A Bond-sztár egy Agatha Christie ihlette filmen dolgozik majd együtt Rian Johnsonnal.
Azt gondolnánk, Az utolsó Jedik rendezője eléggé el van havazva a készülő vadiúj Star Wars-trilógia előkészítésével, Craig pedig a közeli jövőben remélhetőleg el tudja kezdeni forgatni az egyelőre forgatókönyvíró és rendező nélkül maradt Bond-filmet, és elég elfoglalt lesz, de a jelek szerint van idejük belevágni egy közös nyomozós krimibe.

A Knives Outról sajnos még nem sokat tudni, csak annyit, hogy Johnson maga írta a forgatókönyvet, és ő lesz az egyik producere is, a sztori pedig egy nyomozóról (Craig) szól, akinek meg kell oldania egy rejtélyes gyilkossági ügyet.
Mivel azonban az alkotó régóta nagy rajongója Agatha Christie-nek, az angol krimikirálynő előtt tisztelgő történettel állt elő – Johnson a forgatókönyvet már szét is osztogatta a potenciális finanszírozók között a hamarosan nyitó Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, és nagy versengésre számít.

A direktor még tiniként szeretett bele a Christie-regényekbe: főleg az aprólékosan kidolgozott karaktereket, a fordulatokat és a végső nagy csavart imádja bennük. Már vagy egy évtizede el akarja készíteni a saját verzióját a „zárt ajtók mögött lezajló rejtélyes gyilkosság” sémára, és mivel Daniel Craignek is nagy rajongója, és mindig is szeretett volna együtt dolgozni vele, nem volt kérdés, hogy vele a középpontban alkotja meg a modern idők Poirot-ját – a fenti képet elnézve a bajusz mindenesetre már megvan hozzá...
(via Uproxx)