Az Oscar egyik legnagyobb esélyeseként emlegetik Renée Zellwegert a Judy Garlandról szóló Judy főszerepéért. Garland Hollywood egyik legnagyobb sztárja volt, de mi, az óceán túloldalán kevésbé, jóformán csak az Óz, a csodák csodája Dorothy-jaként ismerjük. Azonban az Egyesült Államokban az egyik legnagyobb legenda, és mint olyan, szomorú életét számos mítosz övezi. A róla szóló film is ötvözi a fikciót a valósággal.

Rupert Goold filmje az End of the Rainbow (A szivárvány vége – utalva az Óz leghíresebb dalára a Somewhere Over the Rainbowra) című musical alapján készült, és a színésznő halála előtti évéről szól, amikor karrierjének utolsó pillanataiban, mintegy hattyúdalként több koncertet adott a londoni Talk of the Town nevű klubban.

Sokan úgy képzelik el Hollywoodot, mint egy pénzcsináló gépezetet, pöffeszkedő, szivarozó üzletemberek bandáját, akik gátlástalanul kihasználják a munkásokat, embertelenül bánnak velük, majd ha már nem jövedelmeznek, eldobják őket, mint egy darab szemetet. Nyilván ez erős sarkítás, de ami Judy Garlanddal történt, az tökéletesen illusztrálja ezt az elképzelést. 

Ethel Gumm a Gumm Sisters tagjaként már egészen kicsi korában rivaldafénybe állította lányát. Színi- és táncórák, próbák, fellépések és szigorú szabályok mentén zajlott a kis Judy (akkor még Francis: Francis Ethel Gumm) élete – anyja akarata szerint még éjszakai mulatóhelyeken is fellépett.  1935-ben – Garland mindössze tizenhárom éves volt akkor –  maga Luis B Meyer szerződtette le az MGM-hez. Első filmje, az 1936-os Pigskin Parade című musical után az MGM azt sugallta, hogy a kislány "copfos kövér kis disznónak" higgye magát, majd szigorú diétára kényszerítették, ami azzal járt, hogy sokszor egyszerűen elvették tőle az ételt. Memók jártak kézről kézre a stúdió vezetőségében, amelyek Judy napi étkezéseit és súlyát dokumentálták. Talán a legkegyetlenebb húzásuk egy évvel az Óz előtt, 1937-ben történt: a Broadway Melody 1938 című filmben Garland ellopta a show-t azzal a jelenettel, amikor Clarke Gable fotója előtt levelet ír neki, és a You Made Me Love You című dalt énekli. Ekkoriban az egyik stúdióvezető behívatta Garlandot, és közölte vele, hogy "olyan dagadt volt , hogy a vásznon úgy nézett ki, mint egy szörnyeteg ".

A következő évben jött az Óz. Addigra a koplaltatás mellé, hogy kibírja a nem ritkán napi 18 órás munkát, amfetamintablettákat szedettek vele, elalváshoz pedig altatót. A szereplőtársai szakmai féltékenységből gyakorlatilag kiközösítették (egyedül a Gonosz Nyugati Boszorkányt játszó Margaret Hamiltonnal jött ki jól), a törpeszínészek kikezdtek vele, ahogy tizenhat éves korától rengeteg férfi. Meyer parancsára ekkor így nézett ki Garland napi "menüje": rengeteg kávé, csirkeleves, állítólag 80 szál cigaretta és négy óránként egy-egy étvágycsillapító tabletta. Tizenkilenc évesen, első házassága idején teherbe esett, és hogy sztárstátusza picit se csorbuljon, anyja és az MGM urai abortuszra kényszerítették, amit aztán titokban hajtottak végre rajta. Ez bevett szokás volt annak idején, Bette Davis-szel és Ava Gardnerrel is megtették.

Felnőttként sem lett könnyebb az élete. Három gyereket szült, és összesen ötször házasodott – közülük két férje verte, Vincente Minnelliről (közös gyerekük, Liza Minelli apja) pedig kiderült, hogy meleg. Utolsó férjével mindössze három hónappal a halála előtt házasodott össze. Gyógyszerfüggőségéből soha nem tudott kigyógyulni, sőt, a kamerák elé is csak úgy tudott állni, ha bevett valamit, bipoláris depressziója okán pedig még több pirulát szedett. Miután 1950-ben kirúgták az MGM-től, kétszer is öngyilkossági kísérletet követett el, majd később még többet. Harmadik férje, Sid Luft egyszer a kádban heverve talált rá: Garland elvágta a saját torkát, máskor a felvágott, vérző csuklóit mutogatta a férfinak. Luft szerint 13 éves házasságuk alatt a felesége hússzor akart végezni magával.

Karrierje végén, a hatvanas évek elején bárokban lépett fel, és az akkoriban épp kezdeti sikereit elérő Liza lánya támogatta anyagilag. 1969. június 22-én halt meg: túladagolta magát nyugtatókkal. Valószínű, hogy véletlenül történt, mert a halála előtti időben kifejezetten boldognak érezte magát, amilyennek már hosszú-hosszú ideje nem. Utolsó házasságának rövidke három hónapja is csodás hatással volt rá, a Los Angeles Time-nak adott interjújában ezt mondta: "Végre, végre szeretnek."

(Forrás: DigitalSpy, Grunge)