A román film veteránja, Corneliu Porumboiu spanyol koprodukcióban rendezett látványos és fordulatos krimit, talán kicsit túl fordulatosat is, amiben fontos, de nem elengedhetetlen szerepet játszik egy furcsa füttynyelv.
Íme, egy párbeszéd a filmből, igaz, a történet vége felé. „Ez a kert!” – mutat a főhős idős, de jól karbantartott édesanyja a tágas kertre, mire a csinos látogatója így válaszol: „Tudom. Már jártam itt.” A találkozásnak hamar komoly jelentősége lesz, de az idézett soroknak semmi szerepe nincsen ebben, de jól illusztrálják, hogyan kell valamit túlmagyarázni, túlbeszélni. Túlokoskodni, ha úgy tetszik, és pont ez az új román thriller, A hegyek szigete legnagyobb hibája, hogy túl okosnak hiszi magát, túl sokat csavar egy viszonylag egyszerű történeten, hogy aztán valami nagyon egyszerűt, alapvetőt kapjon a néző a végére.
A filmet nem mellesleg úgy ajánlja a forgalmazó, mint az „Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi nyomdokain haladó, ám hamisítatlanul kelet-európai környezetbe ágyazott, feszült átejtős történet”. Persze, van átejtés, megtévesztés, van feszültség, de ennek semmi köze az Ocean’s Elevenhez vagy más műfaji klasszikusokhoz. Egy korrupt román nyomozóról, Cristiről van szó, akit megkeres a spanyol maffia, hogy segítsen kihozni a bűntársukat a börtönből, aki tudja, hol van elrejtve a pénzük, és akit történetesen Zsoltnak hívnak. És itt jön a két csavar: a terv része Zsolt gyönyörű barátnője, és az, hogy hősünknek a Kanári-szigetekre kell utaznia, hogy elsajátítsa a helyi ősi füttynyelvet, ami valamiért elengedhetetlen a szabadítási akcióhoz.
És eddig nem is lenne rossz a dolog: egy szép nő minden krimibe kell, A hegyek szigetének van egy kis film noir áthallása, a valóban létező, amolyan tolvajnyelvként használt füttynyelv pedig lehetne egy ügyes dramaturgiai fogás, ha tényleg szükség lenne rá, és ha tényleg elhinnénk, hogy az egzotikus szigetre elcipelt, ott pár felesleges kalandba keveredő hősünk a helyi „füttyedző” segítségével pár nap alatt perfekt megtanul füttyül. Ráadásul román füttynyelven, mert nagy komolyan a hangzók közötti különbségeket is elmagyarázzák nekünk. Pedig Corneliu Porumboiu rendező (Rendészet, nyelvészet, Amikor Bukarestre leszáll az éj, A kincs) veterán rendező, az ún. román újhullám egyik legfontosabb alakja, nyilván tudhatná, hogy mi felesleges egy történetben, mi nem, de gyanítom, a nemzetközi koprodukció, a külföldi helyszínek és a velük járó, nyilván a szokásosnál több pénz kicsit megbillentette a mérleget.
Pedig A hegyek szigete felszíne alatt ott a jó sztori, a rendőr, akiről társai is tudják, hogy korrupt, de még nincs bizonyíték a kezükben, aki csak előre menekülhet, aki senkiben sem bízhat, még abban a nőben sem, akit szeret – ez egy klasszikus felállás. Sokan dolgoztak ezzel, sok jó film született belőle, és Porumboiu filmje sem teljesen elhibázott, csak túlbonyolított. Hosszú listát lehetne írni a különböző levágható sallangokról, felesleges elemekről, olyan hibákról, amiket profi bűnözők sosem követnének el, olyan utalásokról, amik túlságosan is öncélúak. A nagy összecsapás például egy elhagyatott román filmgyár díszletei között zajlik, mint valami kamu westernben, és ilyenkor az ember csak vakarja a fejét, hogy mit gondoljon. Hogy ez most egy főhajtás a filmkészítés előtt, fricska a nagy produkciók előtt, vagy talán csak egy valóban kényelmes megoldás, a jó ég tudja.
Az kétségtelen, hogy az első blikkre amúgy tök átlagos Vlad Ivanov, aki nemrég két magyar filmben is főszerepet kapott - Napszállta és Tegnap - a legismertebb, és meglehet, az egyik legjobb román színész, a rendezőnek azonban itt inkább az arcára és a jelenlétére volt szüksége. Tudom, hogy a merev, eszköztelen játéknak is van haszna, létjogosultsága, amit a másik főszereplő, Catrinel Marlon alakítása jól is példáz, de nála ez inkább praktikum, ő atlétából lett először modell, majd színész, nyilván nincs komolyabb eszköztára, amit a kevés játék el is tud rejteni. Ő nem is zavaró, Ivanovban több is lehetett volna. Az egész filmben több lehetett volna – pláne, ha már elutaznak benne a Kanári-szigetekre fütyülni.
Értékelés: 6/10
