesz, ha a helyzet úgy kívánja, és pontosan ez történik majd, hiába tesz meg mindent a barátaiért, James Conway-ért (Robert De Niro) és a pszichopata Tommy DeVitóért (Joe Pesci), akik viszont könnyedén szabadulnának meg tőle. A mondatot kellőképpen kihangsúlyozza, hogy előtte azt látjuk, ahogy Henry és barátai brutálisan meggyilkolnak egy, már amúgy is megkínzott másik maffiózót….

Fegyvernepper

„Több mint 550 millió fegyver van forgalomban a világon, azaz minden tizenkettedik emberre jut egy fegyver. És a többi tizenegy? Azt fel kell fegyverezni."

Ezt mondja hanyagul cigarettázva az üres töltényhüvelyek között és füstölgő romok előtt álldogáló Nicolas Cage cinikus fegyverkereskedője. Ezután a Buffalo Springfield ’For What It´s Worth’ című számával kísérve végigkövethetjük egy lőszer útját a gyártósortól kezdve egészen addig, míg szét nem loccsantja egy afrikai kisfiú fejét. Rémes, de hátborzongatóan hatásos.

Állj mellém! (1986)

„Elmúltam 12 éves, éppen 13 lettem, amikor először láttam egy halott embert."

Halott embert látni nem kellemes dolog, sőt, gondolná a néző, pedig itt teljesen másról van szó, legalábbis kezdetben. Van persze Rob Reiner Stephen King-feldolgozásának nyitójelenetében egy másik halott is, bár őt nem látjuk. A már felnőtt Gordie Lachance (Richard Dreyfuss) legjobb gyerekkori barátja, Chris Chambers haláláról szóló újságcikket nézi a kocsijában ülve, miközben felidézi ifjúsága meghatározó nyarát: amikor ő és három barátja egy halott fiú megkeresésére indultak. Kíváncsiságból, mert a poros kisvárosban ez nagy eseménynek számított, és nem együttérzésből, szánalomból, csak kíváncsiságból.

Annie Hall (1977)

„Van egy régi vicc: két idős hölgy üldögél egy üdülő teraszán. Azt mondja az egyik: "Észrevetted, drágám, hogy itt milyen ócskán főznek?" Mire a másik: "Igen, és milyen kicsi adagokat adnak!" Hát ez az! Valahogy alapvetően én is így vagyok az élettel: tele van magánnyal, nyomorúsággal, szenvedéssel, boldogtalansággal, és mégis az a baj, hogy olyan gyorsan elmúlik.”

Ha rövid, frappáns életfilozófiára vágyik, forduljon bátran Woody Allenhez! Az Annie Hall amúgy is a színész-rendező legjobb filmjei közé tartozik, és mint ilyen, csurig van bármikor idézhető, remek mondatokkal. Hősünk, Alvy Singer ugyanis egy szófosásos potyafilozófus, aki hol ismerőseivel, hol az ún. negyedik falat áttörve, velünk osztja meg nézeteit az élet dolgairól, és ezek rendszerint egyszerre nagyon lehangolóak és roppant viccesek, és az egész párkapcsolati kudarcokban lubickoló film, sőt, a Woody Allen életmű kulcsát is pont ez a kettősség adja.

Trainspotting

„Válaszd az életet. Válaszd a munkát. Válaszd a karriert. Válaszd a rohadt nagy tévét. Válaszd a mosógépeket, kocsikat, CD lejátszókat és elektromos konzervnyitókat."

Ezzel a híres, ám itt szükségszerűen zanzásított monológgal kezdődik Danny Boyle kultfilmje, miközben az üldözők elől rohanó Rentont (Ewan McGregor) látjuk – ő és Spud valami áruházból lophattak és a biztonságiak üldözik őket. Ennél hatásosabb felütés nem is kell, egyetlen jelenetben bemutatja a karaktert, és magát a filmet is tökéletesen felvezeti, miközben Iggy Poptól a ’Lust for Life’ szól. És igen, egy fontos részlet kimaradt a monológból: minek mindez, ha van heroinod? Merthogy Renton masszívan narkós, ez mozgatja, ettől lázad, de ez tartja fogságban.

Félelem és reszketés Las Vegasban (1998)

„Valahol Barstow környékén jártunk, a sivatag peremén, amikor a drogok hatni kezdtek.”

Így vezeti fel eljövendő kalandjait Raoul Duke (Johnny Depp), miközben ő és szamoa ügyvédje, Dr. Gonzo (Benicio Del Toro) egy lehajtható tetejű piros sportkocsiban száguldanak Las Vegas felé, ahol majd egy motocross versenyről fog tudósítani. Vagy nem, mert a lényeg, hogy beütöttek a drogok. Azt pontosan nem tudni, melyikek, mert hőseink egy egész gyógyszertárra való anyagot vittek magukkal, azzal a különbséggel, hogy ezek nem vényre kaphatók. Hőseink hamarosan tényleg masszívan érzik a cucc hatását, képzeletbeli denevérektől rettegnek, majd számba veszik, mégis mekkora adag kábszer felett diszponálnak, és a mennyiség óriási. Innentől már tudjuk, milyen agymenés és ámokfutás vár ránk!

Amerikai szépség (1999)

„A nevem Lester Burnham. Ez a környék, ahol lakom. Ez az utcám. Ez az életem. 42 éves vagyok. Alig egy éven belül meghalok. Ezt persze most még nem tudom. Bizonyos értelemben már most halott vagyok.”

Így mereng el az akkor még a legnagyobb zseninek tartott Kevin Spacey az általa játszott karakter helyzete felett. Akinek tényleg szívás az élete, mindenki lenézi és elnyomja, képtelen kiállni önmagáért, de ez most megváltozik. Lester a sarkára áll, otthagyja a melóját, gyúrni kezd, lánya csini osztálytársnőjére gerjed, jó arc lesz belőle, és ez lesz a veszte. Talán így is kellett lennie, túl későn lázadt fel, vagy talán tényleg már halott volt, és ez az utolsó fellángolás egyfajta „végkielégítés” a számára. Akárhogy is, Sam Mendes rendező nagyon érezte, mi járhat egy szürke, átlagos középosztálybeli családapa fejében.

Forrest Gump (1994)

„A mamám azt szokta mondani, az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Az ember nem tudhatja, mit vesz belőle.”

Kissé ironikus, hogy a filmtörténet legnagyobb bölcsességeit a filmtörténet egyik „legegyszerűbb” karakterének, Forrest Gumpnak köszönhetjük, de pont ez a film lényege, a figura esszenciája. Hogy teljesen őszinte, mindent szívből csinál, és elfogad mindent, amit az élet rázúdít. Mert vannak jó bonbonok, és vannak egészen pocsék bonbonok ugyebár, Hollywood kedvenc átlagembere, a mindig szerethető Tom Hanks pedig tökéletesen hozza a világtörténelemmel sodródó, annak eseményeiből csak a legalapvetőbbeket felfogó, mégis mindig ember maradó karaktert.

Igazából szerelem (2003)

„Valahányszor elfog a bánat a világ állása miatt, a Heathrow repülőtér utasvárójára gondolok.”

Az angol humor jó, de nyakatekert, és ebből a mondatból még aligha tudhatjuk, mire is gondolhat az ekkor még nem látható, néven nem nevezett angol miniszterelnök (Hugh Grant), viszont konkrétan látjuk a Heathrow repülőtér utasváróját. Ahol emberek üdvözlik egymást, szerelmespárok, családok, jóbarátok, egymást régen látott emberek, arcukon mosollyal, őszinte örömmel. Nem színészeket látunk, random utasokat, igazi érzelmeket, és ez jó. Közben arról beszél a miniszterelnök, hogy bár annyit hallhatunk a gyűlölködésről, az anyagiasságról, a szeretet mégis ott van körülöttünk. Még a szeptember 11-i terrortámadásnál is ott volt, az utolsó üzenetekben, mondja ő, bár szerintem ez már egy kicsit erős hasonlat egy romcomban.   

Casino (1995)

„Ha szeretsz valakit, meg kell bíznod benne, másképp nem megy. Kulcsot kell neki adnod mindenhez, ami a Tied. Különben mi értelme? És egy ideig én is hittem az ilyen szerelemben.”

Miközben ezek a mondatok elhangzanak, azt látjuk, hogy a csiricsárén öltözött kaszinóigazgató, Sam "Az Ász" Rothstein (Robert De Niro) a kocsijához siet, beindítja a motort, majd az egész a levegőbe repül, mindent beterítenek a lángok. Innen már tudhatjuk, hogy egy szerelem és egy árulás történetét láthatjuk, és most jön a spoiler: Martin Scorsese azonban átver minket. Az Oscar-díjas Saul Bass által megkomponált nyitójelenet ugyanis csak félig az, aminek látszik, Rothstein túléli a robbanást, mert már tudta, mire számíthat. A két legfontosabb ember az életében, szerelme (Sharon Stone) és legjobb barátja (Joe Pesci) is elárulta, ő azonban egy született túlélő.

És ez a film a túlélésről szól egy olyan világban, ahol minden a pénz és az emberi élet semmit sem ér.