A Saul fia rendezője nem hódolt be Hollywoodnak

Nemes Jeles László új filmjéről, a Napszálltáról az egyik legnevesebb külföldi szaklapnak, az amerikai Varietynek nyilatkozott.

A 2015-ös Saul fia Oscar-díja ellenére az alkotó új filmje nem hollywoodi szuperprodukció (sem átvitt, sem szó szerint értelemben), hanem egy kosztümös dráma, amelyben a Saul fia egyik mellékszerepét játszó Jakab Juli ezúttal főszerepben tér vissza.

Forrás: Jason Merritt / Getty Images Hungary

 

Az Osztrák–Magyar Monarchia szétesésének kezdetén, az I. világháború előestéjén, 1913-ban játszódó film sztorijáról itt írtunk korábban. A Napszálltáról Nemes Jeles azt mesélte a lapnak, hogy ugyan egy fiatal lány útkeresését mutatja be, de rejtetten azért benne van a politika is, hiszen egy történelmi szempontból kulcsfontosságú korról szól, amely egyúttal napjainkra is rezonál.

„Volt akkoriban egyfajta várakozás, hogy valami történni fog. Egyszerre volt jelen a mitikusra és az ismeretlenre való szomj és a tudományban, a technológiában való szilárd hit. Ugyanakkor viszont

odalent, a mélyben sötét, visszafojtott, vad erők fenyegették ezt a kifinomult világot”

– mondta a rendező, aki azt is elárulta, hogy a Napszálltát Friedrich Wilhelm Murnau 1927-es műve, a Virradat inspirálta, amelyben város és falu kerül szembe egymással, és „briliánsan festi le az akkoriban Amerikában uralkodó urbánus őrületet”.

A film a Variety címlapján. Forrás: Facebook / Napszállta

 

A Napszálltának ugyanakkor van egy nagyon személyes rétege is, amiről Nemes Jeles László szintén mesélt a Varietynek. „Amikor kisgyerek voltam, a nagymamám, aki mindkét világháborút átélte, sokat mesélt erről az időszakról. Ezért gondoltam úgy, hogy egy nő sorsát mesélem el, hogy az ő szemén keresztül mutatom be az eseményeket.”

Nemes Jeles László munka közben. Forrás: Facebook / Napszállta

 

A (manapság már) szokatlan módon 35 mm-es filmszalagra készült alkotás („Már így is a telefonjaink rabszolgái vagyunk, a számítógépek meg átvették az uralmat az agyunk felett – legalább a mozit ne adjuk fel! A nézőnek szüksége van egy kis távolságra attól, amit néz, hogy kialakíthassa a saját szubjektív nézőpontját”) bemutatása után Nemes Jeles még nem tudja pontosan, hogyan tovább. De sok anyagot olvas, és nem zárkózik el semmi elől – elárulta, hogy a közeli jövőben akár angol nyelvű filmet is készítene.

„Mindenre nyitott vagyok.

Ha angolul forgatok, akkor feltárul a lehetőség, hogy egy csomó nagyszerű színésszel forgathassak, és eltávolodjak egy kicsit a konvencióktól” – mondta.

A nagyon európai és kicsit személyes téma ellenére pedig a nagyvilág is megismerheti a Napszálltát: a film amerikai és globális útját – a Saul fiához hasonlóan – az egyik legnagyobb tengerentúli forgalmazó, a Sony Pictures Classics fogja egyengetni. A magyar nézők szeptember 27-től láthatják a művet. Szeptember 8-án pedig kiderül, hogy elnyeri-e az akkor záruló Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon az Arany Oroszlánt.


(via Variety, Facebook / Napszállta)