Angelina Jolie thrillerben tér vissza

A sztár egy Oscar-jelölt alkotó munkájában fog szerepelni.

Jolie-t utoljára a 2015-ös, saját maga által rendezett A tengernél című házastársi drámában láthattuk a vásznon, ezt követően inkább rendezői munkásságáról lehetett hallani (2017-ben jött ki First They Killed My Father című történelmi filmje). 2020-ban a színésznő megismétli Demóna szerepét a 2014-es Disney-film folytatásában, de könnyen lehet, hogy egy másik filmje beelőzi.

A sztárral ugyanis most egy Those Who Wish Me Dead című, a tűzvész sújtotta montanai vadonban játszódó thriller főszerepéről tárgyalnak. A részben Michael Koryta könyvén alapuló alkotás lesz A préri urai scriptje miatt forgatókönyv-írói Oscarra jelölt Taylor Sheridan második nagyjátékfilmje (korábban ő rendezte a Wind River – Gyilkos nyomont).

Forrás: Jeff Spicer / Getty Images

 

Koryta regénye a 14 éves Jace Wilsonról szól, aki egy brutális gyilkosság szemtanújává válik, ezért új személyazonosságot kap, és elhelyezik egy olyan, problémás tinédzserek számára indított programban, ahol a vadonban foglalkoznak a gyerekekkel. A terv azonban nem jön be, a gyilkosságot elkövető Blackwell testvérek ugyanis Jace nyomába erednek.

A fiút a gyilkosoktól a programot vezető házaspár, illetve egy Hannah Faber nevű nő választja csak el, aki a környék magányos tűzfigyelő tornyában lakik (mi arra tippelünk, Hannah-t alakíthatja majd Jolie). Az erdő azonban felgyullad, azok pedig, akik holtan akarják látni Jace-t, egyre közelebb vannak...


(via The Wrap)