A San Franciscó-i zsaru (1968)

Minden autósüldözés atyja annak is köszönhető, hogy nem csak a rendező, Peter Yates volt a gyors autók megszállottja, hanem a címszereplő, Steve McQueen is. Igaz, nem végig McQueen vezet, sokszor a kaszkadőr legenda, Bud Ekins vette át a kormányt – onnan tudni, ha McQueen ül a volánnál, hogy látszik az arca a visszapillantóban, ha Ekins ül ott, a tükör fel van hajtva. A jelenetben Frank Bullitt nyomozó sötétzöld Mustangjával két bűnözőt üldöz San Fransico utcáin, majd a környező dombvidéken. Lalo Schifrin lágy filmzenéje tökéletesen ágyaz meg a jelenetnek, egyre növelve a feszültséget, amíg a rosszfiúk észre nem veszik az őket követő  zsarut. Egy finom jelzéssel az egyikük, Bill Hickman (aki inkább volt kaszkadőr, mint színész) óvatosan becsatolja a biztonsági övét, mielőtt kilőne, és amint az üldözés komolyan elkezdődik, a zene teljesen elhallgat, a helyét átveszi a felbőgő autómotorok és a csikorgó gumik hangja, miközben az üldöző és az üldözöttek kiérnek a nyílt útra Santa Cruzban, és itt kapcsolnak rá igazán. Bár mai szemmel nézve a folytonosság pocsék - ugyanaz a Volkswagen Bogár legalább négyszer jelenik meg különböző pontokon – a jelenet ma is alapmunka, mindenki, aki ilyet csinál, ezt akarja megugrani.

Francia kapcsolat (1971)

A híres autós üldözést anélkül forgatták, hogy megszerezték volna a várostól a megfelelő engedélyeket. Az NYPD taktikai csapatának tagjai segítették a forgalom irányítását, de a munka nagy részét Friedkin rendezőasszisztensei végezték szolgálaton kívüli rendőrtisztek segítségével, akik közül sokan részt vettek a film alapjául szolgáló ügyben. A rendezőasszisztensek minden irányban megközelítőleg öt háztömbnyi forgalmat állítottak le, ehhez engedélyük is volt a jelzőlámpák átállítására azokon az utcákon, ahol az üldözőkocsival közlekedtek. Csakhogy sok esetben illegálisan folytatták az üldözést a forgalomirányítás nélküli szakaszokon is, ahol tényleg el kellett kerülniük a valódi forgalmat és a gyalogosokat. A jelenet sok (majdnem) ütközése tehát valós, nem tervezett, kivéve a babakocsis nő esetében, amit sokszor és gondosan begyakoroltak. A legveszélyesebb részeket maga William Friedkin rendező vette fel a hátsó ülésről: azért ő működtette a kamerát, mert az összes operatőr családos ember volt gyerekekkel, ő pedig nem. Friedkin az öt hét alatt felvett autós jelenet vágásakor mindig Santana "Black Magic Woman" című dalát hallgatta, a jeleneteket a szám ritmusára vágta, és a dal szerkezetére építette fel, bár maga a dal nem csendül fel a kész filmben – annak jogdíjára már nem lett volna pénz.

Gengszterek sofőrje (1978)

A Sofőr (Ryan O'Neal) az autóvezetés nagymestere. A balhékban nem vesz részt, fegyvert sem visel, csak vezet. De azt nem akárhogy: a kisujjában van minden ördöngösség, így a rendőrautókat játszi könnyedséggel rázza le. A Detektív (Bruce Dern) mindent egy lapra tesz fel, és ördögi csapdát állít: hadd fussanak a rablók, bűnözők, ha segítenek, hogy végre sikerüljön a Sofőrt elkapnia. És a mindent eldöntő játszma közepén lép színre a titokzatos Lány (Isabelle Adjani). A legendás Walter Hill filmje megannyi remek autós jelenetet tartalmaz, fantasztikus az a rész, amikor ripityára tör egy autót, hogy megmutassa, mire képes, a legjobb üldözésre pedig a végén kerül sor, amikor hősünk azt a tolvajt kergeti, aki lenyúlta a csomagmegőrző kulcsát, amiben a lopott pénz van. A hajsza egy elhagyatott raktárépületben ér véget, ahol a két autó gyilkos vadállatként próbálja becserkészni egymást…

The Blues Brothers (1980)

John Landis filmjének fináléja nem más, mint egy elnyújtott autósüldözés, amelyet 13 különböző Bluesmobil – ez a címszereplők kocsija - és 60 rendőrautó segítségével vettek fel, egy fél várost lezárva, végül összesen 103 autót törve ripityára. A tesók - John Belushi és Dan Aykroyd – azért száguldanak, hogy a jótékonyságra összegyűjtött pénzt befizessék egy chicagói bankba, miközben üldözi őket az állami rendőrség, egy rakás countryzenész és illinois-i náci. Landis vizuális gegekkel és elképesztő mutatványokkal dobta fel az amúgy is izgalmas üldözést: egy hihetetlen pillanatban a Bluesmobile elrepül egy járőrkocsi felett, miközben lekaszálja annak szirénáját, amit a kaszkadőr csak egyetlen egyszer próbált meg, miután Aykroyd és Belushi 1000-1000 dollárt ajánlottak fel neki. Az üldözés azzal ér véget, hogy az egymásba rohanó rendőrautók egy hatalmas kupacot alkotnak, a nácik egy befejezetlen autópálya-hídról zuhannak a végzetükbe, a Bluesmobile pedig szétesik, amint a testvérek becsapják az ajtaját.

Mad Max 2. - Az országúti harcos (1981)

Amíg a Mad Max – A harag útja (2015) ki nem jött, ez volt az alap posztapokaliptikus hajszafilm, és tényleg szinte az egész film arról szólt, hogyan üldöz egy őrült banda Lord Humungus (Kjell Nilsson) vezetésével egy utolsó túlélőcsapat tagjait, akiknek van egy olajkutuk – és ebben a korban a benzin az aranynál is többet ér. A kutasoknak igyekszik segíteni a címszereplő Max (Mel Gibson), és a legizgalmasabb rész, amikor egy felfegyverzett tartálykocsin elterelő hadműveletként nekivág a sivatagnak, hogy elcsalogassa a kúttól a barbárokat. Akik be is kapják a csalit, és rövid úton végeznek Max kísérőivel – még a szép lánnyal is, akiről azt hittük, nagyobb jövője lesz -, majd az egyre több sérülést begyűjtő Max a hatalmas járművel fegyverként használva igyekszik minél többet kiiktatni. A levegőben szaltózó motorost „alakító” kaszkadőr egyébként tényleg ekkorát zakózott, össze is törte mindenét, de a jelenetet bennhagyták a filmben, már csak azért is, hogy ne legyen hiábavaló az áldozata.  

Ronin (1998)

John Frankenheimer filmje elsősorban a hihetetlenül izgalmas  autós üldözéseiről híres, sőt, sokak szerint ez a film büszkélkedhet a valaha készült legjobb és leghitelesebb autós jelenetekkel – ezt kapd ki, Halálos iramban! - ehhez az is kellett, hogy egyrészt összesen 80 méregdrága autót zúzzanak ripityára, másrészt összesen 300 profi autós kaszkadőr dolgozzon a produkción, köztük rengeteg hivatásos autóversenyzővel, akik közül a legnagyobb sztár kétségkívül a francia Forma 1-es pilóta, Jean-Pierre Jarier volt. Hogy mindenki az autókra és az főszereplőkre koncentráljon, minden más kellék halvány, jellegtelen színt kapott. Mivel nem minden színész tudott elég jól vezetni, úgy oldották meg, hogy hitelesen nézzen ki, ahogy vezetnek, hogy beszerezték az autók angol verzióját, ahol a jobb oldalon van a kormány, és beépítettek az „üres” oldalra kamu kormányokat, amiket a filmsztárok a mellettük ülő, de ügyesen kitakart igazi sofőrök mozdulatait imitálva mozgatták menet közben. A tömegjelenetekben az összes statiszta hasonlóan tompa színű ruhában jelenik meg, senki sem hordhatott élénk színű ruhadarabokat.

Drive - Gázt! (2011)

Filmünk azzal nyit, hogy a lista talán legmenőbb jelenetében a névtelen sofőr (Ryan Gosling) felvesz kocsijával két bankrablót, és nekivág Los Angeles utcáinak, miközben végig a rendőrségi rádiót hallgatja, hogy egy lépéssel az üldözői előtt maradjon. Nem szokványos üldözésről van szó, merthogy bámulatra méltóan visszafogott az egész hajsza: a sofőr ahelyett, hogy halált megvető mutatványokat bonyolítana le, elbújik a hidak alatt, hogy elkerülje a rendőrségi helikoptereket vagy száguldó járőrautókat, mindig kivárva a megfelelő pillanatot. Beszédes, hogy a legizgalmasabb momentum az, amikor az autó lekapcsolt fényszórókkal arra vár, hogy elhaladjanak mellette a rendőrautók. Ezt a sofőrt nem érdekli a zsarukkal való versenyzés, csak az, hogy kijátssza őket. Mindezt Nicolas Winding Refn közvetlenül a listán szintén szereplő Gengszterek sofőrjéből idézi, de hozzáteszi a saját stílusát és Gosling elképesztően laza és menő viselkedését – és Cliff Martinez lüktető filmzenéjét.

Mad Max – A harag útja (2015)

Azt érdemes tudni, hogy a film effektjeinek 80-90 százaléka nem vizuális trükk, hanem „kézműves” megoldás, úgymint kaszkadőrmutatvány, smink és maszk vagy megépített díszletek. CGI-t mindössze azért használtak a filmesek, hogy láthatatlanná tegyék a kaszkadőrök munka közben használt rögzítőzsinórjait, illetve hogy eltüntessék a Charlize Theron által alakított Furiosa hiányzó bal karját. Ennek fényében (is) elképesztő bravúr, amit az ekkor már 70 felett járó George Miller összehozott. Már az első igazi üldözés is hihetetlen, amikor Furiosa (Charlize Theron) az eredeti kíséretével – akik még nem sejtik, hogy megszöktette a szektavezér Halhatlan Joe (Hugh Keays-Byrne) feleségeit – belefutnak a portyázó Ölyvekbe. Akik valamiért oroszul beszélnek, járműveket rozsdás acéltüskék borítják, nagyon nehéz legyőzni őket – a hadifiúk robbanófejű lándzsákat használnak, Furiosa pedig csapdákat és mindenfele vágóeszközöket próbál elkerülni a felfegyverzett olajszállító kamiont vezetve. Max Rockatansky (Tom Hardy) ekkor még csak passzív néző, nem túl hálás helyzetben, a jelenet lezárásaként pedig a megmaradt járművel egy hihetetlen méretű homokviharba száguldanak bele.  

Nyomd, bébi, nyomd (2017)

Na, ez az igazán meta, de tényleg! Ez a film annak a filmnek, a Drive – Gázt!-nak a tiniverziója, ami maga is az 1978-ös Gengszerek sofőrje hipster változata, vagyis minden összeér, és minden kicsit több, mint az előző, ami nem jelenti azt, hogy az előző ezzel kevesebb lenne. Hősünk, Bébi (Ansel Elgort) szerény, mosolygós srác, aki mindent zenére csinál. Akkor is, amikor számára ismeretlen bankrablókat furikázik, akiket főnöke, a Doki (Kevin Spacey) szervez be neki, és amikor a zsaruk elől menekül akció után. Amikor megismerkedik egy álmodozó pincérlánnyal (Lily James), Bébi hátat fordítana a munkának, ám az nem olyan egyszerű. Edgar Wright tucatnyi bűnözőt faggatott ki a szakma titkairól, volt, akit aztán tanácsadóként alkalmazott, akik rávezették, hogy egy igazi autós menekülésnél nem a sebesség számít, mert azzal csak felhívod magadra a figyelmet, a lényeg az eltűnés és a beolvadás. Ezért vezet Bébi a fantasztikus nyitójelenetben egy piros 2006-os Subarút, és nem valami nagy, feltunningolt izomkocsit.  És Bébi rükvercben indul el!

Forrás: slashfilm.com