A Steven Spielberg testvérének produkciójában készült Levél Davidhez egy olyan férfinak szól, akit még a 2023. október 7-i terrortámadások során ejtett túszul a Hamász terrorszervezet, és azóta sem engedte el.
A Berlini Filmfesztivál különleges programjának keretében, pénteken mutatták be a Levél Davidnek (Letter to David) című filmet, amelyet rendezője, Tom Shoval egyfajta személyes filmlevélnek szánt David Cunio színész számára.
A férfit a Hamász ejtette túszul 2023. október 7-én egy izraeli kibucban, és azóta sem engedték szabadon.
A film producere, Nancy Spielberg (Steven Spielberg testvére) azt nyilatkozta a bemutatóval kapcsolatban: "a filmművészet egy empátiagépezet. Utat kell találnunk az emberiség számára, hogy ismét ugyanarra a lapra kerülhessünk".
Cunio korábban szerepelt már Shoval filmjében, mégpedig a 2013-as Youth-ban, amely szintén egy Izraelben játszódó, túszejtős történetet mesélt el. Ez a film is Berlinben debütált, ahogy most Shoval dokumentarista alkotása is a valódi túszejtésről. A Levél Davidnek többek között ennek a filmnek a castingjáról, illetve kulisszák mögötti felvételeiből is szemezget.
Van remény arra, hogy David és szintén túszul ejtett testvére, Ariel kiszabadulhatnak a jelenleg is folyó tűzszüneti tárgyalások során, de egyelőre ezt még korai készpénznek venni.
A Hamász az október 7-i terrortámadás során 1200 embert gyilkolt meg, valamint 251-et ejtett túszul. Eddig 138-an térhettek vissza családjukhoz: 105-en egy 2023-as tűzszünet megkötésekor, 21 idén, nyolcat pedig az Izraeli Védelmi Erők (IDF) mentettek meg. Úgy tudni, legalább 75 túszt ölt meg időközben a Hamász, hármat pedig véletlenül az IDF-nek sikerült lelőnie. 36 elhunyt testét már visszajuttatták családjaikhoz, az IDF szerint pedig a jelenleg fogságban lévők közül legalább 34 embert öltek meg a terroristák.
Csütörtök este Tilda Swinton is utalt az izraeli konfliktusra köszönőbeszédében, de ő inkább Donald Trump riviérás ötletét kritizálta.
ez is érdekelhet